sargentini-jelentés
Merkel utóda szerint jogosak a Magyarország ellen indított eljárások
Amíg a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, "akármilyen nehéz is"; a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne - hangsúlyozta egy pénteki lapinterjúban Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke. Elmondta, az EP-választásokon a néppárti frakciónak a szociáldemokraták, liberálisok és zöldek lehetnek szövetségesei.Még jó, hogy nem vezettette ki - Sargentini nem volt hajlandó válaszolni a magyar nagykövet kérdéseire
A szélsőbaloldali Judith Sargentini nemrégiben tartott "előadást" az Amszterdami Egyetem jogi karán a magyar jogállamiság helyzetéről. Az önjelölt szakértő a szólásszabadság jegyében az "előadás" kezdetén megalázó módon parancsolta ki az Echo TV munkatársait. Utóbb kiderült, az ott jelenlévő hágai magyar nagykövet kérdéseire sem volt hajlandó válaszolni. Még jó, hogy egyáltalán megtűrte.A Századvég elemzése szerint ha egy uniós képviselő a nemzeti érdek ellen szavaz, hazaárulást követ el
Megregulázná az ellenzéket a Századvég. Az alapítvány legfrissebb elemzésében a magyar és európai parlamenti ellenzéki képviselők botrányos és vállalhatatlan viselkedése miatt képviselői magatartási kódex létrehozását javasolja.Menczer Tamás: Amit az ellenzék csinál, az bevándorláspárti seftelés
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint az ellenzék az összefogósdival bizonyítja, hogy alkalmatlan az ország vezetésére. Menczer Tamás az M1 tévécsatorna hétfő esti műsorában ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Judith Sargentini, az Európai Zöld Párt képviselője Brüsszelben együtt demonstrált magyar ellenzéki pártok politikusaival.Összenő, ami összetartozik – Sargentinivel tüntetnek hazájuk ellen Ujhelyiék Brüsszelben
Tüntetést gründolt keddre Brüsszelbe az Orbán-kormány ellen a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet (RED), amelyet Ujhelyi István szocialista EP-képviselő alapított. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács székháza elé szervezett demonstráción magyar ellenzéki politikusok mellett Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő is felszólal majd. Vezető képünkön a RED az eseményre invitáló plakátja látható.Végre Sargentini maga árulta el, miért is olyan vaskos a személyisége
Én tipikus holland vagyok, azon belül is amszterdami. Nagyszájú, szókimondó, durva humorú – árulta el Judith Sargentini a HVG.hu-nak adott interjújában, hozzátéve, hogy ezeket a tulajdonságokat szerinte évszázadokon át csiszolták országában az oda menekült antwerpeni katolikusok, a portugáliai zsidók, a német földművesek, a francia hugenották. A zöldpárti politikusasszony arról is beszélt, aggasztja, hogy olyan korban kell élnie, amikor az erős férfiaknak kultuszuk lehet.Már januárban az EP elé vinné Magyarország elítélését Sargentini
Napirendre tűzné a magyarországi helyzet kérdését a zöldpárti frakció az Európai Parlament (EP) januári plenáris ülésén, a képviselőcsoport szerint ugyanis a legfrissebb fejlemények komoly aggodalomra adnak okot.Völner: Elhúzódó folyamat lesz a Sargentini-jelentés miatt indított eljárás
Elhúzódó folyamat lesz a Magyarország ellen az Európai Unióban (EU) indított, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárás - vélte a Magyar Hírlapnak adott interjúban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy ez az eljárás is "csak a politikai kirakatper része".Sargentini mindenáron meg akarja büntetni a magyarokat, mielőtt "rosszabbra fordul a helyzet"
A legutóbbi fejlemények tükrében fontos lenne, hogy az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács még a helyzet további romlása előtt napirendre vegye az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárást - hangsúlyozta csütörtökön Judith Sargentini zöldpárti európai parlamenti képviselő Brüsszelben.Ajánljuk még

















