rzeczpospolita
Megint feltámasztották hamvaiból Fukuyamát, hogy "megállítsa" Donald Trumpot
Ismét elővették a liberális barométert, Francis Fukuyamát, hogy aztán az Európai Egyesült Államok létrejöttétől elkezdve az amerikai demokrácia átalakításáig mindenről adjon tanácsot, ami "megállítaná" Donald Trumpot. De ennél is továbbmegy a filozófus: a vele készült interjúban ismét előkerül Európa önálló nukleáris erejének gondolata, nem sokkal azután, hogy a lengyel és a francia elnök is felvetette ezt az ötletet, amely csak még inkább eszkalálná az ukrajnai háborút. Mondja, Fukuyama úr, mikor is ér véget a történelem?Rekordgyorsasággal vált népszerűtlenné Donald Tusk – Ezt még a lengyel kormánybarát lap is beismeri
Alig telt el másfél év Donald Tusk kormányfővé válása óta, de már a lengyelek többsége is azt mondja, hogy tevékenysége nagyobb károkat okozott, mint amennyi hasznot hozott. Egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett lengyelek kétharmada elzavarná Tuskot és kormányát. Sőt már a fiatalokat is kezdi elveszíteni a lengyel szivárványkoalíció, pedig az eddigi támogatottsága nagymértékben rájuk alapult.A "bosszúálló második ciklus" – ettől rettegnek a liberális lapok Donald Trump beiktatásának napján
Beismerésekkel és rettegésekkel kezdi a hetét a liberális sajtó, Donald Trump elnöki beiktatásának napján. A legnagyobb félelemfaktort az illegális migrációval szembeni fellépés és a jogi "bosszúállás" adja, de egy-egy liberális lap a kínai áruk megvámoltatásától is tart. Az egyik orgánum viszont egy számára kedvezőtlen felmérést tett közzé, ami felérhet egy színvallással is.Nagy a költekezés, kevés a fedezet – Bármikor összeomolhat Lengyelország államháztartása
Instabil német és francia belpolitikai helyzet, bármikor bekövetkező ukrán összeomlás, magas kiadások a költségvetésben, tömeges migráció – csak pár olyan „fekete hattyút”, vagyis olyan hirtelen, nagy kockázati tényezőt soroltunk fel, amely előidézheti Lengyelország gazdasági csődjét. A gyártóipari BMI-index már évek óta az elfogadható küszöb alatt van, Varsó több tízezermilliárd forintnyi hiánnyal küzd. Mégis rengeteget költ az ukrajnai háborúra és a Európai Tanács (ET) soros elnökségére is. Mi lesz a lengyel gazdasággal – és persze a Tusk-féle kormányzattal?A választás napjára azért kimutatta foga fehérjét a lengyel Soros-média is
Lengyelország egyik legolvasottabb lapja, a 40 százalékban közvetetten Soros György egyik alapítványa által birtokolt Rzeczpospolita pénteki számába „Európa, a szabadság és a demokrácia a tét” címmel írt vezércikket a napilap főszerkesztője, Bogusław Chrabota – írja a Mandiner.Soros György bevásárolta magát a lengyel médiába, hogy ennek segítségével avatkozhasson be a választásokba
Lengyelországban 2023. október 15-én országgyűlési választásokat tartanak és ezzel egyidőben kikérik az emberek véleményét a migrációról is. Soros György pedig – ahogyan ez várható volt – nem bírja ki, hogy ne avatkozzon bele az ottani választásokba; ennek érdekében vásárolta be magát a lengyel GremiMediába, amely többek között a Rzeczpospolita és a Parkiet lengyel napilapok kiadója. Az oligarcha ezt a Pluralis nevű vállalatán keresztül tette meg, amely többségi tulajdont szerzett a médiacégben. Ha ez nem lenne elég, az Amnesty International is aktivizálta magát – írja a Tűzfalcsoport.Orbán Balázs: feladatunk van, meg kell mentenünk Európát
Ha mindenki, aki a béke pártján áll, Putyin pártján állónak minősül, akkor elveszítjük a racionális vita esélyét. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanazon az oldalon áll, ahol Ferenc pápa, Henry Kissinger, Jürgen Habermas, a volt német kancellár vagy a volt osztrák kancellár. Nem lehet azt mondani, hogy ezek az emberek Oroszország érdekeit szolgálják – mondta el Orbán Balázs a Rzeczpospolita lengyel lapnak adott interjújában, amit a Mandiner közölt magyar nyelven. A politikus arról is beszélt, hogy nagyon-nagyon sokáig együtt kell majd élnie velünk az EU-nak, mert úgy gondoljuk, hogy feladatunk van: meg kell mentenünk Európát.Ajánljuk még