ps-videó
Németh Szilárd: Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra és hamisított meg, le kell mondania a tisztségeiről (PS-videó!)
Sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, ahol nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy a Demeter Márta által kiszivárogtatott papírok egyrészt jogtalanul kerültek nyilvánosságra, másrészt hamis adatokat közölnek. Az államtitkár szerint bizonyítást nyert, hogy nem Orbán Viktor lánya utazott a katonai gépen, aki pedig rajta utazott, jogosan volt rajta. Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra olyan személyekről, akiknek semmi köze nincs olcsó, politikai haszonszerzési törekvéseihez. A PestiSrácok.hu részt vett a sajtótájékoztatón, és kíváncsiak voltunk, hogy vajon lesz-e következménye a botrányos ügynek, tesznek-e feljelentést, vagy egyelőre Demeter Márta lelkiismeretén múlik a döntés. A bizonyítékok alapján kíváncsiak leszünk, hogy mit lép erre az LMP képviselőnője, kér-e bocsánatot az általa igazságtalanul meghurcoltaktól, akiknek nyilvánosságra kerül a neve. Az is komoly kérdés, hogy az LMP mai kongresszusa megválasztja-e ezek után társelnöknek, hiszen eddig is rezgett a léc az előzetes felmérések alapján. Ne felejtsük el, hogy Demeter Mártának nincs kihívója, így még súlyosabb csapás lenne számára, ha nem választanák meg. Nézzék meg videónkat!Volner János kilép a Jobbikból és a párt szétesését jósolja (VIDEÓ)
A mai nap tartotta volna ülését a Jobbik etikai bizottsága Volner János kizárásáról, azonban a párt korábbi alelnöke nem várta be a határozatot, hanem azt megelőzve egy sajtótájékoztatót összehívva jelentette be, hogy kilép a pártból. Volner János kifejtette ellenérzéseit a párt jó ideje tartó balra tolódásával kapcsolatban, beszélt az elnöki pozíció visszautasításának megbánásáról, valamint a Jobbik várható széteséséről is. A PestiSrácok.hu stábja kíváncsi volt, hogy vajon mások is követhetik-e még a kilépő Volnert, ezen kívül megkérdeztük a párt korábbi alelnökétől, hogy mit gondol a Jobbik körüli gyanús pénzmozgásokról, melyről Szabó Balázs, korábbi jobbikos politikus beszélt korábban a sajtónak. Megtudtuk, hogy Volner Jánossal együtt kilép a pártból Apáti István és Fülöp Erik is. Nézzék meg videónkat a sajtótájékoztatóról.Hubay György: Miskolc nem kér Gyurcsány bevándorláspárti politikájából
Hiába fulladt ki a szinte el sem induló "ellenállás", Gyurcsány Ferenc nem nyugszik, hiszen Budapest, Szeged és Győr után ma Miskolcon zavarta meg az emberek lelkét maroknyi táborával. Az emberek már többször nemet mondtak a bukott politikusra és a bevándorlást támogató irányvonalára, Gyurcsányt azonban ez cseppet sem érdekli. Hubay György, a Fidesz országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót pénteken Miskolcon, ahol elmondta, az emberek nem kérnek Gyurcsány és a DK politikájából és ennek már többször hangot is adtak. Az országgyűlési választásokon megalázó vereséget szenvedett a baloldal Miskolcon is, de az időközi választásokon sem tudtak babérokat aratni. A PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen volt, és a sajtótájékoztatót követően Hubay Györgyöt kérdeztük a bukott miniszterelnök motivációjáról, valamint a miskolciak véleményéről, de szóba került Gyurcsány parlamenti viselkedése is. Részletek a videóban!Sike András: Három-négy éremesélyes birkózónk van – Tatán készül a válogatott a VB-re (PS-videó!)
Október 20-án kezdődik Budapesten a birkózó-világbajnokság, melyre gőzerővel készülnek a magyarok és a mezőny többi nemzete is. A vb kezdete előtt kötöttfogású birkózóink Tatán vesznek részt egy edzőtáborban, ahol Bácsi Péterék szerbekkel, amerikaiakkal, brazilokkal, indiaiakkal és több más nemzet birkózóival együtt készülnek az eseményre. A PestiSrácok.hu Tatán forgatott a szerdai napon, ahol betekinthettünk a birkózók felkészülésének egyik utolsó fázisába, edzőmeccseket, gyakorlatokat láthattunk, lázas készülést. Stábunk több éremesélyes magyar birkózóval is beszélt, valamint a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányától, Sike Andrástól megtudhattuk, hogy milyen volt a felkészülés és milyen eredményt vár az elkövetkező világversenytől. Az mindenesetre kiderült, hogy a hazai rendezésű világbajnokság külön motiválja a magyar versenyzőket, akik érmeket remélnek és mindent megtesznek ennek érdekében.Magyargyűlölet Ukrajnában, hazaárulás Magyarországon (PS-videó!)
Lassan minden egyes nap foglalkoznunk kell az ukrajnai helyzettel, hiszen keleti szomszédunk az oroszokkal vívott fizikai és lelki hadviselést a kárpátaljai magyar kisebbségen vezeti le, egyszerre szigetelve el magát kelettől és nyugattól. Az Amerikában bízó ukránok örömmel fogadnak minden magyar segítséget, ha bajban vannak, cserében a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbséget terrorizálják, hálából természetesen. A beregszászi magyar konzult pár napja nemkívánatos személynek nyilvánították az ukránok, akik ahelyett, hogy stratégiai partnert látnának hazánkban, tovább élezik a viszonyt. Eközben Magyarországon többen is kiálltak az ukránok (!) mellett bölcs és lelkiismeretes hazafiként. A PestiSrácok.hu stábja legutóbb október 4-én, Pestszentlőrincen, a helyi sportcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatón szembesült ezzel a retorikával, amikor Tordai Bence és Berg Dániel beszélt arról, hogy a magyar kormány háborút kezdett az ukránokkal és nem képviselik jól a kárpátaljai magyarságot. Tordai ennél tovább ment, szerinte a magyar kormány Putyin parancsára árulja el saját magyarságát.Transzplantált gyermekek és segítőik napját tette felejthetetlenné a Ments Életet Alapítvány (PS-videó!)
A Ments Életet Közhasznú Alapítvány és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat immár ötödik alkalommal rendezte meg nagyszabású ünnepségét a Domonyvölgyi Lázár Lovasparkban, ahova transzplantáción átesett gyermekeket és családjaikat várták a szervezők egy színes programokkal kiegészített kikapcsolódásra. Az esemény hagyományaihoz híven azonban nemcsak a gyerekeket és családjukat, hanem csontvelő és véradó donorokat is vendégül láttak, akik segítsége nélkül esélyük sem lett volna a felépülésre a transzplantált gyermekeknek. Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója azt is elárulta, a tavalyi létszámot sikerült megduplázni, ami többek között a kórházakkal való együttműködésnek köszönhető. Mint mondta, nincs annál csodálatosabb, mint ennyi gyermeket látni önfeledten játszani azok után a megpróbáltatások után, amiken keresztülmentek.Tóth József Göncz Árpád szoboravatásán: Szellemi és fizikai népirtás zajlik (PS-videó!)
Sírva vigadó tömeg gyűlt össze az Árpád híd pesti hídfőjénél, ahol Göncz Árpád szobrát avatta fel Tóth József, XIII. kerületi polgármester - és még sokan mások.Tagadás, majd beismerés: Kunhalmi zavarba jött a Lőrinci Sportcsarnok előtt (PS-videó!)
Sajtótájékoztatót tartott a nagy ellenzéki összeborulás Pestszentlőrincen, a Lőrinci Sportcsarnok előtt, ahol Kunhalmi Ágnes szocialista politikus vezetésével nagy szavak hangzottak el lényegi tartalom nélkül. A sajtótájékoztatót több apropóból hívták össze, hiszen jelenleg annyit lopnak a felelős ellenzék szerint Magyarországon, hogy az országnak muszáj csatlakoznia az Európai Ügyészséghez. Azt is megtudtuk, hogy a Lőrinci Sportcsarnok felújítása sem tetszik az ellenzéknek, hiszen hihetetlen mennyiségű pénzt emészt fel. Tudjuk, hogy a szocialisták nagy nosztalgiával viseltetnek a hetvenes évek iránt, azonban ezt a hangulatot és felszereltséget a helyi sportcsarnok állapotát tekintve kevesen élik meg pozitívumként. A PestiSrácok.hu stábja kérdéseivel kellemetlen helyzetbe hozta Kunhalmit, aki nem tudott válaszolni legfontosabb kérdésünkre, mely a korábbi szocialista városvezetés több, mint 2 milliárd forintos, hitelből finanszírozott sportcsarnok felújítási projektét firtatta. A kerületieknek most csak 30 százalék önrésszel kell, hogy beszálljanak a teljes körű felújításhoz, a többit a Liszt Ferenc Repülőtér állja TAO-s pénzből. A videóból kiderül, hogy mit várhatunk a mai magyar ellenzéktől.Győr is E.L.L.E.N.Á.L.L., csak nem Gyurcsánnyal, hanem Gyurcsánynak (VIDEÓ!)
Az Orbán-rezsimet megdönteni kívánó kritikus tömeg, legalább százharminc ember – ebbe beleszámolandó a helyszínen megjelent húsz, jobb sorsra érdemes újságíró – élén győzte le kedden a patás ördögöt Gyurcsány Ferenc, aki kormányváltó haknikörútján Győrbe érkezett kedden. Az időzítés mérnöki pontosságú a DK-ban, a hazai belpolitika iránt érdeklődők ugyanis nagyon jól tudják, hogy Orbán Viktor keddenként szokott megbukni.Ajánljuk még

















