soros györgy
Soros az elnök, de nincs teljhatalma – Nizák Péter interjú
Nizák Péter, a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) közép-európai programjának felelőse bőszen szabadkozni kezdett, mikor Sorossal kapcsolatos kérdések is előkerültek a biztonságosnak hitt HVG-interjú során. Hittel állítja, a világ félreértelmezi a munkájukat, ugyanis ők nem a migrációt támogatják, csupán az intergációjukat segítik elő.Kormánybuktató kiképzőtábort tartottak Budapesten Soros emberei
Egy igen érdekes, konspiratív csendben szervezett eseményre látogatott el szerdán a PestiSrácok.hu. Az erőszakmentes konfliktusokért és a kormánybuktatásokért lelkesen rajongó Megújuló Magyarországért Alapítvány „Ellenállás, engedetlenség - Erőszak nélkül?” címmel rendezett vitaestet (valójában kiképzőtábort), ahol azt fejtegették, vajon mitől lesz sikeres vagy kudarcos egy erőszakmentes mozgalom, és hol tart ma Magyarország az ilyen jellegű megmozdulásokat illetően. Az eseményen a téma kiváló nemzetközi és hazai szakértői hasznos tippekkel, trükkökkel, tanácsokkal látták el a hallgatóságot, akik hamarosan talán élni is fognak az ott elsajátított különleges képességekkel.Soros György szerint Európának kötelessége befogadni a migránsokat
Európa kötelességének nevezte a migránsok befogadását Soros György milliárdos az M1 híradójának kérdésére csütörtökön Berlinben.Irgalmatlanul hosszú helyreigazításokat kéne leközölnie a Soros-féle 444.hu-nak
Sajtóhelyreigazítási és rágalmazási pert indít a 444.hu ellen a ferencvárosi önkormányzat, miután a Soros György érdekeltségébe tartozó blogoldalon szakajtónyi valótlanságot írtak le a kerületről az elmúlt időszakban egy háromrészes cikksorozatban. A cikkek pikantériája, hogy a szerző azokhoz olyan adatokat is fölhasznált, amelyeket nem a blogoldal, hanem az Együtt helyi képviselője kért ki közérdekű adatként az önkormányzattól. Íme: az objektív, független újságírás!Gulyásék botrányvideója csak a kezdet: megpróbálják „széttrollkodni” a választásokat
Ha valakik nem sikeresek a választók szemében, nem a választási rendszert kell ezért okolniuk – így reagált Selmeczi Gabriella (Fidesz) arra az internetes videóra, amelyen Zagyva György Gyulától Gálvölgyi Jánoson át Csintalan Sándorig számos ellenzéki közéleti figura azon háborog, hogy nem igazságos a választási rendszer, és így nem lehet majd leváltani a Fideszt. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a videóval elkezdődött az a folyamat, amelynek során civilnek álcázott szervezetek megpróbálhatják széttrollkodni, botrányba fullasztani a jövő évi országgyűlési választásokat.„Reális forgatókönyv, hogy Soros György zavargásokat szervezzen”
Jogszabályba foglalt kötelessége a rendőrségnek a törvénytelenség elkövetésének megakadályozása, illetve bűncselekmények félbeszakítása. Közintézmények állampolgári engedetlenség címszó alatti elfoglalása egyértelműen bűncselekménynek minősülnek. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a Soros György által felvázolt, kormányt megdönteni készülő ellenállási mozgalmak a nemzeti szuverenitás elleni támadásnak tekinthetők. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Időknek elmondta: reális forgatókönyvnek bizonyulhat, hogy Soros György zavargásokat szervezzen Magyarországon.Szikszai Péter szerint a nyilvánosság súlyos korlátozása, hogy a CBS letiltotta Soros brutális önvallomását
Szikszai Pétert, az Echo TV szakmai igazgatóját kérdeztük arról, mit gondol az amerikai CBS tévétársaság húzásáról, amely előbb csillagászati jogdíjat kért érte, majd végül megtiltotta az Echo TV számára Soros György 1998-as, sokak szerint gyomorforgató önvallomásának sugárzását.Ősszel épületek elfoglalásába kezdhetnek a Soroshoz köthető szervezetek
Új stratégiát választanak maguknak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek ősztől, mivel nem sikerült szétverni a Fidesz támogatóit, nem bukott meg a kormány – írta meg a Magyar Idők. A lap értesülései szerint az ellenzék épületek elfoglalását tűzte ki legfontosabb céljául.Ajánljuk még

















