rákosrendező
Szegény kis placek találkozása a diplomáciával és a kapitalizmussal
Finoman szólva is lehetetlen helyzetbe lavírozta magát a Főváros: még a rákosrendezői terület megvásárlására se biztos, hogy lesz forrása, de annak fejlesztésére, hogy ott megvalósítsák álmaikat, arra biztos nem. Az ok roppant prózai: az ingatlanfejlesztés nem így működik, pláne nem ekkora léptékben. Karigeri és a kis csipetcsapata most tanulmányozhatja, hogyan működik a diplomácia és a kapitalizmus.Köztünk él az új Semmelweis Ignác, hiszen Gyurcsány Ferenc szerényen így nevezi magát – Karanténvlog
Mielőtt a szemkilövetővel foglalkoznánk a Karanténban, nem feledkezhetünk meg Karigeriék rémálmáról, Rákosrendezőről, hiszen a semmihez sem értő hangoskodók most valódi feladatot kaptak. Nagyon ment az izmozás és az ingatlanmutyi Bajnai Gordonék Wallis cégével, akik már látványteret is készítettek a területre, most azonban a fővárosi baloldali vezetésének meg is kell villanni, mert érvényesíthetik az elővásárlást. Ez azt jelenti, hogy teljesíteniük kéne azt feltételrendszert, amit az arab befektető vállalt, így mindenki kíváncsi arra, hogy a folyamatosan csődről siránkozó Karácsony Gergelyék hogyan fognak területet rendezni és tisztítani, építkezni és parkot létrehozni pénz nélkül. Vajon a szokásos munkakerülő, terelő brigád mit talál majd ki kifogásként? A Karantén nem mehetett el szó nélkül Gyurcsány Ferenc új őrülete mellett sem, aki szerényen az új Semmelweis Ignácnak aposztrofálta saját magát, aki magányosan harcol a sok gonosz ember ellen. A szemkilövetőnek van bőr a képén egyáltalán megemlíteni Semmelweist azok után, amit a saját nemzete ellen elkövetett, az pedig a ráadás, hogy önmagát hasonlítja hozzá. Természetesen a Karantén lecsapott, nem is akárhogyan. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Magyar Péter szava a törvény – szerinte legalábbis biztosan
Rákosrendező sorsa hivatalosan is eldőlni látszik. Ahogyan azt már megszokhattuk, az ellenzék ahol tudja, ott gáncsolja a kormány terveit (nem ritkán a magyarok kárára). Ezt persze minden esetben alaposan meg is moralizálják, hogy az akciójuk még véletlenül se tűnjön kerékkötésnek. És talán még el is hinnénk nekik, hogy valóban csak a púpos hátú denevérhal vagy a hegyesorrú törpeegér jólétéért aggódnak, de amikor már a sokadik fejlesztést fúrják meg, az embernek ez kezd kicsit gyanús lenni. Az ellenzék nem törekszik kompromisszumra, de ellenjavaslata sincs. Mint egy dacos gyerek: egészen addig nem is érdekli az adott játék, míg meg nem látja azt egy társa kezében. Rákosrendező esetén meg is kapták, amit szerettek volna, amiért egyetlen embernek tartoznak hálával: Magyar Péter őfelsége admirális generálisnak, akinek a szava maga a törvény.Karácsony Gergely GYŐZÖTT! Már csak az a kérdés, mihez kezd a díjjal
A kormány tudomásul vette, hogy a főváros élt elővásárlási jogával, és megszerezte a rákosrendezői területet. Noha korábban Budapest pénzügyi helyzetét csődközelinek festették le, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kijelentette: ha a főváros a jövőbeni működési és fejlesztési költségek terhére vállalja a beruházást, a kormány nem áll ennek útjába - olvasható az Indexen.Karácsony Gergelynek nagyszerű ötletei vannak Rákosrendezővel kapcsolatban, a legjobb, hogy kb semmit nem ő fizetne
Nem kell aggódni Rákosrendező miatt, Karácsony Gergely mai konferenciáján kiderült, hogy évekig nem fog ott történni semmi. A terület megtisztításán fog ugyanis először menni a húzavona, hogy ezt ki tegye rendbe, mert a Főváros ezt tulajdonképpen nem érzi feladatának. Majd a vasútat kell az államnak fejlesztenie, Vitézy Dávid már villamost is szeretne oda, szintén az állam kontójára és ezek után lehetne csak elkezdeni építkezni. Karácsonyék elképzelésének pikantériája, hogy nemzetközi pályázaton hidetnék meg a beruházást, a telek maradna a fővárosi, az ingatlan pedig a beruházóé, akinek azonban úgy kell majd táncolni, ahogy Budapest fütyül. A bérlakások ugyanis azért lennének olcsóbbak, mert a berházót a főváros kötelezné erre, mint telektulajdonos. Összességében viszont megállapították, hogy legalább 20 év mire egy ilyen projekt megvalósul, hat év, mire egyáltalán el lehetne kezdeni. Vitézy Dávid reméli, hogy az első kapavágásig nem megy nyugdíjba.Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni (VIDEÓ)
Egy hónap telt el a gazdasági akcióterv bevezetése óta, de úgy tűnik sikeresek az új intézkedések, egyre többen élnek a munkáshitellel és a többi lehetőséggel. Tegnap pedig bejelentette a kormány, hogy az ötezer fő alatti településeken a nyugdíjasok is élhetnek az otthonfelújítási támogatással. Ezekről is beszélt ma Orbán Viktor a szokásos, pénteki Kossuth Rádiónak adott interjújában, ahol kitért arra is, hogy Amerikában fény derül most rá, hogy kik és mennyi pénzt kaptak a demokrata kormánytól és a Soros alapítványoktól. Ez Magyarországot is érinti, a kormányfő szerint ki kell söpörni a Soros hálózatokat idehaza is.Nem lesz ez nagy falat, főpolgármester úr? - Karácsony győzelemként éli meg, hogy a kormány "átadta" neki a rákosrendezői fejlesztést
Karácsony Gergely a főváros nevében ugyanis mindent vállalt, amit az arabok beígértek a terület fejlesztése kapcsán az adásvételi szerződésben, ami nem kis munka és nem kevés pénz, az pedig egyelőre nagy kérdés, hogy az eddig pénzhiány miatt panaszkodó városvezetés honnan szerez 50 milliárdot a vételárra. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy Karácsony közel hat éve alatt nem sok eredményt tud felmutatni városfejlesztési projektekből sem...Kormányinfó: elfogadták a főváros elővásárlási szándékát Rákosrendezőre, a terület rendbetétele, fejlesztése innentől Karácsonyék dolga (Videó)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő sajtótájékoztatót, közismertebb nevén Kormányinfót tart február 6-án, csütörtökön 10 órakor a Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtótermében. Az erről szóló tájékoztatást szerdán kora délután jelentette be a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Orbán Viktor miniszterelnök posztolt is Facebook-oldalán a tegnapi kormányülésről, azt írta: a jó hírekhez sok meló kell! Egy másik bejegyzésben pedig a kormányfő közölte, hogy fontos témák vannak az asztalon: hárommillió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás kistelepülésen élő nyugdíjasoknak.Rákosrendezőn ezentúl csak arab számokat fognak használni, de mit szól ehhez az utca embere? | The Fair Right (videó)
Budapesten nem épülhet semmi. De tényleg semmi. Két téglát sem tehet egymásra a kormány, ha az ellenzék nem tudja kilopni közüle a cementet. Nem épülhet dél-budai szuperkórház, de ha az ellenzéken múlt volna, akkor most nem lenne se Néprajzi Múzeum, se Puskás aréna, de még csak a Magyar Zene Háza sem állna. Utóbbi kettő hiánya komoly gondot jelentene az ellenzéknek. Stadion nélkül hol koncerteznének a kedvenc előadóik, Magyar Zene Háza nélkül pedig Mérő Veráék sem tudnának hol méregdrága szupergálákat tartani. Igen, a Liget Budapest Projekt ellen hergelő WMN ott tartott szupergálát, aminek a megépülése ellen agitált. Most itt az újabb ellenség, amit gyorsan el is kereszteltek mini-Dubajnak.Ajánljuk még
















