somkuti bálint
Pont úgy dübörög az 1500 tonnás német demokrácia, mint annak idején – Hardcore Hobbista
A németek megépítették az 1500 tonnás demokráciájukat, ami ismét belesüppedt a puha talajba. Történt ugyanis, hogy az AfD egyik képviselője megnyert egy helyhatósági (járási) választást. De a német demokráciában jobboldali–konzervatív képviselő nem nyerhet, ezért úgy döntöttek, hogy utólag felülvizsgálják az alkalmasságát (dacára, hogy ez korábban már megtörtént). Brüsszelben emiatt azonnali hatállyal jogállamisági eljárást kezdeményeztek Németországgal szemben... Ja! Nem, mégsem! Brüsszel hallgat, a német demokrácia pedig tovább süllyed a talajban.Csodára és fekete hattyúra számítottak az ukránok – Somkuti Bálint a PS-nek
Egy háborúban viszonylag ritkák a csodák, az ukránok pedig láthatóan ebben bíztak. A nyugati csodafegyverekben, a meginduló támadástól megrémülő, állásaikat elhagyó orosz katonákban, a védelmi vonalak kiürítésében, amint feltűnnek az első ukrán rohamdandárok. Nagyon úgy néz ki, ez most nem jött össze. Ez már nem az az ukrán hadsereg, amelyik Harkovnál elűzte az oroszokat, és nem is az az orosz hadsereg, amelyik ott elfutott. Somkuti Bálinttal, az MCC biztonságpolitikai elemzőjével beszélgettünk.Ha Zaluzsnij tényleg meghalt, akkor nagy bajba kerülhetnek az ukránok – Somkuti Bálint a PS-nek
Már kezdett éppen – cinikusan szólva – unalomba fulladni az orosz–ukrán háború, ahol pusztán szórványos dróntámadásokkal, különleges műveletekkel és a bahmuti birkózással foglalkoztak a felek, erre mintha megélénkült volna az egész érintkezési szakasz. Nyugati elvárások, megnyíló ablak az ellentámadásra vagy maszkirovka? Somkuti Bálint hadtörténész, az MCC biztonságpolitikai elemzőjének segítségével próbáltunk meg eligazodni a háború ködében.Amerikai nyomásra fogják megindítani az ukrán offenzívát, pedig nincsenek felkészülve rá – Somkuti Bálint a PS-nek
A kiszivárgott dokumentumok hitelességéről, az ukrán ellenoffenzíva lehetséges kimeneteléről és arról, hogy hova menjenek haza az oroszok a Krímből kérdésekről beszélgettünk Somkuti Bálint hadtörténésszel, az MCC biztonságpolitikai elemzőjével.A merényletekkel csak Putyint erősítik az ukránok – Somkuti Bálint a PS-nek
Még egy sikeres merénylet, és a maradék ellenzék is eltűnik Oroszországban, Putyint pedig szentté avatják a Vörös téren – hívja fel a figyelmet Somkuti Bálint hadtörténész, az MCC biztonságpolitikai elemzője a figyelmet arra, hogy az ukrán titkosszolgálat szimbolikus győzelmeket aratva segíti az oroszokat. Az interjúban természetesen szóba került, hogy érdemes-e megint fogadni Oroszország szétesésére, és hogy lesz-e sikeres ukrán ellentámadás.A szegényített urán nem nukleáris eszkaláció, az orosz propaganda pedig béna – Somkuti Bálint a PS-nek
A brit harckocsikhoz való urántartalmú lőszer megjelenésre a fronton egyáltalán nem jelent nukleáris eszkalációt, viszont indirekt bizonyíték arra, hogy mennyire nem működik az orosz propaganda nyugaton. Somkuti Bálint hadtörténésszel, az MCC Geopolitikai Műhelyének elemzőjével beszélgettünk harckocsikról, propagandáról és a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancsról.Összeszerelő üzem vagy muciológia? – Hardcore Hobbista
Összeszerelő üzem. Csak jól hangzó balos mantra, vagy gyártsunk helyette muciológiát a világnak? Mert ha ipart akarsz, akkor bizony össze kell szerelned dolgokat, de mégis, sokan úgy emlegetik ezt a kifejezést, mintha valami bűnös tevékenység volna. Persze, egy tökéletes világban az összes ipari szabvány a magyar állam kezében lenne, és miközben szorgos kezek dolgoznának a bolygó összes országában, mi csak számolgatnánk az alapjövedelmet, de ilyen nincs. Fun fact: Putyin az évértékelő beszédében arra panaszkodott, hogy az oligarchák miatt Oroszország csak bányássza a nyersanyagokat és nem szerel össze. A második részben Somkuti Bálint hadtörténésszel és geopolitikai szakértővel beszélgettünk az ukrajnai háborúról és annak lehetséges kimeneteleiről.Jósgömb nélkül is lehet tudni, hogy ez a háború még sokáig el fog tartani – Csizmadia Tamás és Somkuti Bálint a Polbeatben
Egy éve tart az orosz–ukrán háború és a világ feszülten várja, milyen bejelentéseket fognak tenni a nagyhatalmak vezetői. Megindul-e a beígért nagy orosz offenzíva, megkapják-e az ukránok a hőn áhított vadászgépeiket? Vajon Kína fog fegyvert szállítani Moszkvának, illetve megéri-e lerohannia Moldovát az oroszoknak? Csütörtök este hétkor a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben beszélgettünk Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértővel és Csizmadia Tamás elemző-újságíróval.Goodfriendtől a színes forradalomig – A kedélyes egyet nem értés időszaka elmúlt, eretnekek vagyunk, akiket mindenképpen le akar nyomni az úgynevezett nyugat
Mindenképpen lesz csattanás a nyugattal, de nem kell feltétlenül győznünk, elég csak lemásolni az ukrán hadicélokat, és addig tartani magunkat, amíg össze nem omlik a woke-ideológia. Somkuti Bálint hadtörténésszel, biztonságpolitikai elemzővel, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatójával beszélgettünk arról, hogy milyen esélyeink vannak a túlélésre, amikor már nemcsak műveleti területnek nyilvánítanak minket, hanem akként is kezelnek.Ajánljuk még