ruszin-szendi romulusz
Csaknem ötezer honvéd kadét kezdte meg a tanévet
Négyezer-hatszáz honvéd kadét kezdte meg az idei tanévet – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott, szombaton megjelent interjújában.Novák Katalin fogadta a Magyar Honvédség parancsnokát – A köztársasági elnök Koszovóba látogat
Novák Katalin köztársasági elnök, a honvédség főparancsnoka kedden hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát. A mintegy egy órán át tartó megbeszélésük után a Sándor-palota Tükör-termében Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak elmondta: egyebek mellett arról tájékoztatta az államfőt, miként igyekeznek felgyorsítani a készenlét fokozását, hogyan tudják mobilizálni a honvédséget.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szemünk előtt zajlik egy új világrend kialakulása
Honvédelmi miniszterként kiemelt feladatának nevezte az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hogy a megújuló haderő tisztikara visszakapja megbecsült státuszát, tekintélyét.Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, szombat reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.Jobb fegyverek és jobb szervezettség együtt jelentik a haderőfejlesztésünket
„A vasnak a levegőben van a helye” – ezzel a mondattal nyitott Ruszin-Szendi Romulusz, a légierő augusztus 20-i parádéjának főpróbája előtt tartott sajtótájékoztatón. A honvédség parancsnoka a Miniszterelnökség Kossuth téri épületének erkélyéről nézte meg a légi bemutató főpróbáját. Az alkalmat kihasználva a haderőfejlesztésre is rákérdeztünk, és a fegyverkezésen túl is érdekes szempontokat osztott meg velünk.Hazatértek a szlovéniai erdőtűz oltásában részt vevő magyar katonák
Hazatértek a szlovéniai erdőtűz oltásában részt vevő magyar katonák. Múlt hét pénteken két Mi–17-es helikopter fedélzetén 13 katona utazott Szlovéniába, hogy segítséget nyújtson a szomszédunkban zajló katasztrófa elhárításában. Szlovéniában óriási erdőtűz pusztított, több mint 2000 négyzetméteren lángolt az erdő a Karsztvidéken, az olasz határ közelében. A négy napon át tartó oltásban több nemzet is részt vett.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonságát meg kell erősíteni
A honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az altisztavatáson szólalt fel, ahol a haderő készenléti erejének növeléséről, és Magyarország biztonságának megerősítéséről beszélt.Ukrajnában járt a Magyar Honvédség parancsnoka
A látogatásról az ukrán hadsereg vezérkarának oldalán tettek közzé egy képes beszámolót. A poszt szövege szerint egy kisebb küldöttség érkezett Ukrajnába Ruszin-Szendi Romulusz vezetésével – írja az Index.A hadseregek együttműködéséről tárgyaltak a V4-országok vezérkari főnökei
A nemzeti hadseregek közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintették át a visegrádi csoport vezérkari főnökeinek találkozóján részt vevő katonai vezetők kedden, Debrecenben – közölte a tanácskozás után a sajtóval a Magyar Honvédség parancsnoka.Ajánljuk még