rákospalota
Teljes a káosz Rákospalotán, a baloldali városvezetés marakodása a kerületnek árt a legtöbbet
A többszörösen levitézlett baloldal hatalomtechnikája mindig is irigylésre méltó volt. A hatalom érdekében mindenre képesek voltak, azonban ha megszerezték, akkor minden esetben kiderült, hogy csak visszaélni tudtak vele. Repertoárjukat a kiárusítás, áron alul eladás, szétosztás szentháromsága határozta meg, majd ezt követően a koncon való marakodás jellemezte a nép nagy barátait. Idén önkormányzati választások lesznek hazánkban; aki tétovázik, vagy elfelejtette a balliberális vezetés szépségeit, annak markáns példaként mutathatjuk meg a XV. kerületet, hiszen Rákospalota DK-s polgármester asszonya és az őt támogató szivárványkoalíció még a 2019-es költségvetést sem tudta elfogadni. Így már érthető, hogy Németh Angéla polgármester miért akart több milliós jutalmat kiosztani magának két hónap munka után. Az iménti eseményeket követően főleg bizonyítható, hogy mennyire megérdemelte volna, azonban még saját koalíciós partnerei sem szavazták meg a javaslatot.Fidesz: A párt kifizetőhelyévé tenné a DK a XV. kerületet
Lamperth Mónika a problémák megoldása helyett bújtatott szerződésekkel és felesleges állásokkal a Demokratikus Koalíció kifizetőhelyévé tenné a XV. kerületet – kommentálta Pintér Gábor, a Fidesz helyi frakcióvezetője a hírt, miszerint még a baloldali képviselők is leszavazták a kerület 2019-es költségvetését.A régi harcosoknak olykor hátrébb kell lépniük - Nem indítja tovább László Tamást a Fidesz a XV. kerületben
László Tamás volt országgyűlési képviselő, a Fidesz XV. kerületi választókerületi elnöke a Facebookon osztotta meg Orbán Viktor neki küldött levelét, amelyben megköszöni eddigi munkáját. Mint a miniszterelnök írja: az első vonalban álló régi és kipróbált harcosok olykor hátrébb kell lépjenek.A XV. kerületi DK-s polgármester, Németh Angéla örömmel szavazott igennel saját kétmilliós jutalmára
Elég nagy botrány tört ki a XV. kerületben azzal, hogy Németh Angéla DK-közeli polgármester kétmilliós jutalmat szavazott meg magának. Időközben videó is született a baloldali polgármester akciójáról - írja az Origo.Pattanásos pelenkakommandó zavarta meg Bayer előadását
Bayer Zsolt látogatott Rákospalotára, hogy az európai eszmeiségről tartson fejtágítót, azonban az előadás elején és közben pár Soros-maszkot viselő tizenéves aktivista megzavarta az eseményt. A szánalmas produkció kudarcba fulladt, az odavezényelt gyerekek hamar szó nélkül távoztak az előadóteremből.Négy településen, köztük a XV. kerületben is polgármestert választanak ma
Négy településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: a főváros XV. kerületében és Mánfán polgármestert, Bujákon polgármestert és képviselőket, a X. kerületben pedig egyéni képviselőt választanak.Újabb lemondás a Jobbikban – távozott a pártból Bodó Miklós XV. kerületi önkormányzati képviselő
"Ahogy Tiszavasváriban, úgy Budapest XV. kerületében sem engedte a Jobbik országos vezetése, hogy a párt saját polgármesterjelöltet indítson, sőt még azt sem támogatták, hogy egy független jelöltet támogasson a helyi szervezet. Miután Dúró Dórának a badacsonyi gyilkosság miatti felszólalásáról a Jobbik kivonult, a fővárosi közgyűlésben pedig a többi párttal együtt megszavazta a kommunista terrorista Mandeláról való parkelnevezést, elég volt, nem folytatom tovább a pártvezetéssel szembeni szélmalomharcomat: lemondok választókerületi elnöki tisztségemről, kilépek a pártból, s független képviselőként folytatom munkámat a XV. kerületben, az Alapító nyilatkozatunkhoz és a mára gyakorlatilag megszűnt alapszervezetünk korábbi választási programjához hűen" – olvasható a Jobbikból távozó politikus, Bodó Miklós a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez eljuttatott, kedden kiadott közleményében.Varga Mihály: László Tamás a XV. kerület fejlődésének garanciája
László Tamás, a kormánypártok polgármesterjelöltje garantálja a fejlődést Budapest XV. kerületében; ha a választók támogatják, akkor ez annak is megerősítése, hogy a kormány jó úton jár – mondta a pénzügyminiszter egy kerületi lakossági fórumon szombat este, egy héttel az időközi választás előtt.Németh Angéla megőrzi Hajdu László „dicső politikai örökségét” Rákospalotán
Lemondott Budapest XV. kerületének polgármesteri tisztségéről Hajdu László, a volt városvezető természetesen nem vonul vissza a politikusi pályáról, hiszen a DK képviselőjeként az új Országgyűlésben folytatja munkáját, az ellenzéki politikus a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt jelentette ezt be. Hajdu László elmondta, hogy ideglenesen Németh Angéla alpolgármesterre bízta a városrész irányítását, akit a DK az utódlásáról döntő időközi választáson is indítani fog, a jelek szerint összellenzéki jelöltként.Ajánljuk még