Pesti Srácok

A Chávez-féle puccs és a magyar baloldal – Közérdekű bejelentést tett Tényi István a feles többséggel alkotmányozni szándékozó ellenzék miatt

null

A baloldal a választási kampányban olyan szinten képtelen önálló programot felmutatni, hogy az idő előrehaladtával is pusztán annyira futja tőlük, hogy a „Csak ne Orbánt” vezényszót cifrázzák különböző módokon. Ennek az egyik legveszélyesebb formája az Alaptörvény elleni hergelés, amellyel kapcsolatban az SZDSZ-es fantomértelmiség – ki más – már rég megállapította, hogy önkényuralmi, tehát illegitim, tehát bármilyen többséggel megváltoztatható. Csakhogy ez már nem egyszerűen a kormányváltásról szól: az Alaptörvény alkotmányellenes módosítása már az államiság, a magyar szuverenitás elleni puccskísérlet, ami túlmutat a kormány-ellenzék párharcon. Az ebből eredő veszélyeket Tényi István a Hugo Chavez-féle alkotmánypuccshoz hasonlította és közérdekű bejelentést tett a Márki-Zay Péter megbízásából, Fleck Zoltán vezetésével szervezkedő „közjogi tanácsadó” csapat ellen.

Közérdekű bejelentést Tényi István a magyar baloldal feles többséggel való alkotmányozási elképzelései miatt. Az Áder János köztársasági elnöknek címzett bejelentésben Pokol Béla alkotmánybíró 2020. évben megjelent Államcsíny és alkotmánypuccs és más politikai elemzések című művére utalva Tényi arról ír, hogy az egykori marxista venezuelai elnök, Hugo Chávez alkotmánypuccs receptjét követné a baloldal, amikor azt hirdetik, hogy kormányra kerülésük esetén kétharmados többség hiányában is átírnák az Alaptörvényt.

Mint ismert, több baloldali értelmiségi – például Vörös Imre egykori alkotmánybíró, Fleck Zoltán jogász, Elek István újságíró, valamint az egykori SZDSZ-elnök Kis János – kezdte azt hirdetni, hogy a 2011-ben megszavazott Alaptörvény semmis, és a választáson esetlegesen hatalomra kerülő baloldal bármilyen kis többséggel hatályon kívül helyezheti azt, mivel szerintük Magyarországon már kiépült az önkényuralmi rendszer. Fleck a 444.-nek adott minapi interjújából kiderül, az ellenzék azért akarja a jogállami kereteket felszámolni, mert attól tartanak, hogy nem csinálhatnak majd azt, amit akarnak. A szociológus elárulta, olyan alkotmányt adnának az országnak, amely annyira liberális lenne, hogy nem is tartalmazna semmit, csak szivárványt, továbbá arra is utalt, Márki-Zay azért ment Brüsszelbe, hogy kipuhatolja, mit szólnának az EU-ban, ha megszűnne Magyarországon a jogállam.

Országpuccs; minimum hatvan napig tartó korlátlan hatalom; az alkotmánybírók félreállítása; az alkotmányos rend, a jogállami keretek felszámolása – erre készül Márki-Zay Péter és az ellenzék 2022-ben, legalábbis Fleck Zoltán jogász szerint.

Mindez Tényi szerint kimeríti az alkotmánypuccs fogalmát, amelyet ráadásul jóval nehezebb megakadályozni, mint a kormánypuccsot. Előbbi esetén ugyanis

Tényi levelében idézi még Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét, aki 2021 nyarán arról beszélt, hogy

A bejelentésben felidézi, Márki-Zay Péter a kormányváltás utáni – akár – feles többséggel való alkotmányozás részleteinek kidolgozására egy nyolc-kilenc tagú „szakértői” csapatot nevezett ki, amelynek vezetője Fleck Zoltán. A bizottság feladata az is, hogy kidolgozzák annak az ígéretnek a jogi hátterét, miszerint az új parlament első ülésén félreállítanák mások mellett a legfőbb ügyészt, az alkotmánybírókat és a Költségvetési Tanács tagjait.

A beadványban Tényi arról is ír, hogy az Alaptörvény egyértelmű előírásokat tartalmaz az alkotmányozás és a módosítás feltételeiről, amelyet az ellenzék áthágni készül a Fleck-csapat munkája nyomán. Az Alaptörvény S) cikkében ugyanis rögzítve vannak az elfogadására, illetve módosítására vonatkozó szabályok, amelyek szerint az elfogadására vagy módosítására irányuló javaslatot a köztársasági elnök, a kormány, országgyűlési bizottság, vagy országgyűlési képviselő terjeszthet elő. Az Alaptörvény elfogadásához vagy módosításához pedig az országgyűlési képviselők kétharmadánakszavazata szükséges. Ezt a szabályt írná felül alkotmányellenes módon Márki-Zay Péter csapata, egészen ironikus módon annak illegitim mivoltára hivatkozva, miközben éppen ők kívánnak szembemenni az érvényes jogszabállyal.

Fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.