románia
Infektológus: a halálozások száma még nőni fog Romániában
Romániában a két héttel korábbi csúcsértékhez képest jelentősen visszaesett ugyan az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, de a halálozások tekintetében még nem tetőzött a járvány negyedik hulláma, és az áldozatok számának további emelkedésére lehet számítani – mutatott rá pénteken Cristian Oancea, a temesvári járványkórház orvosigazgatója.Idősek egy teljes korosztálya távozik... – Romániában több mint ötvenszeres a halálozási ráta a beoltott országokhoz képest
Ezekben a napokban nagyszülők, idős rokonok csaknem egy teljes korosztálya távozik közülünk az alacsony átoltottság miatt, pedig ezeknek a haláleseteknek a többségét meg lehetett volna előzni – nyilatkozta keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, a romániai oltási kampány koordinátora. Romániában az elmúlt héten több mint ötvenszer nagyobb volt az egymillió lakosra jutó koronavírus-halálozások aránya a magas beoltottságú országok halálozási rátájához képest.Összeomlott a román egészségügy – Megkezdődött a betegek Németországba szállítása
Romániában olyan súlyos válságba került az egészségügy, hogy az ország nem képes ellátni betegeket, ezért német katonai repülőgéppel szállították hétfőn Bukarestből Németországba az első hat, súlyos állapotban lévő romániai koronavírus-fertőzöttet.A bukaresti svéd nagykövetség idiótának nevezte Romániát és két szomszédját
A bukaresti svéd nagykövetség média munkatársai lassan beírják magukat a román köztudatba a közösségi médiában közzétett meglehetősen furcsa humort tükröző bejegyzéseikkel. Legutóbb tulajdonképpen idiótának nevezték Romániát, Ukrajnát és Bulgáriát az elhibázott járványkezelés kapcsán.Csaknem száz százalékkal emelkedik a távhő előállításának költsége Romániában
Románia számos városában jelentősen drágulhat a távhő, miután annak előállítása csaknem kétszer nagyobb lesz november és március között a román energiaár-szabályozó hatóság által jóváhagyott új hőenergia-tarifák alapján. A legnagyobb növekedést Barlad, Nagyvárad és Arad városok hőerőműveinek hagyták jóvá: ott 95, illetve 96 százalékkal kerül többe a hőenergia előállítása.Negyven lélegeztetőgépet küld Romániának a kormány
Románia húsz kórházába, alapvetően Erdélybe negyven lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint háromezer doboz favipiravir gyógyszert szállít Magyarország annak érdekében, hogy hozzá tudjon járulni a romániai járványkezelés sikerességéhez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.Romániában már be kellett fagyasztani a villamosenergia és a gáz árát
A román parlament ideiglenesen, öt hónapra befagyasztotta a villamosenergia és a gáz árát, és 5 százalékra csökkentette a két energiahordozó áfáját, egyben ideiglenes energiaár-kompenzációt is biztosít a fogyasztóknak. Az intézkedés hiányában a piaci árakat fizető román társadalom minden valószínűség szerint rövid időn belül szorult helyzetbe került volna, az árak befagyasztásával viszont keleti szomszédunk költségvetésére helyeződhet eddig nem látott mértékű nyomás.Magyar gyerekek diszkriminálása miatt kell kártérítést fizetnie a román Oktatásügyi Minisztériumnak
Magyar gyerekek hátrányos megkülönböztetése miatt kell kártérítést fizetnie a román Oktatásügyi Minisztériumnak és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségnek – közölték szerdán, Kolozsváron az ügyet képviselő AGFI jogvédő csoport tagjai. A jogerős ítélet értelmében a gyermekek – személyenként – hatezer lejes (432 ezer forintos) kártérítésre jogosultak.Tombol a koronavírus Romániában, csaknem kétezer beteg vár kórházi ágyra
Romániában csaknem kétezer koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet. A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek.Ajánljuk még

















