schanda tamás
ITM: Több, mint 450 ötlet érkezett a COVIDEA ötlet- és startup- versenypályázatra
Több, mint 450 ötlet és projektjavaslat érkezett a "COVIDEA" online pályázatra – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.Schanda Tamás is aláírásra buzdít a székelyek és más őshonos nemzeti kisebbségek védelmének érdekében
Ritkán van lehetőség arra, hogy az egyes nemzetek polgárai valóban befolyásolhassák az uniós folyamatokat, most azonban mindenkinek lehetősége van erre: az aláírásával támogathatja azt a kezdeményezést, amelynek az a célja, hogy a nemzeti kisebbségek által lakott régiók közvetlenül pályázhassanak közösségi, kohéziós forrásokra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön, az MTI-nek nyilatkozva.Schanda: Hatalmas érdeklődés övezi a Diákhitel Pluszt
Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több, mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget. A termék bevezetése tehát alkalmas, hatékony eszköznek bizonyult arra, hogy segítséget nyújtsunk a koronavírus-járvány idején a felsőoktatásban tanulóknak – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a számításaik szerint az év végéig akár a 75 ezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitel Központtól részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben új hitelek folyósításával. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszámolt, hogy az első hiteleket már a jövő héten folyósíthatják.Sikeres a Digitális Összefogás akció
A koronavírus-járvány, illetve az amiatt kialakult nehézségek azt is megmutatják, hogy az emberek többsége kész segíteni a bajban. A Digitális Összefogást is azért hívtuk életre, hogy azoknak a cégeknek, szervezeteknek, amelyek egy-egy szolgáltatással vagy akár eszközökkel tudják enyhíteni a problémákat, legyen egy platformjuk, amelyen ezt a lehető legcélszerűbb módon megtehetik - mondta Schanda Tamás az MTI-nek.Több, mint 2 milliárd forintnyi támogatást kaptak kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok
A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek - jelentette ki Schanda Tamás az MTI-nek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: az NKFIH is ezért tette egyszerűbbé és gyorsabbá pályázói számára az adminisztratív folyamatokat, és ezért indított a kormány negyvenszázalékos bértámogatási programot a kutatás-fejlesztési, mérnöki munkahelyek védelme érdekében.ITM: Online startup pályázat indul a koronavírus okozta kihívások enyhítésére
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával innovatív ötletversenyt hirdet olyan megoldások megvalósítására, amelyek bármely területen segíthetik a jelenlegi egészségügyi, társadalmi helyzetben újonnan felmerülő problémák enyhítését – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.ITM: a kibocsátás csökkentése és a gazdasági növekedés együttes cél
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára korunk egyik legnagyobb fenyegetésének nevezte a klímaváltozást, aminek megfékezésére a kormány is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.Szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett zajlik a munka a felsőoktatásban
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban, így a felvételi folyamat is folytatódik. Úgy fogalmazott, hogy a kormányzat, az illetékes hivatalok és a felsőoktatási intézmények mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar fiatalokat a lehető legkevesebb hátrány érje a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és továbbra is minden adott legyen ahhoz, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert.Folyamatos a kapcsolattartás a hazai áruszállítókkal
„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes ágazatok képviselőivel, így a közúti szállítás helyzetéről napi szinten kapjuk a friss információkat” – mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszámolt, hogy a magyar szállító cégek pozícióinak megerősítése érdekében megtehető lépésekről a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete vezetőivel is éppen egyeztetéseket folytat a szaktárca.Ajánljuk még















