sikkasztás
Meglépett a kézbesítendő levelekkel, és nem kevés pénzzel egy postás Szabolcsban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a postai alkalmazottként dolgozó férfi kedden elindult nyírcsaholyi munkahelyéről a kézbesítendő küldeményekkel és készpénzzel, de egyetlen címzettet sem keresett fel a településen. A férfi a szolgálati kerékpárját Mátészalkán, egy dohánybolt előtt hátrahagyta, és a rábízott készpénzzel ismeretlen helyre távozott.Kiszabadult a börtönből a Brink's pénzszállítóját kifosztó vagyonőr - A milliárdos zsákmányt azóta sem találják a rendőrök
A PestiSrácok.hu információi szerint feltételesen szabadult az állampusztai börtönből a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb sikkasztásának elkövetője, a Brink's pénzszállítóját és a benne lévő milliárdos értékű valutát 2011-ben eltulajdonító sofőr, L. Róbert. Őt és társát öt nappal a bűncselekmény után ugyan elfogták, de a harmadik elkövetőt és az elrejtett - több mint egymilliárdos - zsákmányt a mai napig nem találják a rendőrök. Tóth Tamás akkori budapesti rendőrfőkapitány szerint az óriási összeg felkeltette az alvilág érdeklődését is, így a két férfi örülhet, hogy egyáltalán életben maradt.Kurdisztánba küldi a pénzt a terrorizmusért elítélt Kilic
Saját alkalmazottjával küldeti Kurdisztánba le nem adózott bevételeit egy feljelentés szerint a terrorizmus miatt elítélt Hasan Kilic. Ezért többek között sikkasztásért és közokirat-hamisításért folyik nyomozás a hazánkban élő külföldi ellen, akinek a Helsinki Bizottság menekültstátust akar kiharcolni - írja a Magyar Idők.Sikkasztás, hűtlen kezelés és fedezetelvonás miatt is nyomoznak a Herbária Zrt. ügyében
Sikkasztás, hűtlen kezelés és fedezetelvonás gyanúja miatt is nyomozást indított a gyógynövény-feldolgozással foglalkozó cég, a Herbária Zrt.-t érintő több gazdasági ügylet kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az 1993 óta magántulajdonban lévő vállalkozás legutóbb akkor került reflektorfénybe, amikor kiderült, hogy egy késhegyig menő családi viszálynak köszönhetően eltávolították a Herbária korábbi vezérigazgatóját, Soproni Tamást.Ötmillió eurót sikkasztottak az ebolajárvány elleni harcra szánt pénzből a Vöröskereszt munkatársai
Több mint 5 millió eurót (1,6 milliárd forint) sikkasztottak el Nyugat-Afrikában 2014 és 2016 között az ebolajárvány elleni harcra szánt pénzekből a vöröskereszt munkatársainak bűnrészességével - ismerte be a nemzetközi szervezet.Százmilliós sikkasztás gyanúja a debreceni zsidó hitközségnél: a rendőrség iratokat foglalt le
Senki sem állhat a törvényen felül, a zsidó hitközségi vezetőknek pedig különösen nagy az erkölcsi felelőssége a magyar társadalom által megtermelt közpénzek felhasználásában – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombat este az MTI-vel. A hitközség arra a pénteki hírre reagált, amely szerint a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) költéseivel kapcsolatban nyomozást indított a rendőrség sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen, állampolgári bejelentés alapján.Vádat emeltek az ügyfelei pénzét elsikkasztó ügyvéddel szemben
Vádat emeltek egy szegedi ügyvéddel szemben, aki tizenegy ügyfelének mintegy 55 millió forintját sikkasztotta el - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken.Közel egymilliárd forinttal húzhatta le saját ügyfeleit a gödöllői ügyvéd
Már zajlik annak a gödöllői ügyvédnek a büntetőpere, akit közel egymilliárdos sikkasztással, csalással és más bűncselekményekkel vádol a Pest Megyei Főügyészség . A kétes ügyletekről több sértett szerint a saját ügyfeleit lehúzó ügyvéden kívül tudott akkori - a mai napig büntetőbíróként dolgozó - felesége, akit többen is feljelentettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. A bírónő ellen bűnpártolás miatt indult ugyan nyomozás, ám az eljárást néhány hónapon belül, bizonyítottság hiányára hivatkozva megszüntették.Ajánljuk még