sargentini-jelentés
Magyarország mellett tüntettek Rómában
„Nemet mondunk a Magyarországot sújtó EP-szankciókra!” jelszóval tartott szolidaritási megmozdulást Magyarország római nagykövetségénél a Liga olasz kormánypárt kedden. A magyar nemzeti ünnephez kötött demonstrációhoz jobboldali olasz fiatalok is csatlakoztak. Matteo Salvini belügyminiszter a nagykövetségen tartott diplomáciai fogadáson beszélt Olaszország és Magyarország közös céljairól.Kiállt Magyarország és Lengyelország mellett a szlovák miniszterelnök
Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök csütörtökön, Brüsszelben azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását kezdeményezné Lengyelország és Magyarország ellen.Sargentini-jelentés – az Európai Unió Bíróságán Magyarország keresete
Beérkezett, és ezzel hivatalosan is az Európai Unió Bírósága elé került Magyarország keresete, amelyben az uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását indítványozó európai parlamenti javaslat megsemmisítését kezdeményezte – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum.Szijjártó szerint a jövő évi EP-választásokon eldőlhet Európa sorsa
A külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyalt Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel és Andrej Danko parlamenti elnökkel szerdán Pozsonyban. Szijjártó Péter a találkozók után elmondta, hogy Miroslav Lajcákkal elsősorban a Közép-Európát érő kihívásokról beszéltek.A "humor" erejével bukik Orbán, avagy így gyalázza Magyarországot egy holland komikus (Videóval!)
A holland humor erejével bukik meg ismét Orbán Viktor, legalábbis azok körében, akik szerint szórakoztató, ha Magyarországot jobb esetben is csak a történelemkönyvekből ismerő holland műsorvezető "szatirikus" adásában teszi azt nevetség tárgyává. A Zondag met Lubach című műsor egyébként a holland közszolgálati televízió terméke, ebben pedig Arjen Lubach műsorvezető az adás felében a magyar kormány "propagandaszerű" műsödésével foglalkozott, valamint Judith Sargentini jelentésének igazolásán erőlködik görcsösen. A felvétel magyar feliratozásának köszönhetően mi is kaphatunk egy szeletet abból, hogyan próbál meg viccet csinálni a holland média Magyarországból, valamint az adás végére időzített kis meglepetés értéke is felbecsülhetetlen, amiben magyar nyelven közlik: Ne cseszegesd Sargentinit!Volt német védelmi miniszter: Jogsértő módon fogadták el a Sargentini-jelentést
A Sargentini-jelentés jogsértő módon lett elfogadva, a válságban lévő EU-t meg kell reformálni, a nagypolitikus Angela Merkel ideje lassan a végéhez közeledik, a potenciális utódok azonban egyelőre rejtőzködnek – mondta a Mandinernek Rupert Scholz, Németország volt védelmi minisztere, a CDU politikusa. A müncheni egyetem jogászprofesszora az interjúban jogi érvekkel vezeti le, miért volt alkotmánysértő és az uniós joggal ellentétes Merkel 2015-ös, a határnyitásról szóló döntése.Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot
Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt, ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.Ma dönthetnek a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről
Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatásának kivezetését. A képviselők emellett szavaznak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott kormánypárti válaszról.Ismét Magyarország lesz terítéken Brüsszelben – Sargentini végignézné hazánk alázását
Kedden, az uniós csúcs előtt napirendre kerül az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén a Magyarország elleni, hetes cikk szerinti eljárás ügye – írja a Hiradó.hu. Egyelőre senki nem tudja, hogyan kell eljárni Magyarország ellen, csak a szándékban biztosak. Az Európai Bizottság alelnöke már jelezte, hogy szívesen részt venne ebben az eljárásban, várhatóan ezt kedden is meg fogja erősíteni, valamint Judith Sargentini is szeretne jelen lenni az eljárás során.Ajánljuk még

















