puccs
A Chávez-féle puccs és a magyar baloldal – Közérdekű bejelentést tett Tényi István a feles többséggel alkotmányozni szándékozó ellenzék miatt
A baloldal a választási kampányban olyan szinten képtelen önálló programot felmutatni, hogy az idő előrehaladtával is pusztán annyira futja tőlük, hogy a „Csak ne Orbánt” vezényszót cifrázzák különböző módokon. Ennek az egyik legveszélyesebb formája az Alaptörvény elleni hergelés, amellyel kapcsolatban az SZDSZ-es fantomértelmiség – ki más – már rég megállapította, hogy önkényuralmi, tehát illegitim, tehát bármilyen többséggel megváltoztatható. Csakhogy ez már nem egyszerűen a kormányváltásról szól: az Alaptörvény alkotmányellenes módosítása már az államiság, a magyar szuverenitás elleni puccskísérlet, ami túlmutat a kormány-ellenzék párharcon. Az ebből eredő veszélyeket Tényi István a Hugo Chavez-féle alkotmánypuccshoz hasonlította és közérdekű bejelentést tett a Márki-Zay Péter megbízásából, Fleck Zoltán vezetésével szervezkedő „közjogi tanácsadó” csapat ellen.Szintet lépett az összefogás Pécsen, kitették a momentumosokat a bizottsági helyeikről
A városvezetés helyett a pécsi "összefogás" is általában a saját belső ügyeivel foglalkozik. A helyi Márki-Zay Péterként tisztelt Péterffy Attila, a pártok felett álló, abszolút szakértő polgármester városvezetői teljesítményével leginkább Karácsony Gergelyt idézi a nemlétező, vagy az előző városvezetéstől örökölt "sikereivel". Az egykor Kis-Moszkvának csúfolt városban megy a kiszorítósdi a baloldali pártok között: most például az LMP vette át – vagy kapta meg – a Momentum helyét, illetve az elosztható konc egy kis darabkáját.Pokol Béla: a Chávez-féle alkotmánypuccsot koppinthatja le a magyar baloldal
Az egykori marxista venezuelai elnök, Hugo Chávez alkotmánypuccs-receptjét követné a baloldal, amikor azt hirdetik, hogy kormányra kerülésük esetén kétharmados többség hiányában is átírnák az alaptörvényt – derül ki Pokol Béla alkotmánybíró tavaly megjelent tanulmánykötetéből, ahol arra is rámutatott, hogy a törvénytelen eljárás rossz precedenst teremtett Latin-Amerikában, és Európában is hasonlóra lehetne számítani. A szerző az alkotmányos garanciáknak az alaptörvénybe történő belefoglalását javasolja.Új választást tartanak Bolíviában, Morales nem lehet negyedszer is elnök
Új választások megtartásáról állapodott meg csütörtökön a bolíviai átmeneti kormány a lemondatott államfő, Evo Morales pártjának parlamenti képviselőivel, ami hozzájárulhat a belpolitikai válság rendezéséhez a latin-amerikai országban. Evo Morales még vasárnap kényszerült lemondásra, miután egész kormánya felállt. A rendőrség és a hadsereg vezetője is távozásra szólította fel azt követően, hogy az Amerikai Államok Szervezete súlyos szabálytalanságokra derített fényt az október elnökválasztáson. A megmozdulásokon többen meghaltak és rengetegen megsérültek. Evo Morales, miután lemondott, közölte, hogy puccs áldozata. Több latin-amerikai baloldali politikus is kiállt mellette.Mexikó menedéket kínál Evo Morales boliviai elnöknek, aki állítja, hogy puccsot hajtottak végre ellene
Mexikó menedéket ajánl Evo Morales bolíviai elnöknek, aki vasárnap jelentette be a lemondását, miután a fokozódó tiltakozásokban három ember meghalt, négyszázan pedig megsebesültek. A mexikói külügyminiszter világossá tette, hogy a demokrácia mellett állnak és a puccsot elfogadhatatlannak tartják. Evo Morales mellett több latin-amerikai politikus is kiállt. A bolíviai elnök vasárnap este a közösségi médiában jelenette, hogy törvénytelen elfogatóparancsot adtak ki ellene, de a bolíviai rendőrség ezt cáfolta.Folytatódik a török puccsisták utáni hajsza
Újabb 346 jelenlegi vagy volt katona, köztük egy nyugállományú dandártábornok és 120 volt kadét ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016 júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu állami hírügynökség.Néppárti politikus: az Európai Bizottságot megpuccsolták
Kemény kritikát kapott Juncker egy néppárti politikustól - írja a 888. Martin Selmayr EB-főtitkárrá való kinevezése egy puccs, amit Juncker Európa ellen követett el. Ahogy arról mi is beszámoltunk,Pence miatt nem örülnének a liberálisok Trump leváltásának
Amerikában a Trump-fóbia a tetőfokára hágott, lemondatása mostanra a mindennapos szóbeszéd alapja, minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy kitöltse mandátumát. Abba azonban nem gondolnak bele, hogy a tervezett puccs abszolút illegitim lenne, nem kivitelezhető, de még csak haszna sem származna belőle senkinek. Mike Pence, az USA alelnöke ugyanis liberális szemszögből sokkal rosszabb lenne, mint Trump, és ezt a kormánybuktatók is nagyon jól tudják. Az egy dolog, hogy sokkal konzervatívabb, mint Donald Trump, Pence egy kőkeményen vallásos politikus, aki olyan “elavult” dolgokban hisz, mint a heteroszexuálisok házassága, valamint, hogy mindenki a születési nemének megfelelő mosdóba menjen. Sorra vettük hát, milyen változások következnének be abban az esetben, hogyha Trumpot leváltanák az elnöki székből.Úgy tűnik, mégiscsak fölveszi a nyúlcipőt a gambiai elnök
Hajlandó lemondani és távozni Gambiából Yahya Jammeh leváltott államfő – közölte pénteken Adama Barrow új elnök egyik tanácsadója. Mai Ahmad Fatty hitelesnek ismerte el a Barrow Twitter-oldalán olvasható üzenetet, amely szerint Jammeh kész a megállapodásra.Ajánljuk még