ruszin-szendi romulusz
Ruszin-Szendi Romulusz: mindenki megtalálja a helyét a Magyar Honvédségben
Ruszin-Szendi Romulusz a magyar honvédelem napja kapcsán – 173 évvel azután, hogy sikerült visszafoglalni Buda várát – adott interjút az M1 aktuális csatornának, ahol kiemelte: ez a nap emlékeztet a legfontosabb értékekre, köztük az egyik legfontosabbra, a szabadságra.Maróth Gáspár: különleges figyelem és pozíció hárul majd a magyar honvédekre Balkán-szerte
Egy napon két átadás-átvételi ünnepségen is magyar katonáké volt a főszerep Bosznia-Hercegovinában – olvasható a Magyar Honvédség honlapján. Az ünnepségen Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Maróth Gáspár nemzeti fegyverzeti igazgató is részt vett. Az altábornagy szólt a Magyar Honvédségre váró változásokról, amelyek egyik célja, hogy kevesebb adminisztráció és több harcoló katona legyen. A nemzeti fegyverzeti igazgató pedig beszédében azt hangsúlyozta: a magyar érdek az, hogy "tartsuk a békét ebben a régióban, és ebben az itt szolgálatot teljesítő magyar kontingensre oroszlánrész hárul". Szavai szerint "az elmúlt időszakban olyan fejlesztést hajtottunk végre a Magyar Honvédség Parancsnokságával együtt, amely különleges pozícióba fogja emelni a magyar honvédeket Balkán-szerte".Katonai gyakorlaton járt Szentkirályi Alexandra
Szentkirályi Alexandra is ellátogatott Ruszin-Szendi Romulusz társaságbában a Szolnokon és Táborfalván zajló Black Swan 2022 elnevezésű hadgyakorlatra. A kormányszóvivő erről szóló bejegyzésében arra is kitért, hogy napjainkban lényegesen felértékelődött egy jól kiképzett és felkészült hadsereg szerepe.Ruszin-Szendi Romulusz a honvédség magyarországi feladatairól tett jelentést Áder Jánosnak
Áder János köztársasági elnök mint a honvédség főparancsnoka hétfőn hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát. A mintegy másfél órán át tartó megbeszélésük után a Sándor-palota Tükör-termében Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak nyilatkozva elmondta: a köztársasági elnök felkérésére jelentést adott arról, hogy a magyar katonák milyen feladatokat hajtanak végre Magyarországon.A magyar katonák tevékenységéről adott jelentést Áder Jánosnak a honvédség parancsnoka
Áder János köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka hétfőn hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát. A másfél órán át tartó megbeszélésük után a Sándor-palota Tükör-termében Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak elmondta: a köztársasági elnök felkérésére jelentést adott arról, hogy a magyar katonák milyen feladatokat hajtanak végre Magyarországon.Novák Katalinnak bemutatták Magyarország fegyveres védelmi tervét
Bemutatták a Magyar Honvédség vezetői Magyarország fegyveres védelmi tervét Novák Katalin megválasztott köztársasági elnöknek, aki májusi hivatalba lépése után a honvédség főparancsnoka lesz.Lenyűgözőnek nevezte a Honvédség felkészültségét és fegyelmét a NATO egyik parancsnoka
Roger L. Cloutier altábornagy, a NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság (LANDCOM) parancsnoka a Honvédség állományának megtekintése után jelentette ki, hogy lenyűgözte a magyar hadsereg, egyúttal hivatalos döntésben ismerte el, hogy a Magyar Honvédség zászlóalj-harccsoportja elérte a kezdeti műveleti készenlétet, amely alkalmassá teszi az alegységet a szövetség által meghatározott feladatok ellátására.Az NBC szerint amerikai csapatok érkezhetnek Magyarországra – Frissítés: mindössze százharminc katona érkezik hadgyakorlatra
Az NBC értesülései szerint hamarosan amerikai katonák érkezhetnek Magyarországra. A hírcsatorna az amerikai védelmi minisztériumra alapozta a bejelentést. A Honvédelmi Minisztérium reagált a sajtóértesülésekre: az amerikai csapatok szokványos hadgyakorlat keretében érkeznek hazánkba.Ruszin-Szendi Romulusz: a honvédség felkészült arra, hogy megvédje a magyar embereket
A honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket – jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka szombaton a közmédiának, miután hazaérkezett az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatásáról.Ajánljuk még