sárga mellényesek
Franciaország már csak egy állandósult tüntetés?
Franciaországban évek óta folyamatosan jelentős méretű, időnként százezres, sőt, több százezres tömegeket megmozgató kormány és Macron-ellenes tüntetések vannak. A demonstrálók sokszínűek, na nem a szivárványos, hanem politikai értelemben, tüntetnek konkrét törvények ellen, a kormányzati politika tendenciái ellen, a rendszer ellen, mindenféle irányból. A tüntetések sokszor erőszakosak, rendszeresen keverednek az aktuális tüntetők közé olyan „radikális” csoportok, amelyek csak az erőszak fokozásában érdekeltek. A rendőrök is úgy lépnek fel sokszor a tiltakozók ellen, ahogy az Magyarországon csak Gyurcsány idején volt elképzelhető. Az ország egyébként állandó terrorfenyegetettségben él évtizedek óta, a járőröző, állig felfegyverzett karhatalom állandó része az utcaképnek. Franciaország nem tűnik egy jó állapotban lévő országnak, mégsem aggódik érte az EU és a liberálisok.A francia lapok szerint Macron engedményei aligha győznek meg minden sárgamellényest
Az Emmanuel Macron francia államfő által hétfő este bejelentett adóügyi engedmények és minimálbér-emelés, a helyzet kialakulásában való felelősségének beismerése és bocsánatkérése aligha nyugtatják meg az egész társadalmat, a sárgamellényesek egy része továbbra is kész a demonstrációkra, emiatt félő, hogy folytatódnak a gazdaságnak és a társadalomnak is ártó akciók - állapította meg keddi riportjában az AFP hírügynökség.Szakértő: Kérdés, hogy megmarad-e a politikai válság Franciaországban
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint a kérdés ma az, hogy a franciaországi helyzetnek megmarad-e a "politikai válság jellege", vagy Emmanuel Macronnak sikerül konkrét intézkedések szintjén kezelnie azt.Bizalmatlansági indítványt terjesztenek be Macron ellen
Bizalmatlansági indítványt terjeszt be hétfőn a francia kormány ellen három baloldali ellenzéki párt - jelentette be csütörtökön Olivier Faure, a szocialisták főtitkára. Faure hozzátette, hogy a szocialista, a kommunisták és a Lázadó Franciaország párt az elkövetkező napokban szövetségeseket keres majd a bizalmi szavazáshoz más politikai csoportok körében.Sárgamellényes tüntetések – Hivatalosan is meghátrált Macron
Eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését a francia kormány és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti – tette egyértelművé szerdán késő este a francia elnöki hivatal. A múlt szombati párizsi zavargások után Édouard Philippe miniszterelnök kedden bejelentette, hogy eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének, a kormány hat hónapos moratóriumot hirdet az üzemanyag adójára, valamint befagyasztja a lakossági energiaárakat és megemeli a minimálbért. Az engedmények azonban érezhetően késve érkeztek a három hete tartó tüntetésekre, amelyek folytatódnak.Csata után az egyik vidéki sárgamellényes tüntetés helyszínére merészkedett Macron
Emmanuel Macron francia elnök kedden felkereste az üzemanyagadó emelése ellen tüntetők által felgyújtott dél-franciaországi prefektúrát, ahol szigorú büntetést ígért az elkövetőknek. A francia elnök napok óta nem szólalt meg nyilvánosan az országos méretű tiltakozó hullám közepette, amely helyenként erőszakba és Párizsban évtizedek óta nem látott zavargásokba torkollott.Magával ránthatja Európát a francia katasztrófa - vélekedik a Visegrad Post főszerkesztője
Hetek óta tartanak a tüntetések, melyek egyre inkább lázadássá változtak Franciaországban. Az 1968-as diáklázadás óta ez a legkomolyabb utcai zavargás, amelynek okait még a világlátott újságírók, politikusok sem látják át teljesen. Jelenleg a helyzet úgy áll, hogy Macronék próbálnak időt nyerni különböző ígéretek belengetésével; igaz, már régen nemcsak az árak és adók mértéke miatt dühös a nép, hanem az ötödik köztársaságtól és annak teljes elitjétől szeretne végleg megszabadulni.Ajánljuk még
















