schiffer andrás
Orbán Balázs: Nemzeti kormányunk már van, de nemzeti ellenzékre is nagy igény volna (Videó!)
Érti, hogy mitől erős a Fidesz, de fenntartja az önsajnálat jogát Schiffer András – egyebek mellett ezt is ki lehetett olvasni abból a vitából, amelyet az LMP egykori elnöke Orbán Balázzsal, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárával folytatott csütörtökön a Bálványosi Szabadegyetemen Tusnádfürdőn.Jobb lesz-e az egyoldalú elköteleződés attól, ha értékalapú külpolitikának nevezzük? – Huth–Schiffer vita Martoson
A Fidesz-kormány eddigi nyolc éve alatt kiépített rendszer mellett a sajtóviszonyokat, a magyar külpolitika ideális irányvonalát, valamint a szlovák–magyar közeledést is teljesen eltérően látta vitájukban Huth Gergely és Schiffer András. A PestiSrácok.hu főszerkesztője és az LMP egykori alapító társelnöke Felvidéken, a vasárnap befejeződő Martosi Szabadegyetemen ült közönség elé, hogy kitárgyalják az utóbbi időszak történéseit.Schiffer András: Sok energiát fektettem abba, hogy az LMP-t ne lehessen a ballib táborba behekkelni
Nem zárja ki, hogy valamikor visszatér a párpolitikába, de nem hajlandó még egyszer golyófogónak állni és bázisdemokratikusnak hazudott pártot csinálni – nyilatkozta Schiffer András a 24.hu-nak. Az LMP alapítója arról is beszélt az interjú során, hogy miért távolodott el egykori pártjától és szerinte hol hibázott a többi ellenzéki párt.Ungár Péter belengette a Jobbikkal való együttműködést
Ha a Jobbik folytatja a távolodást saját, radikális múltjától, a stratégiai együttműködés nemcsak lehetséges, de szükséges is lehet - nyilatkozta Ungár Péter a Heteknek. Az LMP elnökségi tagja az interjúban arról is beszélt, hogy szerinte mi a saját felelőssége abban, hogy a Fidesz-KDNP ismét kétharmados győzelmet aratott.Még nem tudja Szél Bernadett, hogy indul-e újra az LMP elnökségéért
Nem kellett volna visszalépnie Schiffer Andrásnak, ha nem tetszik neki, hogy más irányba meg a párt, mint az ő irányítása alatt – jelentette ki az ATV-ben Szél Bernadett arra reagálva, hogy a párt alapító társelnöke a héten bejelentette kilépését az LMP-ből. Szél szerint természetes, hogy Hadházy Ákossal valamennyire a maguk képe szerint vitték az LMP-t, de ők is felelősséggel tartoznak azért, hogy nem tudták lebontani a kétharmadot.Ungár Péter a PS-nek: Korszakváltás zajlik az LMP-ben, aminek Szabó Szabolcs is része, de Juhász nem jöhet
Korszakváltás zajlik az LMP-ben, ugyanakkor sajnáljuk Schiffer András távozását - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja, országgyűlési képviselője. Kérdésünkre, hogy a Juhász-féle Együttből az LMP parlamenti frakciójához ejtőernyőzése jelenti-e a párt korszakváltását és megújulását, Ungár Péter határozott igennel válaszolt és kifejtette, támogatta Szabó Szabolcs csatlakozását és nagy örömmel újra így döntene. Megkérdeztük, legközelebb a dulakodó, drogfogyasztással is büszkélkedő Juhász Pétert is keblükre ölelik, ha az Együtt odakozmált, mikroadományokat gyűjtögető pártelnöke az LMP-ben képzeli el jövőjét?LMP: sajnálattal vesszük tudomásul Schiffer András távozását
Az LMP sajnálattal veszi tudomásul a távozást, ugyanakkor sok sikert kíván Schiffer Andrásnak - így reagált a párt arra, hogy egykori alapítójuk hétfőn délelőtt bejelentette, kilép a pártból. Az LMP egyúttal köszönetét fejezte ki egykori politikusának, hiszen – mint írták – Schiffer András nélkül a párt ma nem létezne.Ajánljuk még