ps-videó
Toroczkai László nem lépett ki, platformot alapított a Jobbikon belül (PS-videó!)
Egyelőre nem lép ki a Jobbikból, de elveiből nem enged, támogatóival "nem engedik el egymás kezét". Múlt pénteken már létre is hozták a párton belül a Mi magunk elnevezésű platformot. A jobbikos polgármesterek fele már most a platform tagja, de később többen is lehetnek. Szintén maguk mellett tudják Dúró Dórát és Novák Elődöt is - jelentette be Toroczkai László keddi sajtótájékoztatóján.Toroczkai miatt verhették szét a Jobbik székesfehérvári alapszervezetét (PS-videó!)
Semmilyen olyan előzetes jelzés nem volt, amiből arra következtethettünk volna, hogy elégedetlenek velünk - nyilatkozta a Jobbik nemrég feloszlatott székesfehérvári alapszervezetének elnöke a PestiSrácok.hu-nak. Horváth-Tancsa Ágnes szerint éppen ezért szervezetük megszüntetésének hátterében valójában az áll, hogy az egyesület nyíltan kiállt a radikális vonalat képviselő Toroczkai László-Dúró Dóra páros mellett. Horváth-Tancsa Ágnes arról is beszélt, ha valami olyasmit csináltak, ami nem a néppárti iránnyal egyezett meg, akkor a büntetésük mindig egyfajta elszigetelés volt, ezért is lepődött meg a feloszlatáson. „Nem mondom azt, hogy a feloszlatás előtt gondoltam volna arra, hogy itt ilyen mértékű nyomásgyakorlás történik” - fogalmazott az egykori vezető, aki arról is beszélt, többször is megfordult a fejében, hogy kilép a Jobbikból. Az utolsó csepp a pohárban a 2018-as országgyűlési választás volt, amikor is azt érezte, hogy a párt több választókörzetben is összejátszik a baloldallal. „Amikor olyan gesztusokat tesz a párt a baloldali politikusok felé, amik elképzelhetetlenek abban az értékrendben, amit a párt képvisel, akkor az már nem jó irány, a saját elveinket ne adjuk föl” - mondta. Horváth-Tancsa Ágnes szerint Vona Gábornak kár volt hallgatnia olyan tanácsadókra, akik Heller Ágnes vagy a Spinóza-házban való szereplés irányába terelték, ugyanakkor úgy látja, hogy a pártelnök lemondásával a Jobbik „lenullázta” magát, azaz új lappal tud indulni, a kérdés csak az, hogy milyen irányba lép.A folyamatosan alkotmányozó utcabál lehet Magyarország következő államformája (PS-videó!)
Többen vagyunk, mint a múlt héten a Kossuth téren – füllentette rendszeresen és szorgalmasan Gulyás Balázs az újabb, szombaton elszenvedett, ellenzéki tüntetésnek nevezett utcabál hoppmestere az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összeverődött társaságnak. A helyszín kiválasztása Hofi után szabadon egyfajta szimbóleum is lehetett, mert ugye a Szabad Sajtó útja, Magyarországon pedig – mint Gulyás Balázs közegétől tudjuk – sajtószabadság nem létezik a Fidesz miatt. Annyira nem létezik, hogy számos hírportál, közösségi oldal mellett több tévécsatorna is élőben közvetítette az eseményt, ami bizonyára nem elég, mert a szónokok által emlegetett „suttyó vidéki magyarok” így is Orbánt tartották hatalomban, ami csak azért történhetett meg, mert a kis bunkókhoz nem jutnak el a Valódi Hírek. Az olyan Valódi Hírek, mint amikor Gulyás a hatalmasnak delirált tömeg Astorián rekedt tagjait szólongatta kitartóan, miközben a társaság utóvédje a Ferenciek terén lévő templomnál lődörgő, sörös dobozokat szorongató unatkozókból állt.Hadházy, az LMP vegyésze tudományosan is bizonyította: a kormány fél (PS-videó)
Rossz vicc, aljas és hazug lejáratás – így kommentálta stábunk kérdésére Hadházy Ákos azt, hogy a Nemzeti Földalapkezelő vizsgálatot indít ellene, miután – sajtóinformációk szerint – szülei egy strómanhálózat tagjaként több százmillió forint értékben játszottak át földeket egy német-magyar kettős állampolgárú üzletember részére. Hadházy Ákost arról is kérdeztük, igaz-e, hogy visszalépésre buzdított LMP-s jelölteket a választáson a Jobbik javára, amiért a párton belül petíciót is indítottak ellene.Tehéntrágyával köszöntötték Vonát egykori barátai Csepelen (PS-videó, képgaléria!)
A müezzin imára hívó énekének kíséretében marhatrágyát helyeztek el a Vona Gábort szállító furgon elé a Magyar Gárda egykori tagjai, illetve a Jobbik immár követhetetlen politikai pályájában csalódott volt Jobbikosok, amikor a pártelnök hétfőn korteskörútjának csepeli helyszínére érkezett. A kiábrándult emberek a PestiSrácok.hu stábjának elmondták, hogy egy meghívót szerettek volna átadni Vonának, amellyel egy vitaestre invitálták volna, amelynek témája Magyarország és a keresztény Európa sorsa, de a Jobbik vezetősége nem állt szóba velük. A Csepeli Munkásotthonban megtartott rendezvényen a sajtó nem vehetett részt, mert a jobbikos furfangnak köszönhetően az eseményre úgy lehetett regisztrálni, hogy a meghirdetésekor már lejárt a jelentkezés határideje. A kérdéseket amúgy sem kedvelik mostanában a Jobbikban, ezért egy kisebb hadseregnyi, a párthoz kötődő biztonsági őr akadályozta meg, hogy a Vona Gábor nagy fórumának titulált performanszra illetéktelen kérdezősködők bekerülhessenek.Jobbikos erkölcs: Vona bevédte nőgyalázó alelnökét Ózdon (PS-videó!)
Nem érte el Vona Gábor ingerküszöbét, hogy a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere megalázó, fenyegető, trágár módon beszélt női beosztottjával – ez derült ki a a lázas identitáskeresésben szenvedő alakulat szombati ózdi kampányrendezvényén, amelynek fő műsorszáma a párt elnöke volt. A város piacán körülbelül száz ember ember előtt megtartott beszédében Vona ismertette azokat a tényezőket, amelyek feltétlenül szükségessé teszik, hogy két hét múlva ő alakíthassa meg a következő magyar kormányt. Az érvek közül a legerősebbnek az tűnt, hogy a baloldal már kormányzott, a jobboldal is, ő meg ugye még nem. Ezen kívül a hatalom megszerzésével a Jobbik úgy fújja majd a passzátszelet, hogy mindenkinek nagyon jó legyen, kivéve a fideszeseket, mert őket Vona majd börtönbe záratja. A tucatnyi tapsoló mellett az ózdiak közül azért a várható nagy jóság részleteiről is faggatták volna a politikust, de – a lózungokat lefejtve – az emberek nagyjából olyan válaszokat kaptak: majd úgy csinálják, hogy jó legyen.A biztos választási győzelem érdekében lehetőleg senkivel nem áll szóba az LMP (PS-videó!)
Csak az ellenzék esetleges hibája miatt győzhet áprilisban a Fidesz – állapította meg kedden az LMP vezetősége, miután szinte már mindegyik, korábban szóba jöhető szövetségesükkel összevesztek, Gyurcsányékhoz nincs visszaút, a Jobbiknak nem kellenek, Karácsony Gergely is lemondott róluk, pestszentlőrinci jelöltjük pedig a pártvezetés akarata ellenére lépett vissza Kunhalmi Ágnes javára. Az optimizmushoz tehát minden adott, az ébredő erőt az is jelzi, hogy egy olyan elképesztő politikai potenciállal rendelkező igazi hadvezérrel is szövetségre tudtak lépni, mint Gémesi György."Megint be van rúgva" - nem mindenki lelkesedett Kunhalmi Ágnes beszédéért (PS-videó!)
A Jobbikkal semmi esetre sem, de igen, de mégsem - tudhatta meg az MSZP-Párbeszéd március 15-i kampányeseményének közönsége a Fővám téren. A retorikailag a teljes összefogást szorgalmazó pártszövetség rendezvényének legnagyobb sikerét a tetszésnyilvánítás mértékét a szimpatizánsok hangerejéből levezetve műsort felvezető Pa-dö-dö aratta, és még az egyetlen, tömegesnek álmodott Orbán takarodj!-rigmus is az első strófa felénél elhalt.Partyinkubátorban, kiskutyákkal házibulizott a Momentum március 15-én
Vélhetőleg a rendkívül korai, délelőtt tizenegy órai kezdés miatt csúszott egy kicsit a Momentum rendezvénye a Városháza parkban felhúzott instant partyinkubátorban, ahol Fekete-Győr András pártelnök mai köntösbe öltöztetve felsorolta a 1848-as forradalmárokat, majd a rendezvényen jelen lévő magányos szívű gazdik és kiskutyáik negyven-ötven fős tömegét azzal sokkolta: ha a Fidesz nem takarodik el áprilisban, akkor ők is elmennek külföldre dolgozni. A pártelnök stábunknak az ellenzéki koordinációról elmondta, hogy persze, szívesen egyeztetnek bárkivel, aki ebből a szempontból szóba jöhet, kivéve azokat, akikkel nem. Külön érdekesség, hogy Fekete-Győr beszéde alatt vakkantó blöki szinte levakkantotta az emelkedett hangvételű szónoklatairól ismert pártelnököt. Azért a házibuli hangulata úgy ahogyan még kitartott pár órát, amíg volt csipsz, kóla és krokett, de valami különös szorongató érzés már látszódott az arcokon: délutan érkeznek haza a szülők, és ki fog addig kitakarítani a haverok közül?Ajánljuk még

















