schiffer andrás
Pert nyert Andy Vajnával szemben Schiffer András
Első fokon elutasította a Fővárosi Törvényszék Andy Vajna – illetve ahogy a perben szerepelt: Vajna András György – Schiffer András ellen benyújtott kereseti kérelmét, és kötelezte a kaszinókirályt, hogy fizessen az alperes számára 120 ezer forint perköltséget, az államnak pedig 300 ezer forint illetéket - írja a Magyar Nemzet.Schiffernek esze ágában sincs visszamenni a TASZ-hoz: nem neki való ez a fajta „jogvédelem”
Megváltozott a TASZ stratégiája, és az ő ízlésének sem felel már meg az ilyen típusú jogvédelem, indokolta Schiffer András egy rádióinterjúban, miért nem megy vissza a „jogvédő” szervezethez dolgozni. Az LMP volt társelnöke szerint az ország életében belpolitikai folyamatok nem, csak külső tényezők hozhatnak nagy változást.Schiffer András a Polbeatben: "Aki hisz az MSZP megújulásában, az valószínűleg hisz a Mikulásban is" (videó!)
Soros György hatása, magyarországi befolyása radikálisan csökkenne, ha az Orbán-kormány nagyvonalúbb lenne és nem csak a CÖF-ös haveroknak adná oda a civil pénzeket, hanem adott esetben kormánykritikus önszerveződéseknek is jutna forrás - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című tegnapi adásában Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. Kiemelte, Soros György ott tudja megvetni a lábát szerte a világon, ahol a hatalom erőből, akár financiális eszközökkel akar elfojtani olyan önszerveződéseket, amelyek a számára akár kedvezőtlenek. "Soros György globális szerepét én nagyon negatívan látom, Soros a spekuláns tőke egyik vezéralakja. Azt a mesét én nem veszem be, hogy a globális kapitalizmus egyik legkellemetlenebb jelenségének vezéralakja érdek nélkül még filantróp is tud lenni" - szögezte le Schiffer András.Schiffer András a PS-Polbeat mai vendége - Élő stream tv adás 19 órakor!
Schiffer András ügyvéd, korábbi LMP-s társelnök, országgyűlési képviselő lesz a PestiSrácok.hu Polbeat című élő internetes tévéműsorának mai vendége. A közvetítés ma, azaz január 17-én kedden este hét órakor kezdődik az R56 szabadságharcos sörözőből, a Bem rakpart 53-ból. Műsorvezetők: Stefka István és Szarvas Szilveszter.Schiffert lesorosbérencezték, mire ő lekomcsizta a CÖF-öt
Ez az ifjabb Lomnici nevű senkiházi a fideszszolgálati csatornán „feltehetően komoly Soros-pénzekben részesülő” LMP-ről delirál. Jó. Akkor rögzítsük, hogy a CÖF mindkét vezetője MSZMP-tag volt. Nem feltehetően, hanem igazából - írta ki Facebook-oldalára Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke. A CÖF-szóvivő ifjabb Lomnici Zoltán a Mandiner.hu-n úgy reagált: Schifferék figyelmébe ajánlom a DC leaks, továbbá mások mellett 888.hu hasábjain tárgyügyben megjelent - LMP-s politikus nevét is említő - tényállításokat, amelyet tudtommal eddig érdemben nem cáfoltak."Az amerikai külügy hazánknak címzett kioktatása a döglődő oroszlán utolsó morgása volt"
Kerekasztal-beszélgetésekre a potyakávéért jár az ember, hiszen legtöbbször pont olyan, mint mikor egy tévéműsorban találkoznak a főszereplők, csak a moderátor felkészültebb és kevesebb a smink rajtuk. Meg persze azért, hogy kopott zakós újságírókat nézegessen, amint azok jól öltözött politikusokkal társalognak negédesen, mutatva, hogy bizony a negyedik hatalmi ág ellenőrző szerepének atyai szigora is enyhülhet néha. Most se volt ez másképpen, nem is azért mentünk el a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány által rendezett Emberi jogok, integráció, migráció című pódiumbeszélgetésre, hogy valami újat halljunk az idei év legnagyobb slágertémájáról. Még akkor is, ha a dátum közelsége miatt az emberi jogokkal adtak némi fűszert a mára csak az aprólékleves rántott hússal menühöz mérhető izgalmakhoz.Schiffer András: A DK-t a gyűlölet mozgatja, az MSZP a szellemi leépülés végső stádiumába ért
Az alkotmánybírók megválasztása kapcsán a DK nekiesett az LMP-nek, mondván a kollaboráns LMP kiírta magát az ellenzékből azzal, hogy támogatta a kormányt a kinevezésekben. Elharapózott a dolog, hiszen hangos szóváltás is kerekedett Varju László DK-alelnök és a sajtótájékoztatóján megjelent LMP-sek között, Schiffer András pedig azt mondta, hogy a DK egyházellenes indulatokat szít, és ugyanazt csinálja, mint régen az ÁVH-s szellemi elődeik. Az LMP társelnöke a Karc FM Paláver című műsorában Stefka Istvánnak nyilatkozott.Ajánljuk még