ruszin-szendi romulusz
Benkő Tibor szerint az ukrán válságra csak a párbeszéd jelenthet megoldást
Benkő Tibor a honvédelem.hu-nak adott interjújában beszélt az ukrán válságról, és egyúttal cáfolta azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint ezer NATO-katona érkezne és állomásozna majd tartósan Magyarországon.Áder János jóváhagyta a honvédség fejlesztésének terveit
Jóváhagyta Áder János köztársasági elnök a Magyar Honvédség fejlesztési terveit – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka szerdán, miután megbeszélést folytatott az államfővel, aki a honvédség főparancsnoka is.Orbán Viktor: Erős hadsereg, erős ország! – A magyar haderőfejlesztés sikeréről ír a nemzetközi sajtó (Fotók, videó!)
Miközben a LIBE-bizottság Budapesten próbált a diktatúra nyomára bukkanni, addig Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kihelyezett kormányülést tartottak a hajmáskéri Központi Gyakorló- és Lőtéren kialakított tábori sátorban. Egyetlen napirendi pontként a magyar haderőfejlesztés eddigi eredményeit és további céljait vették górcső alá, majd megtekintettek egy hadibemutatót. Mint ismert, a polgári kormány egy lényegében lefegyverzett honvédséget örökölt meg, mára viszont nemcsak a lemaradást sikerült több területen behozni, de a magyar állam megjelent a nemzetközi porondon is.Ruszin-Szendi Romulusz: nyugodt a szívem, mert megvan az a generáció, akire számíthatunk (videó)
Befejeződött Komáromban, szerdán a Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett, „1000 év katonái” című honvédelmi vetélkedő. A tizenhárom csapat történelmi vonatkozású, tematikus feladatokban mérte össze tudását.Újraindult a magyar kézifegyver-fejlesztés
A Magyar Honvédség újabb fejlesztési projektjéről számolt be Maróth Gáspár a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón. A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerint a külföldi fegyvergyártók magyarországi beruházásai mellett a hazai cégek is lehetőséget kapnak a hadászati fejlesztésekben, példaként pedig kiemelte a magyar kézifegyvergyártás újraindítását.Benkő Tibor: erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen
Erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton, a kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitóján.Ruszin-Szendi: a Magyar Honvédség történelmet írt az afganisztáni mentőakcióval
Augusztus 19-én hajnalban indították útnak a magyar katonákat Afganisztánba, akik ötszáznegyven embert – magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat – menekítettek ki Kabulból. A misszió szerdán épségben hazaért, Kecskeméten landolt a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe. A nagyszabású evakuálási művelet részleteiről Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka tartott rendkívüli sajtótájékoztatót csütörtökön.Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból
Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból – közölte a honvedelem.hu szerdán este. Azt írták: éjjel landolt Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe, amellyel hazatért az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő valamennyi magyar katona.Ajánljuk még