Ítélőtábla: Mérlegelési lehetősége sem volt a tanács elnökének a vörösiszap perben Forró drót 2017 február 6. Komoly, nehéz és részletes bizonyítási eljárást folytatott le az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék, több mint 150 tárgyalási napot tartott, az okirati bizonyítékokat szinte teljes egészében a tárgyalás anyagává tette, az ítélethozatal során azonban olyan hibát vétett, ami abszolút hatályon kívül helyezési ok. Az ítélőtáblának nem volt mérlegelési lehetősége, hatályon kívül kellett helyeznie az első fokú ítéletet – mondta dr. Széplaky László, a Győri Ítélőtábla elnöke a vörösiszap ügy ítélethirdetése utáni sajtótájékoztatóján.
Németh Szilárd: A "Soros-birodalom álciviljeit” el kell innen takarítaniPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 január 10. A "Soros-birodalom" "álciviljeit" minden eszközzel vissza kell szorítani, és el kell innen takarítani, ennek pedig Trump győzelmével el is jött a nemzetközi lehetősége - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Német Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és alelnöke. A politikust a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről is kérdezték.
Kunhalmi kínos évvégi szerepléséről állítja, a kormánypropagandán kacarászottPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 január 2. Kunhalmi Ágnes azt állítja, a kormányon és annak propagandáján kacarászott tavalyi utolsó sajtótájékoztatóján, ahol saját bevallása szerint sem volt a helyzet magaslatán. A szocialista politikusnőt még saját sajtósa is több komolyságra intette, hogy ne csináljanak szilveszteri adást a sajtótájékoztatóból. Az MSZP hivatalos oldalán ugyanakkor az ominózus jelenetnek már csak egy erősen megvágott, a kínos részeket kigyomláló változata került fel.
"Brüsszellel nem barátkozunk, csak a tagállamokkal" - Évet értékelt Putyin, aki Magyarországnak is üzentDezse Balázs Világugar 2016 december 23. Mintegy 1500 újságíró akkreditáltatta magát Vlagyimir Putyin év végi nemzetközi sajtótájékoztatójára, amit az ankarai orosz nagykövet lelövése miatt a tervezettnél egy nappal később tartottak meg. Idén is a külpolitika volt a középpontban, szóba került többek között Donald Trump, a szíriai helyzet, az ukrán helyzet és a magyar-orosz kapcsolat is.
"Magyarország halld szavunk!" - elkészült az '56-os Emlékév dala és imázsfilmjeTRTihanyi Rita Magyar ugar 2016 augusztus 15.
Tarlós saját kormányinfón javítaná ki Lázár pontatlanságaitSMSusánszky Mátyás Forró drót 2015 augusztus 31.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót