schiffer andrás
Schiffer szerint a holland miniszterelnök nem magyargyűlölő, csak egy kaviár-baloldali gyarmatosító
A maratoni EU-csúcs után lassan felbukkannak az első ellenzéki nyilatkozatok is Orbán Viktor sikeréről. Ezek közül minden bizonnyal kiemelkedik Schiffer András bejegyzése, aki a baloldaliságba vetett őszinte hitének hangot adva küldte el szofisztikáltan a balliberális holland miniszterelnököt melegebb égtájakra. Az LMP egykori első embere ugyanis nemes egyszerűséggel kaviár-baloldali gyarmatosítónak titulálta Mark Ruttét, akinek a politikáját pedig neoliberális tolvajtempóként jellemezte.Schiffer Bauernek: aki nem tekinti sorstragédiának Trianont, az valójában semmit nem ért meg a magyar tragédiákból
Aki nem tekinti sorstragédiának Trianont, az valójában semmit nem ért azokból a magyar tragédiákból, amik egyenesen következtek a békediktátumból a rákövetkező évtizedekben – írta Facebook-bejegyzésében Schiffer András. A volt politikus a román álláspontot éltető Bauer Tamásnak címezve kijelentette: az első világháborút lezáró békeszerződésekből egyenes út vezetett a második világháborúba.A Gulyás–Schiffer-vitainterjúért biztosan nem rajong majd az ellenzék
A rendszerváltoztatás óta eltelt harminc év alapján kijelenthető, hogy a 2011-2012-től mostanáig, a koronavírus-válságig tartó időszak minden objektív mutató szerint az ország legsikeresebb szűk évtizede volt – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner hírportál nyomtatott lapszámában megjelent interjúban, amelynek egy részét csütörtökön tették közzé az interneten.Schiffer: A demokratikus intézmények fölé kerekedő hitelezők és a spekulánsok lehetnek a koronavírus-krízis nyertesei
Schiffer András ügyvéd a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette, hogy nem hiszi el, hogy a koronavírus a denevérfogyasztás miatt szakadt az emberiség nyakába. Az LMP alapítója úgy véli, a világmédia félrevezette az emberiséget. Éles kormánykritikák közepette pedig azt is megjegyezte, hogy a vírus okozta válság nyertesei a spekulánsok lehetnek majd, ezért helyeselte, hogy Magyarország megpróbál saját erőből felállni, ahelyett, hogy adósságcsapdába sétálna.Schiffer szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavazni a koronavírus-törvényt
Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, hogy véleménye szerint az ellenzéknek meg kellett volna szavaznia hétfőn a kormánypártokkal egyetértésben azt a négyötödös javaslatot, ami szerint az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhatta volna az úgynevezett „felhatalmazási törvényt”.A komplett ellenzéket szétalázta Schiffer András, majd elárulta: ő biztosan nem szavaz rájuk
Egyetlen ütéssel a teljes ellenzéket padlóztatta Schiffer András ügyvéd, korábbi ellenzéki politikus, aki ma Facebook-oldalán egyértelműsítette: az elmúlt két évben az összes ellenzéki formáció hozzádékásodott a DK-hoz, valamennyien egyesülhetnének egyetlen O1G-pártban, de akár az összes beléphetne a DK-ba. Schiffer András szerint az ellenzéki önfeladás versenyét a neoJobbik nyerte, amely már a határon túliak szavazati jogát is megpiszkálná, sőt, a korábbi politikus azon sem lepődne meg, ha egyszer őt személyesen Gyöngyösi Márton antiszemitázná le. „Kíváncsian várom a House of Cards magyar verzióját, a szavazatom pedig a Kutyapárté” – zárta bejegyzését Schiffer András.Tüntetés a Google-cenzúra ellen - Itt vannak a beszédek! (PS-videó!)
Mintegy ötezren tüntettek a Google budapesti központja előtt csütörtök este a techóriás által alkalmazott cenzúra miatt. A mára nemzetek felettivé vált, az egész életünket átszövő, saját szabályait másokra is ráerőltető cég nemrégiben felszólítás vagy figyelmeztetés nélkül törölte a PestiSrácok.hu videócsatornáját, majd pár nappal később az újonnan létrehozottat is. Mindez akár a cég főpróbájának is tekinthető a 2022-es választási kampányra. A Google diktatórikus viselkedését, a szólásszabadság korlátozását kigúnyoló táblákat feltartó tüntetők megtöltötték az elszabadult cég magyarországi irodájának helyet adó irodaház előtti utcát az Árpád fejedelem útja mellett. A tüntetésen felszólalt Huth Gergely főszerkesztő, Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes, Stefka István lapigazgató és Jurák Kata, a PS főmunkatársa, továbbá Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, meglepetés vendégként pedig Schiffer András nyitotta a sort. A tüntetést a beszédek közt Varga Miklós dalbetétei tarkították, és rövid időre felbukkant Jeszenszky Zsolt politikai hobbista is, aki erre az alkalomra készült, a Google-t mindent megfigyelő nagy testvérként és lelövésre kész puskaként ábrázoló pólót villantott a közönségnek.Schiffer, Vágó és sokan mások az LMP fizetési listáján
Huszonöt szerződést kötött kommunikációs vagy ahhoz kapcsolódó feladatokra az LMP képviselőcsoportja – derült ki a hvg.hu által kikért frakciószerződésekből. Ez nem látszik meg a párt népszerűségén: a Závecz Research januári mérése szerint a biztos pártválasztók voksai alapján nem juttatnák most be a Parlamentbe. A párt közeléből nem tűnt el teljesen a korábbi társelnök, Schiffer András, ahogy az EP-listavezetőnek, Vágó Gábornak is leesik pár millió, írja a hvg.Eddig egyedül Schiffer állt ki portálunk és a sajtószabadság mellett
Elérhetetlenné vált a PestiSracok.hu youtube-csatornája (így a pár héttel ezelőtti PolBeat-szereplésem is) – írta szombati Facebook-bejegyzésében Schiffer András. A korábbi LMP-s politikus úgy kommentálta a portálunk elleni tech-merényletet: "nincsen jogorvoslat, csak a techcégek kénye-kedve. Ez a történet már régen nem a szólásszabadság határairól szól."Ajánljuk még