románia
Segítségnyújtás – Hazánk ötven súlyos állapotú covidos beteget vesz át Romániától (Videó!)
Magyarország ötven, súlyos állapotú koronavírusos beteget vesz át Romániától intenzív kezelésre – jelentette be Szijjártó Péter élő Facebook-videójában. A tárcavezető azt is elmondta, hogy a szegedi és a debreceni klinikákon fogják kezelni a szomszéd országból érkező válságos állapotú pácienseket.A járvány negyedik hulláma elborította Romániát – Megrázó képsorok a román egészségügyi katasztrófáról (VIDEÓ)
"Ilyen egy egészségügyi katasztrófa" címmel jelentetett meg a Bukaresti Egyetemi Kórházban készült sokkoló felvételeket a romániai Recorder arról, hogyan borította el a román egészségügyet a koronavírus-járvány negyedik hulláma. A videó tanúsága szerint már az ország legnagyobb kórházában sincs hová elhelyezni a súlyos tüneteket mutató koronavírusos betegeket, a mentők ennek ellenére folyamatosan hozzák az újabb fertőzötteket. A betegek székeken, tolószékeken ülve, hordágyakon fekve várnak napok óta a sürgősségi osztályon összezsúfolódva, hogy egy ágy megüresedjen valamelyik osztályon, miközben állapotuk folyamatosan romlik. A zsúfolt kórtermekről, túlterhelt orvosokról és a fekete zsákokban kitolt elhunytakról készült képsorokat csak erős idegzetű olvasóink tekintsék meg.Megbukott a Florin Cîțu vezette román kormány (frissítve)
Megbukott Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Florin Cîțu liberális miniszterelnök vezette kormánya kedden, a parlamenti szavazáson.Összeomlóban a román egészségügy – Egy bukaresti tüdőkórházban már a folyosókon helyezik el a covidos betegeket
Folyamatosan romlik a helyzet Romániában, ahol elhatalmasodott a koronavírus-járvány: Bukarestben vasárnap 2443 új fertőzöttet regisztráltak. A fővárosban 8,98 ezrelékes a fertőzöttségi arány, ennél csak Ilfov megye fertőzöttebb, 9,38 ezrelékkel – tájékoztat a Főtér. A bukaresti tüdőkórház már elérte a maximális kapacitását: már kénytelenek a folyosókon elhelyezni az új betegeket.Összeomlás fenyegeti a Temes megyei ellátórendszert
Külföldi segítségkérést sürgetett a Digi24 hírtelevízióban vasárnap a koronavírus-járvány negyedik hullámának a kórházakra gyakorolt nyomása miatt Cristian Oancea, a temesvári Victor Babes Járványkórház menedzsere.BezzegRomániában a temetőgyalázó nacionalisták tüntettek az oltás ellen, miközben a fertőzésszám drasztikusan emelkedik
A Florin Citu vezette román kormány és a kabinet járványügyi intézkedései ellen rendezett tüntetést szombaton Bukarestben több nacionalista szervezet, köztük a 2020 decemberében parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az úzvölgyi temetőgyalázásról elhíresült Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület.Romániában korlátozták a kijárást és bevezették a maszkviselést a fertőzöttebb településeken
Romániában a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében további szigorításokat vezettek be: a kormány szombaton elfogadott határozatában ismét kötelezővé tette a védőmaszk viselését, illetve korlátozza a beoltatlanok kijárását a fertőzöttebb településeken.Ajánljuk még

















