sajtószabadság
A momentumos Buzinkay bíróság elé állítaná a jobboldali újságírókat
Adófizetői pénzekből gyártanak hazugságokat és veszik át az orosz propagandát, mindezt központi utasításra – írta legújabb összeesküvés-elméletében a 2019-es EP-választásokra készülő nanopárt elnökségi tagja az Azonnali.hu-n. A momentumos Buzinkay György csütörtökön megjelent fogalmazványában kiemelte, 2019-ben ha lámpavasra nem is, de legalábbis rögtönítélő bíróság elé állítaná a vele ellentétes értékeket valló újságírókat.Nincs másik sajtószabadság – Németországban ezért már ülnél
Valamit eltávolítottunk, amit közzétettél, mert sértette a közösségi elveinket. Talán Önnek is ismerős ez a szöveg, amelyet a jobboldali publicisták egyre gyakrabban olvashatnak a Facebooktól kapott értesítésben, amely egyúttal közli, hogy egy/három/hét/harminc napra blokkolta a profiljukat, amellyel elkövették a véleménybűncselekményt. Mind többen vélekednek úgy, hogy fel kéne végre lépni a monopóliumot élvező közösségi portál önkényes cenzúrája ellen, és az sem jelent vigaszt, hogy nálunk – Németországgal ellentétben – legalább a sajtót nem cenzúrázzák. Ugyanakkor a lehetséges megoldás is a negyedik birodalomban bukkant fel, ám előbb érdemes közelebbről megnézni, hogy néz ki ott a Wilkommenskultur védelmében felszámolt sajtószabadság ügye.A francia tévé úgy vágta meg portálunkkal készített filmjét, hogy ne derüljön ki, van sajtószabadság
Néhány hete Magyarországon járt a TF1 francia tévécsatorna Quotidien műsorának stábja. A finoman szólva sem a konzervatív, keresztény értékeiről híres műsor ezúttal a magyar sajtószabadság miatt aggódott Budapesten, ahol komoly oknyomozó munka keretein belül napilapokat próbáltak vásárolni, felkeresték a Népszava szerkesztőségét, és ellátogattak az R56 Szabadságharcos Sörözőbe is, hogy az objektív tudósítás jegyében meghallgassák a “másik oldalt” is. Ahogy az lenni szokott, az anyagot végül úgy vágták össze, hogy az a saját véleményüket támassza alá, a PestiSrácok.hu-val történt közel fél órás forgatásból csupán néhány másodpercet sikerült bevágni, azt is úgy, hogy ne derüljön ki, valójában mi is az igazság.Vona, Szerető és Dévényi együtt harcol a sajtószabadságért
Vona "vlogger" Gábor ezúttal a sajtószabadságot fogja trancsírozni a szerdán nyilvánosságra kerülő legújabb videójában - ezt annak előzeteséből lehet tudni. Azért azt meg kell hagyni, a Jobbik volt elnökének szájából meglehetősen, hát hogy is mondjuk... nem éppen hiteles a sajtószabadságról papolni, miközben politikai pályafutása során csakis kizárólag azon orgánumoknak volt hajlandó nyilatkozni, amelyek kényes ízlésének megfeleltek.Az ébredő erő – A sajtószabadságért még gyalogolni és cipekedni is hajlandók a momentumosok
A legádázabb kedvező becslések szerint is legfeljebb százan vehettek részt a Momentum, illetve a párt ifjúsági tagozata, a TizenX nevű alakulat által a Hír TV-nél a tulajdonosváltás miatt elrendelt személycserék miatt gründolt, a sajtószabadságot elsirató szerda esti gigatüntetésen; jó magyar szokás szerint a hatalmas tömeg legalább felét újságírók, illetve bámészkodók tették ki. A demonstrálók a Magyar Televízió egykori Szabadság téri épülete előtt gyülekeztek, ahol régi tévékészülékekre a „Szabadság”-feliratot festették, majd a merészebbek útra keltek a Hír TV Szentendrei úti székházához, ahol az újabb bimbózó forradalom teljes érdektelenségbe fulladt. Meg nem erősített hírek szerint a veszélyes vidékeken átvezető etap egy részét néhányan gyalog tették meg, miközben a rossz, később a kukákba dobott tévéket is cipelniük kellett. Tisztelet a Bátraknak!Budapestre jött az új amerikai nagykövet
Pénteken megérkezett Budapestre David Cornstein, az új amerikai nagykövet és felesége, Sheile Cornstein - vette észre az Index, miután az USA nagykövetsége képeket közölt az eseményről a Facebook-oldalán.A sajtószabadságért aggódik és médiamegfigyelő központot is létrehozna a LIBE-s EP-képviselő
Állásfoglalást fogalmazott meg és terjesztett az Európai Parlament (EP) elé Barbara Spinelli olasz EP képviselő, akinek neve a Magyarországot folyamatosan támadó LIBE bizottságból vált ismertté itthon. A baloldali politikus ezúttal arra tett javaslatot, hogy hozzanak létre egy uniós médiamegfigyelő központot, amelynek az lenne a feladata, hogy folyamatosan figyelje a tagállamok médiaviszonyait és közbeavatkozzon, ha úgy ítéli meg, hogy veszélybe kerül a sajtószabadság.Diktatúra Magyarországon! A választási kampányban jelentette meg az Európa a MÚOSZ-elnök politikai regényét
Míves borító, "patinás" kiadó – ez jár annak az újságírónak, aki a néhai Népszabadság egykori újságírójaként, a rendszerváltást minden átalakulás nélkül átvészelő, előtte hosszú évtizedekig a kommunista diktatúra hírszerzése által irányított MÚOSZ elnökeként könyvet írt a jelenleg is uralkodó „rezsimről”. Hargitai Miklós könyvét az egyik legkomolyabb kiadó, az Európa jelentette meg – a választási kampány véghajrájában. A méltató cikkhez írt hozzászóló csak abban reménykedik, hogy Hargitai jobb „író”, mint újságíró, mert a Népszabadságban „ormótlan ostobaságokat írt.”Ajánljuk még