radikális iszlám
A radikális iszlamizmus követése miatt betiltottak egy muszlim egyesületet Németországban
Németország belügyminisztériuma szerdán közölte, hogy betiltotta a Hamburgi Iszlám Központ nevű egyesületet és annak leányszervezeteit, mert törvényt sértett azzal, hogy radikális iszlamista célokat követett.Franciaországból kiutasítottak EGY szenegáli radikalizálódott imámot
Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán bejelentette, hogy előállítottak az ország északkeleti részén egy "radikalizálódott imámot", akit ki is kitoloncnak Franciaországból.GEOrgPOLITIKA – A migráció a nemzetek halála – Kazettás bombákat kap Ukrajna
A francia események igen látványosan megmutatták, mivel jár a migráció, mivel jár az, amikor ellenőrizetlenül engednek be megélhetési bevándorlókat, akik végül végzettség és nyelvtudás nélkül csak a bűnözésből tudnak megélni.Hazatérhettek Németországba az Iszlám Államot támogató nők és gyerekek
A német szövetségi kormány több, korábban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet területén élő és a szervezettel szimpatizáló, vagy azzal együttműködő nőt és gyermekeiket szállította haza Németországba. Annalena Baerbock külügyminiszter szerint az akcióval az összes, kurd fogságban tartott német állampolgárt sikerült hazatelepíteniük. A fanatikus iszlamisták hazahozatala azonban a titkosszolgálatok szerint igencsak komoly probléma, mivel nemzetbiztonsági kockázatot jelent.Franciaországban antiszemitizmus miatt bezártak egy mecsetet
A francia kormány szerdán bejelentette, hogy sértő, antiszemita hangvételű beszéd miatt újabb mecset hatósági bezárása mellett döntöttek az ország déli részén fekvő Cannes-ban. Franciaországban az utóbbi időben több muzulmán imahely bezárását is indítványozták, amelyekről kiderült, hogy szélsőséges iszlamista szervezetekkel állhattak kapcsolatban. Ez már a harmadik mecset, amelyet néhány hónapon belül bezártak Franciaországban, ahol a 2015-ös merényletek óta a hatóságok figyelemmel kísérik az iszlamista retorikát.A francia parlament elfogadta a radikális iszlám elleni törvénytervezetet
Hét hónapig tartó vita után pénteken végül elfogadta a francia parlament azt a törvénytervezetet, amellyel a radikális iszlamizmust próbálják visszaszorítani. A francia országgyűlés valamennyi ellenzéki pártja élesen bírálta a tervezetet.Mecsetekben radikalizálják az iszlamistákat, Karácsony mégis engedélyezi a működésüket Zuglóban
Iszlámhívő volt az a 21 éves férfi, akit Kecskeméten vettek őrizetbe a terrorelhárítás szakemberei kedden. Meg nem erősített, belső információink szerint a gyanúsított egy ismert ügyvéd fia, aki komoly merényletre készült a Balatonnál. Úgy tudjuk, hogy a zsaruk a tavaly Bécsben elkövetetett terrortámadással kapcsolatos esetleges összefüggéseket is vizsgálják. A novemberi vérengzés egyik elkövetője Kujtim Fejzulai volt; a 20 éves férfi az osztrák hatóságok szerint egy mecsetben radikalizálódott. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a most letartóztatott magyar férfi járt-e bármilyen iszlám közösségbe (úgy tudjuk, hogy a szobája tele volt muszlim jelképekkel), az viszont bizonyos, hogy a bécsi terrortámadást követően két mecsetet is bezártak az osztrák hatóságok. Budapesten egyébként Karácsony Gergely a helyi lakosok megkérdezése nélkül, a zuglóiak ellenkezését figyelmen kívül hagyva engedélyezte a Magyar Iszlám Közösségnek egy mecset létrehozását. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, később a zuglói mecsetben a Saríát, az iszlám törvénykezést pozitív köntösben népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek. Nagy port kavart az is, amikor Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség imámja Kalasnyikovval pózolt közösségi oldalán (azóta már törölte a fotót), Karácsony szerint azonban vallásszabadság van.Halálos fenyegetéseket kap az Ausztria iszlám-térképét összeállító professzor
Per indítását fontolgatja az Ausztriai Muszlim Ifjúság (MJÖ) szövetség a Susanne Raab ÖVP-s integrációs miniszter által bemutatott „iszlámtérkép” ellen. Úgy vélik, az adatbázis közzététele – amely egyébként az Ausztriában egyre jobban elharapódzó politikai iszlám elleni küzdelem része – túlmegy minden határon. Ednan Aslan projektvezető professzor kijelentései miatt halálos fenyegetéseket kapott, valószínűsíthetően németországi szalafista köröktől.Megkezdődött a radikális iszlám elleni törvénytervezet vitája a francia nemzetgyűlésben
Megkezdték hétfőn a francia képviselők a radikális iszlám elleni törvénytervezet vitáját a nemzetgyűlésben, amelyet a szöveget bemutató Gérald Darmanin belügyminiszter olyan betegségnek nevezett, amelyre szerinte a legjobb gyógyír a szekularizáció lehet. A törvénytervezet a köztársaság elveinek megerősítését célozza annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy vallási vagy etnikai hovatartozás alapján egyes csoportok elkülönülhessenek a társadalmon belül. Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter szerint a törvénnyel megfelelően lehet szankcionálni azokat, akik köztársasági kereteken kívül próbálnak bandázni.Ajánljuk még