ruszin-szendi romulusz
Ruszin-Szendi Romulusz: látható lesz a jelentős fejlesztés a honvédségnél
Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón látható lesz, hogy a nyolc évvel ezelőtti állapothoz, a legutóbbi kecskeméti repülőnaphoz képest milyen jelentős fejlesztés történt a honvédségnél – emelte ki Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.Az utolsó töltényig – Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán
Az utolsó töltényig – Magyar huszárok a második világháború forgószínpadán címmel megjelent Szabó Péter és Szebenyi István új könyve, amelyet csütörtökön mutattak be Nyíregyházán a Szülőföld Könyvkiadó, a Jósa András Múzeum és a Magyar Huszár Alapítvány szervezésében. A kötetet Bene János címzetes múzeumigazgató mutatta be, majd Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka méltatta azt. A könyv elsősorban az 1. huszárhadosztályt, mint az utolsó magyar huszárseregtestet, annak 1943 és 1945 közötti lengyel, fehérorosz és magyarországi végső küzdelmeit mutatja be, emellett ismerteti a haderőnem magyarországi történetét is. A Magyar Honvédség parancsnoka a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a könyv bemutatja azt a virtust, amelyet a huszárság képviselt, és ami olyan fontos a mai magyar katonáknak is.Országérdekeket szolgál a haderőfejlesztés
A Magyar Honvédség újrafegyverzése, a katonai életpályamodell kiteljesítése és a toborzás mellett kiemelten fontos a XXI. századi kihívásokra választ adó irányítási és vezetési struktúra kiépítése. A már a következő évtizedre kitekintő honvédelmi és haderőfejlesztés, az országvédelem és a NATO szövetségesi kötelezettségek teljesítése is megkövetelte a Honvédelmi Minisztérium és az elődszervezetből létrehozott Magyar Honvédség Parancsnokságnak a szétválasztását, illetve az új parancsnok, Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy kinevezését.Elhivatott fiatal kutatókra van szükség a honvédelemben is (Videó!)
A hadtudományok fontosságára hívta fel a figyelmet Benkő Tibor egy, a Magyar Hadtudományi Társaság fennállásának 30. évfordulóját ünneplő rendezvényen. A honvédelmi miniszter beszédében úgy fogalmazott: minél több olyan elhivatott fiatal kutatóra van szükség, aki a tapasztalt idősebbek intelmeit és javaslatait megszívlelve munkálkodik.Hazaérkeztek amerikai gyakorlatukról a magyar tartalékos katonák
Visszaérkeztek kedden Budapestre azok a magyar területvédelmi tartalékos katonák, akik az Ohiói Nemzeti Gárda amerikai minősítő gyakorlatán vettek részt. A kontingenst a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese fogadta a ferihegyi repülőtéren.Benkő Tibor: Magyarországnak erős, ütőképes hadserege lesz
Jó irányba halad a Magyar Honvédség fejlesztése – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott pénteki, székesfehérvári tájékoztatóján.Benkő Tibor: a magyar katonák felkészültek
A magyar katonák felkészültek, gyorsan és precízen hajtják végre a feladatokat a haderőfejlesztési programnak köszönhetően a 21. századi kihívásoknak megfelelő eszközökkel – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter kedden Újdörögdön, a Black Swan 2021 nemzetközi gyakorlaton.Ruszin-Szendi Romulusz: a hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma
A hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma, ami zajlik, az egy lezárhatatlan folyamat része – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség közelmúltban kinevezett parancsnoka a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a szombati számban jelent meg.Hazatértek Afganisztánból a magyar katonák
Magyarországra érkeztek az afganisztáni misszió utolsó magyar katonái is. Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta: az afganisztáni küldetésben részt vevő több ezer magyar katona óriási tapasztalatot szerzett, hiszen szinte minden szakterületen kipróbálhatta magát éles körülmények között, amit beépítenek a mindennapi képzésbe, és még inkább hozzájárul a magyar emberek védelméhez, biztonságuk szavatolásához.Ajánljuk még