rasszizmus
Már a sziklák is lehetnek rasszisták és xenofóbok!
Bár az ingerküszöbünk már igen magasan van, valahol a sztratoszféra táján, azért még mindig meg tudunk lepődni egy-egy híren. Így jártam én is a minap. Tudniillik arról értesültem, hogy léteznek rasszista sziklák.Rasszistának bélyegeztek egy nőt, mert rendőrt akart hívni kirablóira
Yeonmi Park Észak-Koreából menekült Nyugatra, kislánykorában rabszolgakereskedők áldozata volt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Úgy tűnik, a keresett szabadságot azonban mégsem találta meg: a nő elárulta, hogy Chicagóban fekete bőrű emberek kirabolták, de amikor az egyiket lefogta, az arra járók rasszistának nevezték, és arra kényszerítették, hogy engedje el a tolvajt.Atrocitás érte a romákat Dobrev komlói fórumán, rasszista megjegyzéseket tettek rájuk a gyurcsányisták
Rasszista kijelentések hangzottak el Dobrev Klára komlói kampányútja során hétfőn. Ezek nem is magyarok! – ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket tettek Dobrev Klára szimpatizánsai a Gyurcsányné ellen tüntető romákra – derült ki a Baranya megyei lap beszámolójából.Levonultak a németek a pályáról egy rasszista megjegyzés miatt
A német férfi olimpiai futballválogatott öt perccel a Honduras elleni szombati bemelegítő mérkőzés vége előtt elhagyta a pályát, miután a védő Jordan Torunarigha állítólag rasszista sértegetést kapott – írja a The Guardian. A Vakajamában zárt kapuk mögött lejátszott mérkőzés 1–1-es döntetlenre állt az incidens idején. A hondurasi válogatott szerint félreértés történt.Salvini az olaszokat bántalmazó angol drukkereknek: remélem, a börtönben fognak térdelni
Nagyon keményen beszólt az olasz szurkolókat bántalmazó angol vandáloknak Matteo Salvini, miután a vasárnapi Eb-döntő helyett London számos pontján érte atrocitás a békésen ünneplő itáliaiakat. Miközben egész Európa, és főleg mi, magyarok kíváncsian várjuk, hogy milyen logika szerint volt ez (is) a béke és az elfogadás aktusa a toleráns angolok részéről, a Liga vezére azt üzente a huligánoknak, hogy reméli, a börtönben is úgy térdelnek majd, mint a pályán. Mindenesetre valóban kíváncsian várjuk, hogy milyen szankciók fogják érni az angol szövetséget, az UEFA hazánk elleni túlzó fellépésének tükrében.Rasszista rigmusokkal szidták a büntetőt rontó focistákat a "toleráns" angolok, a szövetség "undorodik" a szurkolóktól
Miközben a szigetországi médiában rendszeresen téma a rasszizmus, az angol válogatott végig térdelte az Eb-t, a helyi lapok pedig visszatérően megbotránkoztak azokon, akik nem hódoltak be a BLM-mozgalom melletti szimpátia gesztusnak, a saját házuk táján is lenne söprögetni valójuk az angoloknak. A vasárnap esti Eb-döntőben ugyanis három színes bőrű játékos is büntetőt hibázott, ami után nem különösebben fogták vissza magukat a divatos BLM-térdelő angol szurkolók, és rasszista rigmusokkal díjazták a tizenegyest rontó játékosokat. A szövetség "undorodik" a szurkolók viselkedésétől és a legsúlyosabb büntetést kérte – gyakorlatilag önmagára.Újabb botrány: a franciák két futballsztárja trágár módon szidja az ázsiaiakat (felvétel!)
Napok óta a világbajnoki címvédő francia válogatott körüli balhéktól hangos a sajtó. Először jöttek a Svájc elleni kiesésre adott kifogások, majd a játékosok hozzátartozóinak nézőtéri konfliktusa, végül a budapesti Marriott szidalmazása – írja az Index.Fordított rasszizmus: a feketék ingyen vonultak a Pride-on, ám a fehérektől pénzt szedtek
Egészen szürreális történet látott napvilágot Seattle-ben, ahol a színes bőrű transzneműek elfogadására rendezett esemény szervezői jóvátételi díjat szedtek a fehérektől, attól függetlenül, hogy ők is az LMBT+ tagjai vagy szimpatizánsai. Ez még a melegjogi aktivisták közösségében is komoly visszhangot keltett, a „fordított rasszizmus” ellen fellépőket azonban levélben utasította rendre az emberi jogi bizottság. Lassan már olyan sokszínű és specifikus az elfogadás, hogy csak a sokszínű marad, az elfogadás nem – írja a hirado.hu.A "fehér életek számítanak" feliratú pólója miatt hurcoltak meg a németek egy magyar drukkert
Már az UEFA is vizsgálódik a szerdai német–magyar meccs miatt. Mondjuk, ez nem meglepő, hiszen a németek és a haladók masszív LMBTQ-propagandát vittek bele a meccsbe és az azt megelőző időszakba. A 2–2-vel végződő mérkőzés után a németek több magyar drukkert is letartóztattak.Ajánljuk még
















