sérültek
Többen megsérültek a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban Bejrútban
Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, Bejrútban – közölte a helyi vöröskereszt. Hét ember kórházba került. A tájékoztatás szerint a hatóságok katonai és rendőri erőket vetettek be a rend helyreállítására. A demonstrálók a főváros egyik központi terére igyekeztek, hogy bejussanak és elfoglalják a törvényhozás épületét, az ellenzék vezetői ugyanis a kormány távozását követően azzal álltak elő, hogy oszlassák fel a parlamentet, és tartsanak előre hozott választásokat az országban.Három embert ütött el egy járdára felhajtó autó Budapesten
Három gyalogost gázolt el egy járdára felhajtó autó vasárnap délelőtt Budapest IX. kerületében, a Soroksári út és a Kvassay Jenő út kereszteződésében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.Csaknem hatvanan sérültek meg a Németországban hétfőn elkövetett tömeges gázolásban – az eset háttere továbbra is ismeretlen
Csaknem hatvanan sérültek meg abban a szándékos tömeges gázolásban, amely hétfőn történt a németországi Volkmarsenben egy farsangi felvonuláson. A bűncselekmény háttere továbbra is ismeretlen, gyanúsítottja nincs kihallgatható állapotban – közölte a helyi rendőrség kedden.Halálos áldozatokat követelt a török-iráni határon bekövetkezett földrengés
Közepesen erős, a Richter-skála szerintic 5,9-es fokozatú földrengés rázott meg néhány, az iráni határ közelében lévő török falut vasárnap reggel, a halálos áldozatok száma a kezdeti hétről időközben kilencre emelkedett – közölték a török hatóságok. Az első rengést helyi idő szerint este hétkor még egy, ugyancsak 5,9-es fokozatú követte. Mindkét rengés epicentruma az északnyugat-iráni Hoj városától délnyugatra, az iráni-török határ térségében volt - jelentette a török katasztrófavédelem (AFAD).Lecsapott Japánra a Tapa nevű trópusi vihar
Lecsapott Japánra a szezon tizenhetedik trópusi vihara, a Tapa; tizenkincenen megsérültek, háromszáz légi járatot töröltek – számolt be vasárnap a történtekről az NHK helyi közszolgálati televízió. A beszámoló szerint a Tapa ugyan elhaladt a dél-japán Okinava prefektúra mellett, mégis voltak sérültjei.Erős földrengés rázta meg Albániát
Földrengés rázta meg szombaton Durres albániai kikötővárost és Tiranát, a fővárost. Körülbelül ötvenen könnyebben megsérültek, anyagi károk keletkeztek, és sokan pánikba esve az utcákra és a parkokba menekültek.Madarakkal ütközött, majd kukoricaföldön szállt le egy utasszállító repülőgép Moszkva mellett
Kényszerleszállást hajtott végre Moszkva közelében, csütörtök hajnalban az Ural Airlines légitársaság egyik utasszállító repülőgépe, miután madarakkal ütközött, aminek következtében a hajtóművei tönkrementek. Az Airbus A321-es vitorlázva, behúzott futóművel, teli üzemanyagtartályokkal landolt egy kukoricaföldön; az esetet mindenki túlélte.Sárgamellényes tüntetések – Több, mint kétezer vélt rendőri túlkapást vizsgálnak Franciaországban
A francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tiltakozó sárgamellényes tüntetők megmozdulásain történt feltételezett rendőri erőszak miatt több, mint kétezer esetet vizsgál a rendőrség és a csendőrség felügyeleti szerve – közölte csütörtökön a francia belügyminiszter. Az eljárások a sértegetésekről a komoly sérülésekig terjednek – mondta Christophe Castaner a France 2 közszolgálati televízióban. Ha történtek hibák, szankciók is lesznek – tette hozzá.Sárgamellényes tüntetések – Ismét dúl az erőszak Párizs utcáin
Az utóbbi hetek békés hétvégi tüntetései után szombaton ismét erőszakba torkollott Párizsban a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők megmozdulása. A tüntetők tizennyolcadik alkalommal vonultak az utcákra, délutánig tucatnyian megsérültek, közöttük rendőrök. A nyolcezer demonstráló mellett körülbelül ezerötszáz emberből áll az a kemény mag, amely a legnagyobb károkat okozza a francia fővárosban.Ajánljuk még