rákosrendező
Karácsony továbbra is ott fúrja a Rákosrendezőre tervezett beruházást, ahol csak tudja
Karácsony Gergely továbbra is mindent elgáncsol, ami Budapest fejlődéséhez vezetne. Miközben a bicikliutakra bármikor és bármennyit szívesen költ, addig az összes olyan beruházást megpróbálja megfúrni, ami valóban szebbé és élhetőbbé tenné a fővárost.Több száz hajléktalan él a Városliget melletti bozótosban
Átvették az uralmat Rákosrendezőn a hajléktalanok, akik bádogvárost alakítottak ki maguknak a Városligettől mindössze pár száz méterre – írta meg a Metropol. Az egykori pályaudvar melletti több kilométeres sávban egymást érik a veszélyes hulladékokból, falemezekből összetákolt "házak". Több százan, de akár ezren is is élnek itt hosszú ideje, mondhatni Budapest közepén.Karácsony nemrég még felhőkarcolókat akart Rákosrendezőn, most a kormány hasonló ötlete miatt hisztizik
Ismét önellentmondásba került Karácsony Gergely, aki az elmúlt napokban több alkalommal is kifejtette, hogy szerinte „elképesztően rossz ötlet”, hogy magas házak épüljenek Rákosrendezőn, az elhanyagolt terület, az illegális szemétlerakók helyén. Csakhogy 2017-ben még ő maga terveztetett oda toronyházrengeteget.A kormány eltökélt szándéka, hogy a Kárpátoktól délre a legjelentősebb főváros Budapest legyen - Lázár János sajtótájékoztatója az új millenniumi városközpontról, felhőkarcolóval vagy anélkül
Nem Lázár János ízlésén fog múlni, hogy lesz-e újabb felhőkarcoló a fővárosban, a Rákosrendező rozsdaövezetének helyére tervezett új millenniumi városközpontról azonban a miniszter több részletet is elárult. Ami biztos, nem egy másik Dubaj építése a cél, hanem egy, a közösségi és befektetői igényeket egyaránt kiszolgáló beruházás kialakítása, amely az ígértek szerint középszerű biztosan nem lesz.Ajánljuk még













