románia
Szijjártó Péter: abban vagyunk érdekeltek, hogy Romániával az együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon
Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a két ország közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon, hiszen az mindkét országnak és mindkét nemzetnek csak a javára válik – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon, miután bekérették Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminisztériumba.Külügyi szóvivő: a magyar miniszterelnök pontosan idézte a román külügy demarsában foglalt pontokat
Orbán Viktor miniszterelnök a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján tartott előadásában pontosan idézte a román külügyminisztérium demarsában foglalt pontokat - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szombaton az MTI-vel.A soviniszta román mozgalom vezetője amiatt hőbörgött, hogy "Romániát Magyarország ellenőrzi"
A Mihai Tîrnoveanu féle Nép Útja (Calea Neamului), továbbá az Ortodox Testvériség nevű szervezetek korábbi bejelentésüknek megfelelően megérkeztek Tusványosra – írta meg a Maszol. Mihai Tîrnoveanu állítólag vitázott is a csendőrök vezetőjével. Azt állította, hogy regisztráltak, viszont a beléptető pontnál ennek ellenére megakadályozták a belépésüket. Emiatt szerinte diszkrimináció történt. „Romániát Magyarország ellenőrzi.Tusványosi beszéde után Orbán Viktor levelet írt a román miniszterelnöknek
Levélben mondott köszönetet Marcel Ciolacu román kormányfőnek Orbán Viktor miniszterelnök a napokban lezajlott bukaresti tárgyalásaikért, valamint a tusnádfürdői szabadegyetem zavartalan lebonyolításának biztosításáért - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.Szili Katalin a PS-nek: Szomorúnak tartom, hogy Románia még mindig azt hiszi, hogy Magyarország revansot akar (Videó)
Tusványos nagyon fontos fóruma a párbeszédnek - fogalmazott stábunknak Szili Katalin. A miniszteri főtanácsadó szerint nagyon fontos dolog az, hogy legyen magyar-magyar párbeszéd, ebben a tekintetben a határon kívül élő magyar közösségeink és az anyaország között. Továbbá a hét elején román nacionalisták bejelentették, hogy szombaton román zászlók lobogtatásával üzennék meg Orbán Viktornak Tusványoson, hogy „Erdély mindörökre román föld”. Szili Katalin sajnálatosnak nevezte, hogy ezek a csoportok még itt tartanak. A miniszterelnök főtanácsadója a hasonló akciók annak tudhatók be, hogy 2024-ben Romániában minden szinten választások lesznek. Részletek a videóban.Román sajtó: magyar támogatásra számít Bukarest
Bőséges visszhangja volt a román sajtóban Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök szerdai, bukaresti informális találkozójának. Az Antena 3 hírtelevízióban Bogdan Chirieac politikai elemző azt mondta, bátor lépés volt a bukaresti kabinet vezetőjének részéről az egyeztetés kezdeményezése – számolt be a Magyar Nemzet.Szijjártó Péter: nevetséges a felvetés, hogy a BMW Magyarország helyett vigye Romániába a beruházását
Nevetséges az Európai Parlament "magyargyűlölő" alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását. Jól láthatóan teljes kudarc a hazánkban beruházó német vállalatok politikai zsarolása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Menczer Tamás: Brüsszel a BMW-t Debrecen helyett Romániába vinné
Brüsszel Debrecen helyett Romániába vinné a BMW-gyárat – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfő délután, közösségi oldalán. Menczer Tamás sajtóinformációkra reagálva közölte, hogy Brüsszel újabb támadást indított Magyarország, a magyar emberek ellen.Megelégelték a részeges románokat a belga kisváros lakói
A 12 ezres lakosú Rijkevorsel vezetése betiltotta a köztéri alkoholfogyasztást, miután megelégelte a belgiumi kisvárosban dolgozó részeg romániai vendégmunkások randalírozásait. A városban eddig is tilos volt éjszaka közterületen szeszes italt fogyasztani, immár ezt napközben sem lehet megtenni – írta meg a Főtér.Ajánljuk még

















