soros györgy
Szikszai Péter szerint a nyilvánosság súlyos korlátozása, hogy a CBS letiltotta Soros brutális önvallomását
Szikszai Pétert, az Echo TV szakmai igazgatóját kérdeztük arról, mit gondol az amerikai CBS tévétársaság húzásáról, amely előbb csillagászati jogdíjat kért érte, majd végül megtiltotta az Echo TV számára Soros György 1998-as, sokak szerint gyomorforgató önvallomásának sugárzását.Ősszel épületek elfoglalásába kezdhetnek a Soroshoz köthető szervezetek
Új stratégiát választanak maguknak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek ősztől, mivel nem sikerült szétverni a Fidesz támogatóit, nem bukott meg a kormány – írta meg a Magyar Idők. A lap értesülései szerint az ellenzék épületek elfoglalását tűzte ki legfontosabb céljául.Tiltakozik a Fidesz az Európai Bizottságnál Soros brüsszeli beszéde miatt
Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Orbán: Soros hálózata maffiaszerű
A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: egyetlen olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig "a Soros-féle maffiaszerű hálózat" és annak - civilnek nem nevezhető - "ügynökszerű szervezetei", amelyek Soros György céljainak érvényesítéséért dolgoznak. A miniszterelnök ezért is ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament döntsön ezeknek a szervezeteknek az átláthatóvá tételéről, a magyaroknak ugyanis joguk van tudni, kik mit és miért képviselnek.Deutsch Tamás: Soros György hadat üzent, „ha harc, hát legyen harc!”
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerint Soros György csütörtökön megjelent írásával nyíltan hadat üzent Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökének és kormányának, világossá téve, minden tőle telhető antidemokratikus lépést kész megtenni a kabinet vereségéért.Soros Brüsszelben: az Orbán-kormány korrupt maffiaállam
Veszély fenyegeti az Európai Unió létét, a kontinensnek számos kihívással kell megküzdenie, ezért mielőbb mélyreható reformokra van szükség - jelentette ki Soros György Brüsszelben, az Európai Bizottság gazdasági fórumán csütörtökön. Az Orbán Viktor által létrehozott "maffiaállam megtévesztéseivel és korrupciójávalbátran szembeszegülő magyarokat" is méltatta az amerikai spekuláns.Rejteget a CBS egy Soros Györggyel készült interjút
A CBS amerikai tévétársaság meggondolta magát, és nem adja el az Echo TV-nek egy Soros Györggyel készült interjú sugárzási jogát - írja a Magyar Idők. A lap cikke szerint a szóban forgó, húsz éve felvett beszélgetésből kiderült, hogy Soros – ügyvéd édesapja közbenjárásával – 1944-ben kereszténységet igazoló hamis iratokkal egy zsidók vagyonát elkobzó cégnél tevékenykedett.Botka László óvatosan bővítgeti a vagyonbevallását
Új vagyonnyilatkozatot készített Botka László, amelybe valószínűleg belekerült több, korábban kimaradt tétel, például egy telek és egy több millió forintos óra, a sajtóhírekben szereplő luxusterepjáró viszont nincs benne. A kormánypártok szerint a szocialista politikus lebukott, és az elmúlt hetek botrányai miatt módosította a nyilatkozatot. Bírálói szerint továbbra is kérdés, hogy csak annyi vagyona van-e Botka Lászlónak, mint amennyit bevall.Ajánljuk még

















