soros györgy
"Minket nem fenyegethetnek" - Macedónia nemet mondott a migrációra, Sorosra és az uniós horroralkukra
Elbukott a Macedónia névváltoztatásáról szóló népszavazás, és ezzel a macedónok hivatalosan is elutasították annak a nép által soha meg nem választott baloldalnak az aljas céljait, amely az országot a haladó Európai Unióba vezette volna be úgy, hogy közben megnyitja a Soros György civiljei által meghatározott migrációs útvonalakat az Európába tartó bevándorlók előtt. A macedónoknak vasárnap arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy támogatják-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadják a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt, vagyis hajlandók-e az ország nevének megváltoztatásával rendezni egy 27 éve húzódó vitát, amely miatt Görögország blokkolta Macedónia EU-csatlakozását. Az emberek a független Macedónia mellett döntöttek, a baloldal máris trükközésbe kezdett, hogy ennek ellenére véghezvigye a nagy tervet. Cvetin Chilimanov, konzervatív újságíró szerint "a macedón egy büszke, európai nép, amely nem fogadja el a zsarolást és a fenyegetést".Újabb csapás Soros forradalmáraira: éjszakára be kell zárni az Auróra drogtanyát
A környező házakban lakók folyamatos panaszai alapján Józsefváros jegyzője ma úgy döntött, minden este tíz órakor be kell zárni az Auróra Kioszk nevű drogtanyának. Ez a hely Soros György magyarországi buliforradalmárainak talán legfontosabb gyülekezőhelye, a betépett, üveges tekintetű siserehad innen (is) indult például egyetem- és székházfoglalásokra vagy éppen az Oktogonra goapartizni. Folyamatos tombolásuk miatt a környéken több száz ember nem tudott nyugodtan aludni.Sorosista kormányfővel utazgatott az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
Luxusrepülőn utazott együtt Federica Mogherini - aki az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, egyben a Juncker-bizottság alelnöke - a szocialista Zoran Zaev, macedón szociáldemokrata miniszterelnökkel. A közös repkedésről készült fotót a Tűzfalcsoport szúrta ki az Instagramon. A kép azóta már persze nem érhető el a közösségi oldalon.Soros György pénzt nem sajnálva, minden eszközt bevet az EP-kampányban a magyar kormány ellen
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője szerint az európai parlamenti választási kampányhoz kapcsolódóan próbálják támadni, lejáratni a bevándorlásellenes oldalt - köztük a magyar kormányt - a bevándorláspárti erők.Strasbourgban sírnak Soros "civiljei" a Stop Soros törvénycsomag miatt
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a "Stop Soros" törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) - jelentette be honlapján hétfőn a szervezet.#SocialJusticeEmilia: Az a baj, hogy továbbmennek, és a baloldal nem nyer választást
Milyen jófejek ezek a civil aktivisták, hogy így őszintén aggódnak a bevándorlók sorsáért! Ők a világ legjobb emberei, akik mindig hátsó szándék nélkül cselekszenek, kiabálnak, tüntetnek és gyűlölködnek a nekik ellentmondókra. Legalábbis ezt szeretnék elhitetni magukról. Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy a migráció támogatása rövid távon az óriási üzletről, hosszú távon pedig a baloldal választási sikereiről szól!Szörnyen irigyek a magyar emberek: alig adnak pénzt Soros „emberjogi” aktivistáinak
Hiába csinál naponta ingyenreklámot az ellenzéki propagandasajtó Soros György kedvenc hazai „civil” szervezeteinek, hiába siratják és sajnáltatják őket, amiért külföldi pénzcsatornáikat láthatóvá kell tenniük – a magyar emberek a jelek szerint magasról tojnak rájuk. Az adóhatóság friss kimutatása szerint alig pár százan ajánlották föl adójuk egy százalékát ezeknek az agresszív ügynökszervezeteknek. Roppant kínos – és nemcsak ezekre a politikai aktivistákra, hanem a hatástalan píárcikkeket gyártó ellenzéki sajtóra nézve is.Soros szervezete petícióban kérelmezi Ahmed H. büntetésének enyhítését
Petíciót adott át az Amnesty International (AI) két küldöttje az Igazságügyi Minisztérium (IM) képviselőjének kedden Budapesten, a tárca épületében a társtettesként elkövetett terrorcselekményért nem jogerősen elítélt Ahmed H. ügyében a minősítés megváltoztatásáért, a büntetés enyhítéséért.A törvénnyel dacolnak Soros migránssimogatói
Nem fizet bevándorlási különadót a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International sem – derült ki az RTL Klub riportjából. Az új adótörvények szerint ha valaki olyan szervezetet támogat, amely a bevándorlást segíti, annak huszonöt százalékos adót kell megfizetnie.Ajánljuk még
















