rasszizmus
Schiffer András: Ha rasszizmus a térdepelő futballisták kifütyülése...
Ha rasszizmus a térdepelő futballisták kifütyülése, akkor hogyan nevezzük azt, amikor afrikai futballistákat a hitükkel ütköző szimbólumok viselésére kényszerítenek? – tette fel a kérdést Schiffer András ügyvéd, korábbi politikus Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy a brit sajtó szombat óta azon hüledezik, hogy a Magyarország–Anglia labdarúgó-mérkőzés előtt a 35 ezer gyerekszurkóló nem síri csendben nézte végig, amint az angol csapat – vitatott módon tiltakozva a rasszizmus ellen – letérdel a gyepen.Jámbor András szerint a magyar–angol gyerekszurkolói "tudattalan politikai cselekvők" lettek
Jámbor András is kifejtette gondolatait a magyar–angol meccs kapcsán, annyit pedig előre elmondhatunk, hogy a hazaszeretet ellen beoltott és a józan ész útját nagy ívben kerülő társaság tagjaként a józsefvárosi Marx-reinkarnációnak is sikerült túltolnia a biciklit. Diszkrét bája a bejegyzésnek, hogy Jámbor András közli: bosszantja a politikai pedofília. Itt halkan emlékeztetnénk arra, hogy politikai pártszövetségese, az MSZMP utódpártja korábban óriásplakátokon buzdított a külhoni magyarok szavazati joga elleni voksolásra. Talán elfelejtette, de bizony ezeken Bangóné Borbély Ildikó volt látható, aki nem mellesleg az akkor még kiskorú gyermekeivel mosolygott. Jámbor elvtárs akkor miért nem bosszankodott?Rendőrök kísértek ki a metróból egy magyar nőt Brazíliában, miközben a tömeg azt kiabálta, hogy rasszista (videó!)
Rendőrök vittek el egy magyar nőt egy São Pauló-i metróaluljáróból, miközben a járókelők azt skandálta, hogy a nő rasszista – írja a Telex a brazil sajtó beszámolói alapján. Egyelőre annyit tudni, hogy a magyar nő és egy fekete utas összeszólalkoznak, erről felvétel is készült.Márki-Zay Péter számára a rasszizmus hagyománytisztelet (Videó!)
Márki-Zay Péter sosem gondolta volna, hogy az amerikaiak megválasztanak egy fekete elnököt, mert annyira „hagyománytisztelők". Gyurcsány jelöltje ezenkívül még gyomorforgató rasszista vicceket mondott nyilvánosan: Márki-Zay egyébként rendszeresen, nyilvánosan négerezik – írja az origo.hu.Üvöltve fasisztázott a Nyugati aluljáróban Niedermüller és Oláh Lajos kedvenc romapolitikusa
Völner Pálékat ki kellene nyírni, aki pedig ezzel nem ért egyet, az egy "büdös fasiszta cigány" – így fejtette meg a világ nagy dolgait a helyi DK egyik legnagyobb szekértolója, Baranyi Gyula kerületi roma önkormányzati elnök, aki "civilben" Oláh Lajos egyik legelhivatottabb aláírásgyűjtő aktivistája. A korábban Hunvald György jobbkezeként ismert cigánypolitikus egy magát jobboldalinak tartó romával került összetűzésbe a Nyugati téri aluljáróban, a szóváltás során pedig idiótának, majd analfabétának nevezte az illetőt, amiért az nem a baloldalra szavaz – erre még Márki-Zay Péter is csettintene. Baranyinak nem ez az első ilyen megnyilvánulása, korábban Gulyás Mártont fenyegette meg, mikor Hunvald kampánystábjának tagjaként úgy fogalmazott: "rád küldöm a cigányokat! Menj a zsidókhoz!".Rasszista és antiszemita csoportokból áll a magyar baloldal a cseh államfő szerint
Milos Zeman szerint a Képviselőház elnökének magyar ellenzéket támogató kijelentései ártottak a cseh külpolitikának. A cseh államfő nincs jó véleménnyel a magyar baloldalról, szerinte ugyanis az ellenzéki összeborulás rasszista, antiszemita és nacionalista csoportokból áll – számolt be róla a Lidové noviny című cseh lap cikkét szemléző Mandiner.MAZSÖK-elnök a Pesti Riporterben: a zsidóság felhasználása a baloldal részéről elfogadhatatlan (Videó)
Sikerült a zsidóságban biztonságérzetet teremteni az Orbán-kormány alatt, erre jött egy hódmezővásárhelyi polgármester, aki elkezd számolgatni minket – fogalmazott a MAZSÖK elnöke, Szabó György, aki a napokban kemény hangú nyílt levelet írt Márki-Zay Péternek, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének.A baloldal, avagy a szelektív rasszizmus természetrajza (videó)
Szinte pontosan öt éve Arató Gergely, a DK politikusa pert nyert mostani fegyvertársaival szemben – mivel azt mondta, a Jobbik a politikai ellenfeleit a Dunába és gázkamrába akarja küldeni. A néhai fasiszták és velük együtt Gyurcsány most kemény léptekkel menetelnének a hatalom felé, mindent – az elveket vagy akár az Alaptörvényt is – letiporva. Nagyon szelektív elvekről van szó – a legújabb példa Homonnay Gergely halála és Márki-Zay Péter halálkampánya.A Black Lives Matter szervezet bojkottálná a fehér cégtulajdonosokat karácsonykor
A Black Lives Matter szervezet arra buzdítja támogatóit, hogy bojkottálják a vállalkozásokat a tulajdonosok bőrszíne alapján. A BLM honlapján azt írják: #Blackxmasról álmodunk. Ez azt jelenti, hogy 2021. 11/26-tól 2022. 01/01-ig nem költünk pénzt fehér cégeknél.Ajánljuk még

















