románia
A román választók több, mint kétharmada kormányváltást akar
A román választók 69 százaléka szerint le kell váltani a Viorica Dancila vezette bukaresti kormányt, 21 százalékuk maradását támogatja - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség a BCS közvélemény-kutató intézet friss felmérésének eredményét ismertetve.Magyargyűlölő szervezet tagja volt Verhofstadt kedvenc román pártjának elnöke
Dacian Ciolos volt miniszterelnök ultranacionalista román szervezet tagja volt Kolozsváron, Gheorge Funar polgármestersége idején – írja a 888.hu.Szövetséget hozott létre Románia négy nyugati nagyvárosa
A Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetséget hozott létre szombaton Románia négy nyugati nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és Temesvár, hogy közösen segítsék elő a térség fejlődését, és hívjanak le európai uniós forrásokat - közölték a romániai hírügynökségek.Románia csak egy projekció – erdélyiek értékelték a román centenáriumot (Polbeat-videó)
A románoknak se volt kedve ünnepelni, mert csak a sikert lehet megünnepelni; és nem lehet tudni, mi lett száz éves; ez az ország úgy van, hogy nincs. Kolozsvárról, Szentegyházáról és Lécfalváról máshogyan néz ki a román "nemzetállam” első száz éve, mint Magyarországról. Szalma György, Oláh Gellért és Demeter Szilárd, mint Erdélyből el- és részben visszaszármazott értelmiségiként értékelték a román centenáriumot.Itt az igazi, Juncker-féle „európai ünnep”: ezen a napon foglaltuk el Bukarestet
Százkét évvel ezelőtt ezen a napon masírozott be a román fővárosba a központi hatalmak seregeinek részeként a magyar haderő. Bukarest villámgyors, menetből történt elfoglalását a románok orvtámadása előzte meg, hiszen fölrúgva a korábbi szövetséget, orvul rátörtek Erdélyre. A román haderő végül fegyverszünetet kért, de ez sem akadályozta meg őket abban, hogy egy nappal a háború vége előtt hadba lépjenek, hogy „győztesnek minősüljenek”, és ajándékba megkapják Erdélyt, Partiumot és a Bánságot.Történelmi mélyponton a kormányzó román szociáldemokraták
Történelmi mélypontra, huszonöt százalék alá esett vissza a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint – közölte csütörtökön a Hotnews.ro ellenzéki hírportál.100 éve korhad Erdély a román urai alatt – Demeter Szilárd, Oláh Gellért és Szalma György a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor)
Ami a románoknak ünnep, az a magyaroknak sorstragédia - de hogyan látják ezt azok a fiatal értelmiségiek, akik nem Magyarországon, hanem Erdélyben élték meg a román mindennapokat. Demeter Szilárd író, Szalma György, a Mandiner.hu és Oláh Gellért, a 888.hu munkatársai lesznek a ma esti Polbeat vendégei.A bukaresti kormányfő tanácsadója Brüsszelt és Sorost támadja, a román uniós biztos összeesküvés-elméletről beszél
Összeesküvés-elméletnek nevezte hétfőn Corina Cretu regionális politikáért felelős román uniós biztos Darius Valcovnak, a román kormányfő gazdasági tanácsosának előző esti vádjait, amelyek szerint Soros György "egy cégnek tekinti Romániát", az Európai Unió pedig kettős mércét alkalmaz Romániával szemben.Giccsparádéval ünnepelte Románia, hogy száz éve nőtt nagyra (Összefoglaló)
Katonai parádéval, igazságok helyett ömlengő pátosztól hemzsegő elnöki beszéddel és Facebook-emlékművel ünnepelte meg Románia, hogy a magyarországi románok száz évvel ezelőtt mondták ki a csatlakozásukat a román államhoz. Az elcsatolást persze nem a népakarat vitte véghez, hanem a román hadsereg sietős támadása, amely mielőbb igyekezett minél nagyobb magyar területet az ellenőrzése alá vonni. Klaus Iohannis államfő a méltó és erős jövőről szónokolt egy olyan országban, ahonnan nagyjából ötmillióan vándoroltak ki Nyugat-Európába a nyomor elől, a magyar pártok pedig a gyulafehérvári határozat betartatlan ígéreteire hívták fel a figyelmet.Ajánljuk még

















