riói olimpia
Döntetlenekkel „araszolnak” Benedekék: a görögök a végén egyenlítettek
Egyelőre félig teli, de inkább félig üres a pohár: a magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia és Ausztrália után Görögországgal sem bírt: három meccs, három döntetlen, eddig ez a mérlegünk. Ezúttal a védekezésünkre nem lehetett panasz, de Benedek Tibor szövetségi kapitánynak is látni kell, hogy fejben – vagy taktikailag – nem bírjuk a meccsek hajráit. Ezen – is – javítani kell, ha érmes álmainkat valóra akarjuk váltani az olimpián.Vívásban lehet egy jó napunk
Eddig az úszás húzza a harmadik helyen tanyázó magyar csapatot az éremtáblán, hiszen hat érmünkből négyet úszásban nyertünk. Ma azonban Hosszú Katinka csak váltóban úszik, és nincs olyan uszodai versenyszám, amelyben éremre számíthatnánk, úgyhogy más sportágakban szerzett éremmel kapaszkodhatunk összesítésben. És ez nem is légből kapott ötlet, mert vívásban és cselgáncsban is komoly erőket vonultatunk fel.Három érmet nyertünk, mégis maradt hiányérzet
Őrült érzelmi hullámvasúton lehetünk túl az olimpia keddi versenynapja után. Mindhárom fajta éremből szereztünk egyet, amivel egészen hihetetlen módon, a harmadik helyen állunk az éremtáblázaton, mégis abban bízhattunk, hogy ennél is szebb lesz a helyzet. Az uszodában született az arany és a bronz, de a legnagyobb csalódások is, míg vívásban egy elveszthetetlen döntőből lett mégiscsak ezüstérem.Ajánljuk még