róma
Transzfeminista tüntetők akarták megakadályozni Ferenc pápa életvédő konferenciáját
Úgynevezett transzfeminista tüntetők és rendőrök közötti utcai összecsapás kísérte a Ferenc pápa részvételével zajló római születési konferencia zárónapját, amely ellen baloldali ifjúsági csoportok tiltakoztak pénteken.A magyar egyetemek EU-s forrásokból való kizárásának igazságtalanságáról tartottak konferenciát Rómában
A magyar egyetemek jelentős részének kizárása a közvetlen brüsszeli finanszírozású programokból igazságtalan döntés – hangoztatta Fellegi Áron, az EuroAtlantic Zrt. nemzetközi tanácsadó cég alelnöke az MTI-nek nyilatkozva a kérdésről rendezett konferencián, Rómában, hétfőn.Őrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egy tagját Rómában
Őrizetbe vették az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet egy aktív tagját Rómában, a Fiumicino repülőtéren – közölte az olasz rendőrség hétfőn.Ferenc pápa húsvét alkalmából ismét békét sürgetett a világban
Ferenc pápa húsvéthétfői, Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.A Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait a pápa húsvétvasárnapi üzenetében
A Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait Ferenc pápa a húsvétvasárnapi misét követő üzenetében, amelynek mondanivalója hasonló volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéhoz. Hosszan sorolta az éppen dúló háborúkat és azokat a helyeket a világon, ahol szenvednek az emberek.Szerzetesek, fogyatékkal élők és migránsok vitték a keresztet a Colosseumnál
Az első stáción klauzúrában élő nővérek és egy remete szerzetes vette kézbe a keresztet, amelyet fogyatékkal élők és migránsok is vittek a római keresztúton, amelyet a Colosseumnál tartottak nagypéntek este.Szijjártó: biztonsági, gazdasági és energetikai téren is rendkívül fontos a magyar-olasz együttműködés
Biztonsági és gazdasági téren már jelenleg is rendkívül lényeges a Magyarország és Olaszország közötti együttműködés, az energetikai együttműködés fejlesztése pedig a kapcsolatok újabb dimenzióját fogja jelenteni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.Ajánljuk még

















