sargentini-jelentés
Sargentini Facebook-oldalán üzent a magyaroknak - Vannak, akiknek ez nem tetszik
A Magyarországot elítélő jelentést készítő zöldpárti európai parlamenti képviselő hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet azoknak, akik szavazatukkal támogatták a jelentését, és közölte, bízik abban, hogy ezután új lendületet kapnak a magyar állampolgárok, hogy kiálljanak egy olyan országért, amelyben félelem nélkül lehet élni.A kormány nem enged a Stop Sorosból
A kormány elkészítette válaszait az Európai Bizottság felvetéseire a "Stop Soros" törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, és Magyarország nem vonja vissza a jogszabályokat, amelyek az országot és Európát védik - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Életre kelt a Sargentini-jelentés – megindult az eljárás Magyarországgal szemben
Megkapta kedden az EU soros osztrák elnöksége az Európai Parlament elnökének levelét, amelyben a képviselőtestület a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményezi Magyarország ellen – írja a Bruxinfo az európai ügyekért felelős osztrák miniszter közlése alapján.Kampányt indít a kormány a Sargentini-jelentéssel szemben
Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon alapul, és politikai nyomásgyakorlás céljából, a szabályokat felrúgva szavazta meg az Európai Parlament - írja szerdai számában a Magyar Idők.Takács Szabolcs: Le kellene zárni a hetes cikk szerinti eljárást Lengyelországgal szemben
Le kellene zárni az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, a magyar kormánynak kezdettől fogva elvi problémái vannak a folyamattal - jelentette ki Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár az uniós tagországok illetékes minisztereinek keddi brüsszeli tanácsülése után.A Párbeszéd szerint a Sargentini-jelentés elleni határozati javaslat minden szava hazugság
A Párbeszéd szerint a Sargentini-jelentés elleni kormánypárti határozati javaslat minden szava hazugság vagy butaság, ezért a párt képviselői sem a tárgyalását, sem az elfogadását nem fogják támogatni a parlamentben.Niedermüller röszkei brutalitásról vizionál
Az Európa Tanács jelentése szerint több menekült elmondta, gumibottal ütötték, rugdosták, kutyákat uszítottak rájuk a röszkei és tompai határon – írja Niedermüller Péter keddi közleményében. A Magyarországot lejárató és megalázó Sargentini-jelentést büszkén megszavazó DK-s képviselő szerint „nem lehet elbagatellizálni az ilyen mértékű visszaéléseket, és Magyarország nem lehet Európa szégyene egy szakértelmet frusztrált agresszióval pótló lúzer kormány miatt”.Göttingeni professzor: A tartózkodó szavazatok is számítanak a Sargentini-szavazás esetén
Az olyan, különleges többséget igénylő szavazásokkor, mint a Sargentini-jelentésről szóló szavazás, a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kell venni - állítja a Mandiner.hu kérdésére Alexander Thiele, egyetemi tanár. A kérdés azért is lényeges, mert a magyar kormány értelmezése szerint a tartózkodó szavazatok figyelembevételével már nincs meg a Magyarországot lejárató Sargentini-jelentés elfogadásához szükséges kétharmados többség. A professzor ugyanakkor hozzáteszi, lehet, hogy az Európai Bíróság is a Parlamenthez hasonlóan fog dönteni.Határozatban utasítanák vissza a Sargentini-jelentést
A Sargentini-jelentés elleni határozati javaslatot terjesztett a Ház elé Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.Ajánljuk még















