rezsicsökkentés
Gyurcsány embere pazarlásnak nevezte a rezsicsökkentést
Nincs új a nap alatt, Gyurcsány Ferenc emberei továbbra is az áremelés mellett érvelnek: Dávid Ferenc pazarlásnak nevezte az élelmiszer- és a benzinárstopot, ahogyan a rezsicsökkentést is. A DK parlamenti képviselője szerint a hasonló intézkedések nem fenntarthatóak, ezért a teljes versenypiaci árakat ráterhelné a lakosságra, akiknek a spórolást javasolta.Deutsch Tamás megüzente Csányi Sándornak, hogy a rezsicsökkentés márpedig jó
A Fidesz EP-delegációjának vezetője közösségi oldalán reagált az OTP-vezér kijelentésére, miszerint a rezsicsökkentés nem jó. Deutsch Tamás szerint Csányi Sándor nem jó.A PS grazi olvasója arról számolt be, hogy a háború kezdete óta negyven százalékkal emelkedett a villanyszámlája
Portálunkat megkereste egy Grazban élő férfi, aki arról panaszkodott, hogy a háború kitörése óta drasztikusan megemelkedtek a rezsiárak. Ez annak fényében pláne érdekes, hogy a hazai ellenzék évek óta ádáz harcot vív azzal a rezsicsökkentéssel, amelynek hála itthon továbbra is épeszű áron juthatunk hozzá a közműszolgáltatásokhoz.Márciusban is alacsony maradt itthon az energiaár
Továbbra is Budapesten volt a legolcsóbb a lakossági földgáz és a második legolcsóbb a villamos energia ára márciusban az európai fővárosok közül – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).Ha a baloldalon múlna, hétszer magasabb rezsit nyögnénk havonta
A baloldal energiapolitikája átlagosan 112 ezer forinttal növelné a magyar családok márciusi rezsiszámláit - írta a Századvég Alapítvány a legfrissebb felmérésének összefoglalójában. Az elemzésben azt írták: az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta a hazai baloldal több ízben az orosz energiaimport azonnali leállítása mellett érvelt. Az intézkedés rákényszerítené Magyarországot a rezsicsökkentési program megszüntetésére, és a háztartásoknak a nagyon magas piaci árakat kellene fizetniük a gázért.Bokros Lajos is kimondta, hogy a baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést
A kismilliószor megújult baloldal legnagyobb megszorító mestere most azzal állt elő, hogy a baloldal kormányra kerülése esetén el kell törölje a rezsicsökkentést. Hiába, népnyúzó politikusokból nem lesz államférfi, ahogy Mini Feriből se önállóan cselekvő Márki-Zay.Pesti galeri – Az ellenzék akasztana is, Tordai lepatkányozta a Pesti TV-t! (Videó!)
Csak a szokásos: az ellenzék, a baloldal meszesgödörbe tenné a jobboldaliakat, akasztana, lőne, kiirtana minket, pont ezt mutatta be Tordai Bence is, a Párbeszéd politikusa, aki patkány tévének nevezte a Pesti TV-t és minden kollégánkat – erről beszélgettek Szarvas Szilveszterék a Pesti galeri szerdai adásában, a Pesti TV furkóklubjában, bemutatva a komplett ellenzéket. Tordaiék gyűlölete minden határon túlmegy, a saját szavazóiktól is agressziót várnak el – hangzott el a műsorban, amelynek témája volt az is: a hazaáruló Jávor Benedek azt szeretné, hogy a magyar családoknak emelkedjen ötszörösére a rezsidíja, vállalkozások menjenek csődbe, álljon le a hazai élelmiszeripar és többet fizessünk az üzemanyagért, mint a nyugatiak, és fagyjunk meg télen - vetették fel Szarvas Szilveszterék a Pesti galeriben, ahol a párbeszédes politikus cikkét elemezgették, amelyben azon hőbörög, hogy a Nyugat és Magyarország zárja el az orosz gázt és olajat. Ilyeneket csak gazember és hazaáruló mond, Jávor Benedek pontosan ilyen. Semmi keresnivalója a közéletben és a politikában, főleg nem Magyarországon – hangzott el a műsorban. A Pesti galeri szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Suppan Gergely szerint hazánkban az állami intézkedések tompítják a háborús helyzet kedvezőtlen hatásait
Az állami juttatások, a béremelések és az árbefagyasztások miatt a magyarok kevésbé szembesülnek a háborús helyzet kedvezőtlen következményeivel – mondta a Magyar Nemzetnek a Takarékbank vezető elemzője. Suppan Gergely szerint kedvező, hogy a kormány az év elején visszafizette a gyermeket nevelő családoknak a tavalyi személyi jövedelemadójukat, és jókor építették vissza a tizenharmadik havi nyugdíjat is. Az is szerencsés, hogy húsz százalékkal nőtt a minimálbér és hasonló mértékben emelkedtek több ágazatban is a bérek. A rezsicsökkentés véd az energiaárak emelkedésétől, ahogy a különböző ársapkák is a drágulástól.Niedermüller szerint rendkívül ostoba intézkedés a rezsicsökkentés
Niedermüller Péter az ATV Start hétfői adásában beszélt az orosz–ukrán háború következtében életbe lépő, Oroszországot sújtó szankciókról. A közbeszédben újabban felmerült az is, hogy a szankciókat kivetnék az energiaszektorra is. Ezzel kapcsolatosan beszélt arról a DK-s politikus, hogy a rezsicsökkentés elképesztően ostoba és igazságtalan intézkedés – írja az Origo.Ajánljuk még