rezsitámogatás
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője több tízezer forintos rezsitámogatást követel a rászorulóknak
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője 30 és 40 ezer forintos rezsitámogatás biztosítását követeli azon kerületek rászorulóinak, amelyek baloldali polgármesterei nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították kerületüket – derült ki a hat érintett frakcióvezető videonyilatkozatából, amelyet csütörtökön juttatott el a Fidesz az MTI-hez.Molnár Gyula a PS-nek: Én jó háziasszony vagyok! (Videó)
Sejtelmes interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Molnár Gyula, az MSZP korábbi elnöke, aki nemrég azzal került ismét a közbeszéd fókuszába, hogy a DK színeiben 2024-ben újrainduló XI. kerületi polgármester, László Imre a helyi baloldal legnagyobb megdöbbenésére kabinetfőnöknek kérte fel. Lapunk kérdésére ugyan először tagadta, hogy a baloldali városvezetéssel szövetséges pártok nyomására lépett volna vissza, később azonban egy példabeszéddel világított rá az újbudai állapotokra, miszerint egy „jó háziasszony a szoknyájával eltakar mindenféle zajt”, ő pedig jó háziasszonynak tartja magát, így nem vázolja fel a vita részleteit. Az azonban mindenképp árulkodó, hogy éppen egy nappal azelőtt lépett vissza a baloldalon nagy felháborodást kiváltó kinevezésétől, mielőtt a testület arról szavazott volna, hogy fegyelmi eljárást indítson a polgármester ellen, aki kihagyta a rezsitámogatásokról szóló egyeztetést, amelynek következtében százmillióktól esett el a kerület.Csődbe megy Márki-Zay Hódmezővásárhelye?
Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, így gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül – közölte Márki-Zay Péter polgármester (MMM – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) a közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén. A baloldal exminiszterelnök-jelöltje ezért online petíciót indít, hogy kapjanak kormányzati támogatást, a Fidesz szerint viszont az ellenzéki önkormányzatok éppúgy kaptak rezsitámogatást, mint a kormánypártiak. Az is kiderült, hogy amíg mások takarékoskodtak, Hódmezővásárhelyen felesleges felújításba kezdtek.Kormányzati támogatásért indít petíciót Márki-Zay Péter – ezzel orvosolná, hogy 1,75 milliárd forint hiányzik a kasszából Hódmezővásárhely működéséhez
Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, így gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül – közölte Márki-Zay Péter polgármester (MMM – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) a közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén. A baloldal exminiszterelnök-jelöltje ezért online petíciót indít, hogy kapjanak kormányzati támogatást, a Fidesz szerint viszont az ellenzéki önkormányzatok éppúgy kaptak rezsitámogatást, mint a kormánypártiak. Az is kiderült, hogy amíg mások takarékoskodtak, Hódmezővásárhelyen felesleges felújításba kezdtek.A mikroadományos szöveg egy óriási kamu – mondta a Polbeatben Szabó Balázs újpesti ellenzéki politikus (videó)
Kendőzetlenül beszélt a baloldali összefogás félresiklásáról, az Amerikából kapott dollárok eltüntetéséről a Polbeat legutóbbi adásában Szabó Balázs, aki jobbikos politikusként, az összefogás jelöltjeként nyert mandátumot Újpesten, a 2019-es önkormányzati választáson. Szabó azóta Jakab Péter Jobbik-elnökkel és Déri Tiborral, Újpest a Momentumból a DK-felé törekvő fiatal polgármesterével is szakított, ugyanakkor az ellenzéki politizálást nem adta fel. Stefka István és Huth Gergely őt és Halkó Petrát, a Századvég vezető elemzőjét kérdezte a dollárbaloldal botrányáról, arról, hogy miként került a Jobbik a DK holdudvarába, miért üldözi az MLSZ a történelmi Magyarország képét, és hogyan lett Korányi Dávidnak, Karácsony Gergely főtanácsadójának 1,9 millió dolláros lakása Greenwichben, miközben a valójában a legkevésbé sem "mikro" adományokat alaposan megdézsmálták. Bónuszként Szabó Balázs azt is elárulta, 2019-ben milyen oktatás folyt a hangzatos nevű Városdiplomáciai Akadémián, amelyet Korányi Dávid főtanácsadó és Balázs Péter, a Kádár-rezsim titkosügynöke, Bajnai Gordon egykori külügyminisztere tartott.Junghausz Rajmund a PS-nek: Az bűncselekményi kategória, hogy a DK-s polgármester nem ment el a rezsitámogatásról tárgyalni (Videó)
Fegyelmi eljárást kezdeményez az újbudai Fidesz László Imre ellen, mivel véleményük szerint a kerületvezető polgármesteri tisztségéből eredő kötelességét szegte meg azzal, hogy a médiában megjelent hírek szerint Gyurcsány Ferenc és a DK központi parancsára nem vett részt azon az egyeztetésen, amelyen a XI. kerület számára nyújtandó kormányzati támogatásról lett volna szó, és így százmillióktól esett el a helyi költségvetés. Junghausz Rajmund, a kerületi Fidesz-frakció tagja a PestiSrácok.hu-nak mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: véleménye szerint ez a hanyag kezelés gyanúját is felveti.Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást a polgármestere ellen
Hat fővárosi kerület kormánypárti frakcióvezetője kezdeményez fegyelmi eljárást polgármestere ellen, amiért azok nem egyeztettek a kormánnyal az energiakompenzációról, és ezzel szerintük megkárosították kerületüket – derül ki a hat érintett frakcióvezető videonyilatkozatából, amelyet csütörtökön juttatott el a Fidesz az MTI-hez.Karácsonyék 17 milliárdot hiányolnak a városkasszából – mi összeszedtük, hogy hol hullottak el a pénzek
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kedden, az ATV-ben ismét azzal fenyegetőzött, hogy Budapest hamarosan működésképtelenné válhat, mert 17 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. A hiányzó összeget természetesen a kormánnyal szeretnék kipótoltatni. Pedig a főváros vezetése ennél jóval nagyobb összegeket csorgatott ki kezei közül. A teljesség igénye nélkül most összeszedtük azokat a forrásokat, amelyek Karácsonyék gyakorlatilag az ablakon dobtak ki, és amelyek bőven befednék a 17 milliárdos lyukat.Neonáci ukránokat támogat a "liberális" Momentum, Gyurcsányék hatalmas öngólt lőttek (Karanténvlog)
Gyurcsány Ferenc már korábban is így gondolkodott, de most már nyíltan is kijelentette, hogy leszalámizza a baloldal maradékát és az ő brigádjuk lesz az egyeduralkodó a szemétdombon. A Karanténvlog le is csapott a nagy forradalmárokra, akik közben hatalmas öngólt lőttek, miközben a kisembereket, a szegényeket karolják fel szavakban, képesek egy bárgyú taktikai húzás miatt olyan slamasztikába kerülni, amit nehéz lesz kimagyarázni. A nagy dacosság közepette ugyanis nulla forintot kaptak rezsitámogatásra a kormánytól, miközben minden más ellenzéki kerület százmillió forintos nagyságrendben kapott támogatást, még a DK-s Niedermüller is, aki 300 millió forintot szerzett így a VII. kerületnek. Természetsen a Karantén nem hagyta szó nélkül a Momentum újabb pojácáskodását, hiszen Tompos Márton, a párt szóvivője hirtelen nagyon őszintének próbált mutatkozni, most már megint szabadulna Gyurcsánytól, és közben a neonáci ukránokat védi habzó szájjal, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy épp az ukrán vezérkari főnök pózolt a tömeggyilkos náci Bandera fotójával. Nem hagyjuk ki a vármegyéket sem, hiszen a baloldal és liberálisok sikítófrászt kaptak az átnevezéstől, persze más nyugati országok több évszázados hagyományait szolgalelkűen tudják majmolni. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra is!Ajánljuk még