republikánus
Újabb milliárdos tech-guru vallotta be, hogy Donald Trumpot támogatja
A Facebookot is birtokló Meta, illetve a PayPal internetes fizetőalkalmazás korábbi ügyvezető igazgatója, David Marcus bejelentette, hogy politikai oldalt vált, és mostantól a Republikánus Párt, illetve Donald Trump választási kampányát támogatja – írja a NeoKohn.Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Republikánus kihívója akadt Trumpnak a 2020-as elnökválasztásra
Bill Weld volt massachusettsi republikánus kormányzó személyében kihívója akadt hétfőn Donald Trump amerikai elnöknek a 2020-as elnökválasztásra.Fekete amerikaiak tömegei állhatnak át Trump oldalára, hála a "Blexit-kampánynak"
Közelednek az amerikai félidős választások, az e köré szerveződött mulatság pedig egyre intenzívebb az Egyesült Államokban. Mindez persze nem véletlen: a tét hatalmas, ugyanis egyrészt ez az esemény a 2020-as elnökválasztás kezdete is egyben, ugyanakkor pedig Donald Trump elnöki hatalma is sok szempontból függ ettől. Az ügy érdekében nem kis erők mozdultak meg: közel 10 ezer közép-amerikai menekült szeretne bejutni az USA-ba, közben az afro-amerikaiak is beszálltak a kampányba Candace Owens vezetésével, aki a Fehér Ház elé vitte a washingtoni feketéket, akiket a demokratáktól való elhatárolódásra szólított fel. Owens Kanye Westtel szövetségre lépve elindította a “Blexit” nevű kampányt is, amely az afro-amerikaiak konzervatív oldalra csábítását szorgalmazza. Emellett egy másik kampány is elindult #WalkAway néven, amely a többi ex-liberálist is átcsábítaná a nemzeti oldalra.A Fehér Ház egyik festményén Donald Trumpot örökítették meg egykori republikánus elnökök között
A Fehér Ház egyik festményén Donald Trump elnök látható egykori tekintélyes republikánus elnökök között - derítette ki az amerikai Time magazin legfrissebb számában. A festményre a vasárnap este a CBS televízióban sugárzott Trump-interjú idején figyeltek fel újságírók, és kiderítették, hogy valóban Donald Trump látható rajta.Bannon szerint veszélyben Trump többsége, a demokraták elmozdíthatják
Az amerikai Republikánus Párt politikusainak fel kell sorakozniuk Donald Trump elnök mögött, máskülönben azt kockáztatják, hogy elveszítik többségüket a képviselőházban - figyelmeztetett az AP amerikai hírügynökség által vasárnap megjelentetett interjúban Steve Bannon, Trump korábbi kampányfőnöke és fehér házi főstratégája.Republikánus képviselők követelik az amerikai–magyar viszony javítását
A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.Tegyük Amerikát ismét meleggé - így várták a szomszédok az amerikai alelnököt
Tegyük Amerikát ismét meleggé feliratokkal várták Mike Pence alelnököt a Colorado állambeli Aspen síparadicsomban lévő házánál. Az alelnök korábban ellenállt olyan törvénytervezeteknek, amelyek megtiltották volna a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek diszkriminációját a munkahelyükön.Ajánljuk még

















