ps-videó
Márki-Zay épp nem ért rá, amikor rágalmairól kérdezte volna a bíróság (PS-videó!)
Nem jelent meg polgári peres eljárásának pénteki kezdetén a Szegedi Törvényszéken Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármestert azért perelte be a helyi kórház, mert a tavaszi országgyűlési választás kampányában olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, hogy a gyógyintézményben – annak szakmai állapota miatt – életveszélyben vannak az ott kezelt betegek. A botrányos megnyilvánulásaival az országos politika mezőnyébe igyekvő Márki-Zay tanúkkal igyekszik alátámasztani állításait, utóbbiak közül kettőt pénteken meghallgatott a bíróság. A beszámolók alapján a kép árnyaltabb lett: a két, a polgármester kijelentései szerint ellátatlanul maradt férfiról kiderült, hogy kezelték őket a kórházban, egyikük – akit súlyos állapotban vettek fel oda – pedig saját felelősségére távozott onnan, és nem vetette alá magát a javasolt terápiának. A bíróság egy harmadik embert is beidézett péntekre, akinek állításaira alapozva Márki-Zay kijelentette, hogy a hódmezővásárhelyi kórházban uralkodó állapotok miatt halt meg egy középkorú nő és egy kisbaba, de a tanú a polgármesterhez hasonlóan nem jelent meg a tárgyaláson. Az ügy számos érdekessége közül talán az a leginkább számottevő, hogy Márki-Zay úgy tett súlyos kijelentéseket az általa vezetett város kórházáról, hogy közben orvostanhallgató lánya ott töltötte rezidensi gyakorlatát. Harmonikus, boldog házasság? Íme a titok! – Phil Gungor párterapeuta kameránk előtt dobozolt (PS-videó!)
A "semmi doboz". Nagyjából annyi jut eszünkbe e szó láttán, mint amennyiről maga a neve is árulkodik. Pedig nagyon is fontos szerepe van a férfi agyban ennek a kis doboznak, közvetlenül a "pénz doboz", a "kocsi doboz", a "munka doboz", vagy akár a "család doboz" mellett. Phil Gungor, amerikai lelkész, párterapeuta szerint ugyanis a férfi agya kvázi dobozokra van osztva, ezért többnyire egyszerre csak egy dologra képes odafigyelni (szaknyelven: single tasking), míg a nők ennél sokkal bonyolultabban gondolkodnak, nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy jó alaposan összegabalyodott hálózatot, aminek köszönhetően a pénzt összekötik a kocsival, azt az otthonnal, az otthont a gyermekkel, a gyermeket a családdal és így tovább (multitasking – figyelemmegosztásra képes). Talán ezzel magyarázható a legkönnyebben, miért esik annyira nehezükre a hölgyeknek elképzelni, hogy párjuk egyes merengései során nem eltitkolt vágyaikon töprengnek, hanem valóban a "semmi dobozban" sziesztáznak. A Fókuszban a családok című rendezvény keretein belül tartott érdekfeszítő előadás után megszólaltattuk a sikeres párterapeutát, akitől többek között megkérdeztük, mit üzenne azoknak, akik a számos negatív példát látva teljesen elutasítják a házasság intézményét, mire annyit felelt: "az, hogy két ember nem bánik egymással felelősségteljesen, az nem azt jelenti, hogy magát a házasság intézményét kell hibáztatni, vagy félni attól. Meg kell tanulunk folyamatosan odafigyelni egymásra és megfelelően gondoskodni a másikról, hiszen, ha csak állunk a súlyzók előtt, és várjuk, hogy történjen valami, abból soha nem lesz eredmény. Éreztetni kell a párunkkal, hogy bár ezerfelé állhat a fejünk, mégis ő jelenti a biztos pontot az életünkben, amit fókuszba helyezünk. Az én célom az, hogy minél több ember szemét felnyissam egy jobb házasság, párkapcsolat reményében." A legtöbb bosnyák sajnálja az országukban táborozó migránsokat, de már túl sokan vannak - Boszniában jártunk (PS-videó!)
A horvát határhoz közeli bosznia-hercegovinai városokban egyre több a migráns, már szinte nincs olyan település, ahol ne lenne sátortábor. Stábunknak ugyan nem sikerült bejutni az ENSZ által üzemeltetett bihácsi táborba, viszont több, ott állomásozó bevándorlóval is találkoztunk, akik portálunknak elárulták, főleg Franciaországba, vagy Olaszországba mennének, illetve megtudtuk, hogy a legnagyobb részük Pakisztánból érkezett. Beszélgettünk olyan fiatallal is, akit már többször elkaptak a rendőrök az EU-n belül, ahonnan ide küldték őket vissza, ennek ellenére nem is gondolkozik azon, hogy legálisan nyújtson be menedékkérelmet. A helyiek, akiket egyre nehezebb a környéken fellelni, aggódnak a közelgő tél miatt, mivel szerintük a hideg csak rontani fog a céltalanul bóklászó fiatal férfiak helyzetén, ami még jobban inspirálni fogja a bűnözést. Sípok, dobok és harcias rigmusok a szakszervezetek kormányellenes tüntetésén (PS-videó!)
Tüntetést tartottak a szakszervezetek a cafeteria-rendszer egyes elemeinek megadóztatása miatt. A cél Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az, hogy meg kell szüntetni azt a rendszert, hogy munkabér helyett különféle természetbeni juttatásokat, utalványokat adnak a munkavállalóknak. Több szakszervezet szállította a tagokat a fővárosi tüntetésre, több százan gyűltek így össze szakszervezeti zászlókat lobogtatva, sípokat fújva és hordókat ütögetve. A borzasztó hangzavaron kívül borízű hangok szidták a kormányt, és követelték, hogy ne adóztassák meg a kijelölt cafeteria-elemeket. Stábunk a tüntetés helyszínén járt, és a demonstrációra érkezőket, valamint a szakszervezeti vezetőket is megkérdezte a célokról és a tüntetés miértjéről. Volt olyan tüntető is, aki nem tudta pontosan, hogy miért is jöttek, de bízik a jobb folytatásban. Bár pártsemlegesnek nyilvánították a rendezvényt, több szocialista politikus is részt vett rajta; a PestiSrácok.hu arra is kíváncsi volt, hogy ez alapján volt-e politikai felhangja a vonulással egybekötött tüntetésnek. Sikerült beszélnünk a pártsemleges rendezvényen részt vevő Tóth Bertalannal is, az MSZP elnökével, aki szerint megint csak Mészáros Lőrinc jár jól, a nép pedig hoppon marad.