rasszizmus
Hamarosan csak az a film nyerhet Oscar-díjat, amiben elég színesbőrű szerepel
Az amerikai események már nemcsak az Egyesült Államok nagyvárosainak utcáit érintik, de végre úgy igazán elérték Hollywoodot. Ezentúl az Oscar-díjat nem nyerheti majd meg semmilyen kategóriában, semmi alapján olyan film, ami nem eléggé színes, vagyis ami túl fehér. Még akkor sem, ha egy adott történet északi vikingekről szól, ezentúl ugyanis valószínűleg abba is kellenek feketék, de persze nem rabszolgaként, hanem a legheroikusabb harcosokként, és lehetőleg fehéreket kell majd térdre kényszeríteniük. Vagy valami ilyesmi. Mi sem értjük, de lehet, hogy ők maguk sem. Nyugat-dunántúli cigányvajdák történelemleckét adtak Toroczkai Lászlónak és elítélték a megbélyegzést (Videó)
A cigányságnak igen is helye van a magyar társadalomban és ők hasznos tagjai tudnak lenni a társadalomnak, aki pedig bünöző életmódot folytat, azt ők maguk vetik ki maguk közül - erről beszélnek Nyugat-dunántúli cigány vajdák abban a videóban, amit egy olvasónk küldött el a szerkesztőségünkbe. A vajdák azért gyűltek össze, hogy aggodalmukat fejezzék ki a Deák téri kettős gyilkosság óta történt cigány ellenes megmozdulások miatt, szerintük ugyanis a megemlékezések üzenete az, hogy az egész cigányság kollektíven bűnös, amit kikérnek maguknak. A legtöbb kritikával a nemzeti radikális politikát képviselő Mi Hazánk Mozgalom figyelemfelkeltő akcióját és roma ellenes politikáját illették, Toroczkai László pártelnököt azért, amiért cigánybűnözést merészel emlegetni, bocsánatkérésre szólították fel és meditálni is elküldték.