rákosrendező
Karácsony nem kér a "Grand Budapestből" - beelőzné az arabokat és megvenné a rákosrendezői területet, de persze nem létező milliárdokból álmodik (frissítve)
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek elővásárlási joga van a rákosrendezői területre, és a főváros élni is fog ezzel a jogával - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a főpolgármester. Karácsony Gergely emlékeztetett: a kormányzat titkosítani akarta a szerződést, ami alapján a piaci ár töredékéért értékesítette volna a területet. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvánosságra hozta a szerződést, amit áttanulmányoztak, és ebből kiderült, hogy a fővárosi önkormányzat cégének, a BKM-nek a távhőjogok miatt elővásárlási joga van a teljes területre, sőt a szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy erről a jogáról a főváros cége lemondjon. A baj csak az, hogy a főpolgármester álomvilágban él, ahogy ezt az Államkincstár gyorsan közölte is.Lázár János szerint jó előjel, hogy a DK-s polgármester átadott neki egy listát az elintézetlen XVIII. kerületi ügyekről (Videó)
Pénteken közös utcafórumot tartott Lázár János, építési és közlekedési miniszter és Ughy Attila XVIII. kerületi fideszes polgármesterjelölt. A miniszter többek között beszélt a 142-es vasútvonal felújításáról, és a baloldal által "elzabrált" repülőtér visszavásárlásáról. A tárcavezető a rákosrendezői területtel kapcsolatban kiemelte: "jól mutatja a fővárosi vezetésnek az impotenciáját és semmittevését, hogy 267 ezer köbméternyi szemét van a Rákosrendezőn összehordva, aminek egy jelentős része veszélyes hulladék".Hatalmas tűz ütött ki hétfő este Rákosrendezőn, vasúti talpfák égtek az állomáson (Videó)
Megindulhatott a vonatközlekedés Rákosrendező állomáson, ahol vasúti talpfák gyulladtak meg Budapest XIV. kerületében, a Rákosrendező állomás Teleki Blanka utca felőli oldalán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfő éjjel a honlapján.Az Országgyűlés elé kerül a rákosrendezői beruházást szabályozó államközi szerződéstervezet
A kormány csütörtök este az Országgyűlés elé terjeszti azt az államközi szerződéstervezetet, amely több évtizedes enyészet után, végre rendezheti a főváros közepén tájsebként éktelenkedő Rákosrendező pályaudvar környezetét – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön.Tompos Márton szerint a jobb élet reményében megy egy magyar a Délkelet-Afrikában található Malawiba – Kövesse velünk élőben az Országgyűlés munkáját (VIDEÓ!)
A mai parlamenti ülésen szó volt eddig arról, hogy mind a civil, mind az állami, mind az egyházi gyermekotthonokban tartanak vizsgálatokat a hatóságok, továbbá megtudhattuk, hogy a Jobbik még mindig a külföldi munkavállalók miatt aggódik, de századjára is elmondták nekik, hogy miért nem kell félni. A Momentum pedig megint megnevettetett bennünket, ugyanis Tompos Márton szerint Afrikába mennek a magyarok a jobb élet reményében. Orosz Anna pedig az azonnali kérdések óráját a bicskei gyermekotthonban történt hereérintéssel kezdte. Kövesse velünk élőben az Országgyűlés munkáját!Karácsony Gergely már megint a Lakógyűléssel állt elő – Ezúttal Rákosrendező a téma
Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön bejelentette, hogy elindítják a második Budapesti Lakógyűlést – pedig már az első sem volt túl népszerű –, ezúttal a rákosrendezői beruházással kapcsolatban kérik ki a lakosok véleményét. Nagy kérdés, hogy vajon egy újabb adathalászatot láthatunk a választások előtt, vagy tényleg ennyire fontos, hogy mi lesz egy évek óta elhanyagolt területen?Szijjártó Péter: Ötmilliárd eurós óriásberuházással épülhet új városrész Rákosrendezőn
Megállapodás született Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között a gazdasági együttműködésről, amelynek keretében ötmilliárd eurós óriásberuházással új városrész épülhet a Rákosrendező vasútállomás környékén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Orosz Anna felügyelete alá tartozott korábban az az újbudai óvoda is, ahol egy pedofil élt vissza hatalmával – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját (VIDEÓ!)
Folytatja munkáját ma az Országgyűlés – elég sok kérdés merült fel a képviselőkben a gyerekek kapcsán, a tervek szerint lesz szó ugyanis az ingyenes SMA-szűrésről, de a politikusok gyerekeinek zsebpénzéről is. Még Varju László is tett fel kérdést a kormánynak a gyermekvédelemmel kapcsolatban, ugyanakkor Dömötör Csaba sérelmezte, hogy egy olyan képviselő oktatja ki a fideszes politikusokat, akit épp most ítélt el a bíróság. Tisztázták a képviselők továbbá az ukrán méz tilalmának feloldása körüli kérdéseket, és kiderült, hogy a momentumos Orosz Anna volt annak az újbudai óvodának a felügyelője is korábban, ahol egy pedofil férfi dolgozott és erőszakoskodott egy rá bízott gyerekkel. Kövesse velünk élőben!Gyorsvasút és zöldítés az összedőlő állomás helyén – ilyen lehet a budapesti Dubaj
A Magyar Közlönyben kedden megjelent a "budapesti Dubajról" szóló kormányrendelet. A határozatból több új információ is kiderült a területre vonatkozó beruházásokkal kapcsolatban. Az eddig lepusztult és romos környékre a jelek szerint hatalmas változások várnak a kiemelt beruházás keretén belül.Ajánljuk még

















