ps-videó
Gyurcsány után a Jobbik is az "ellenállást választja" – kongresszus a "diktatúra" árnyékában (PS-Videó!)
Ismét kongresszust tartott a Jobbik, immár 20. alkalommal dugták össze a fejüket a nemzeti-konzervatív-baloldali-jobboldali-liberális ellenállók. Hangzatos, dagályos, ám szinte értelmetlenül hömpölygő és semmitmondó gondolatokat hallhattunk Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjétől, és Sneider Tamástól, a párt elnökétől. Nem véletlenül írtuk, hogy ellenállás, hiszen a kongresszus elhatározta, hogy kilépve az ellenzéki szerepből, ellenállást hirdet és minden fronton harcolni fog a diktatúra ellen. Stábunk az ellenállás gyakorlatáról szeretett volna többet megtudni Sneider Tamástól, de Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, először lesöpörte az asztalról kérdésünket, és hiába intéztük a pártelnöknek, Jakab egyszerűen kivonultatta a teremből Gyöngyösi Mártonnal együtt. Kérdésünkre később ő maga próbált meg válaszolni, de az arrogancia mellett egyéb tényeket nem tudtunk meg azon kívül, hogy ma Magyarországon diktatúra van.Egykori drognyomozó vezetésével fogtak össze a szülők Bátonyterenyén, hogy kiűzzék városukból a kábítószert (VIDEÓ!)
Csavarlazítóval lefújt dohány, filléres drogként eladott mérgek - a Mátra alján fekvő Bátonyterenyén mindennapos látvány az agresszív, meggörbült testartású fogyasztók látványa. A helyi szülők - élükön a portálunknak megszólaló Orosz István exzsaru - megelégelték az elharapódzó drogproblémát és léptek. Hétvégenként "kommandós" edzéseket tart, maga köré gyűjtve a legsérülékenyebb korosztályba és társadalmi csoportba tartozó gyerkőcöket, emellett a lakosokkal összefogásban nekiláttak a drogdílerek elűzésének is. A szegényebb rétegek által használt szemétdrogok mellett azonban Bátonyterenyén a kokain is jelen van, amely egy fiatal, kisgyerekes férfi haláláért is felelős. Az ő tragédiáját édesanyja meséli el kameránknak.Tizenkét éves az őszödi beszéd, amelyre a választók ötöde már nem is emlékszik (Videóval!)
Tizenkét éve szivárgott ki Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök őszödi beszéde, amely után egy hónapig tartó országos tüntetéssorozat kezdődött. A felvétel egy hónappal azután készült, hogy az MSZP megnyerte a 2006-os parlament választást. Gyurcsány az őszödi beszédben elismerte, végighazudták az utolsó másfél-két évet; a költségvetési adatokat meghamisították; hazudtak reggel, éjjel, meg este. A PestiSrácok.hu az őszödi beszéd tíz éves évfordulóján, Gyurcsány trágár szónoklatának jubileumán rendezett performanszt a fővárosban, amelyről PS-Mozit is készítettünk és amelyet most ismét bemutatunk. A videó fent megtekinthető, amely már csak azért is ajánlott, mert mai hír, hogy a magyar választók 19 százaléka már nem emlékszik, mi is történt akkor, kihez is köthető az őszödi beszéd.Badacsonyi lincselés politikai felhangokkal (PS-videó!)
Szeptember 8-ra virradóra brutális lincselés történt Badacsonyban, ahol egy fiatal borászt vert halálra két ember egy ABC parkolójában. Az elkövetők Szabolcs megyéből érkeztek, az áldozat pedig egy 37 éves füredi borász volt, aki két társával beszélgetett a parkolóban, egyikük állítólag a barátnője volt. A tragikus gyilkosság minden jó érzésű embert mélyen megrázott. Az olaszliszkai eseményeket idéző lincselés önmagában borzasztó élmény, de sajnos az ügy itt nem ért véget. Néhányan úgy gondolják, hogy mindez várható volt, hiszen Badacsonyban lezüllött a lenti büfésor és mostanában kétes alakok látogatják a helyszínt. Mások szerint ez a kétségtelenül tragikus esemény bárhol megtörténhetett volna és egyesek a jövő évi polgármester-választás kampányára használják fel a halálesetet. A PestiSrácok.hu Badacsonyban próbált utánajárni az esetnek.Judith Sargentini a PS-nek: Hibátlan vagyok! (Videóval!)
"Boldog vagyok, mert nem jó hibákkal szembesülni, de örömmel mondhatom, nem kellett hibákkal szembesülnöm. A magyar kormány nagyon rosszul érvelt a jelentésemmel szemben" - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Judith Sargentini, a Magyarországot megbélyegző holland zöldpárti politikus. Sargentinit Füssy Angéla, a PestiSrácok.hu főmunkatársa kérdezte arról, olvasta-e a magyar kormány 108 oldalas válaszát az ő vádiratára, és nem hibázott-e. A liberális politikus üdvözölte, hogy az Európai Parlament (EP) a plenáris ülés szerdai szavazásán végre felelősséget vállalt és fellépett a magyarországi jogsértések ellen.A szoci Ujhelyi szerint Orbánnak le kell mondania - Megkérdeztük, tükörbe tud-e nézni? (PS videó!)
Ujhelyi István MSZP-s politikus diadalittas sajtótájékoztatón jelentette be a Sargentini-jelentésről szóló szavazás után, hogy ő is részes egy kétharmadnak, bár volt már ilyen, a Horn-kormány idején. Ujhelyi kifejezetten büszke arra, hogy igennel szavazott a Magyarországot előre elítélő vádiratról, mert szerinte az a hazafi és az a magyar, aki így tett. Azt is elárulta, hogy a vitában, a felszólalása alatt, amely során egyébként idegeneket felülmúló mámorral rugdosta saját hazáját, egy kokárdát szorongatott kezében, ma pedig a szavazás ideje alatt egy piros-fehér-zöld zászlóval díszítette asztalát. Arról is beszélt, hogy a hetven százalékos, elsöprő döntés után egy normális és szerencsés országban a miniszterelnök és kormánya azonnal távozik, de előtte még bocsánatot kér.Ilyen volt és így köszönt el a balatoni nyár (PS-videó!)
Ezek az utolsó napok, amikor még 30 fok közelébe kúszik a hőmérő higanyszála. Bár ilyenkor már mindenki az őszi iskolakezdésre, a hosszú szabadságolási időszak utáni munkahelyi friss lendületre készül, azért ha tehetjük, még kihasználjuk, kiélvezzük a nyár utolsó cseppjeit. A Balaton - köszönhetően a szép időnek - nem ürült ki augusztus huszadika után. Még ezekben a napokban is sokan pancsolnak a tóban, vagy napfürdőznek, limonádét, esetleg cidert szürcsölve a parton. Egy ilyen nyárvégi napon tekintettünk vissza az idei szezonra, ami valljuk be, nem volt konfliktusoktól, vagy inkább hecckampányoktól mentes. Valóban túl drága lenne a Balaton, a horvát tengerpartig menekültek volna a családos turisták? Valóban ingyenes-e a szabadstrand? Ki fizeti meg a pihenés kényelmét? Mit várnak a balatoni vendégek, és mitől lesz annyira szerethető és semmi mással nem pótolható a balatoni nyár? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk polgármesterrel, strandi intézményvezetővel és vendéglátós szakemberrel, borásszal.Lendület, szenvedély, jókedv: Ilyen volt a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (PS MOZI)
Szombaton este egy fergeteges Ocho Macho-koncerttel véget ért a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor, ahol esténként több, mint tizenegyezer ember fordult meg. A legnagyobb zenei csemege, Hobo és Deák Bill Gyula koncertjére a hatalmas eső és sár ellenére is tizenháromezren voltak kíváncsiak."Ezt nem lehet elmondani szavakkal" - PS-videóriport a székelyek ötszáz kilométeres lovas zarándoklatáról!
"Nem volt könnyű az út, de zarándokaink és lovaink teljesítették feladatukat" – így köszöntötte a végcélként a székelyföldi Oklándra megérkező huszárokat, illetve túralovasokat a helyi unitárius egyházközösség vezetője, Kelemen Levente tiszteletes. A zarándokok a négyszázötven esztendeje a tordai országgyűlésen a vallásszabadságról meghozott döntés előtt tisztelegve indultak küldetésükre, amelyen két hét alatt több, mint ötszáz kilométert tettek meg, útjukon számos magyar település mellett románok lakta falvakat is felkerestek, a tizenöt lovasból álló csoportot mindenütt szívesen vendégül látták.Ajánljuk még

















