soros györgy
Hoppál Hunor: Szorít a migráció spanyolcsizmája
Sajtóhírek szerint Soros György másfél órát tárgyalt Spanyolország újdonsült baloldali miniszterelnökével. Ezáltal az új spanyol kormány közelmúltbeli lépései azonnal értelmet nyernek – emellett pedig markáns cáfolatot kap minden olyan ócska, üres szövegelés, ami arról szól, hogy Soros semmilyen formában nem kívánja befolyásolni az európai politikát.A migrációról tárgyalhatott az új baloldali spanyol kormányfő és Soros György
Titokban találkozott Soros György és Pedro Sánchez új baloldali spanyol miniszterelnök azt követően, hogy a spanyolok két migránsokat szállító civil hajót is fogadtak - hangzott el a La Gaceta spanyol lapra hivatkozva az M1 híradójában.A spanyol miniszterelnöknek tartott eligazítást Soros – Ott nyílhat a következő bevándorlási főútvonal?
Meghálálja Soros György, hogy Spanyolországban fogadták az álcivil ügynökei Afrikából áttaxizott migránsokkal teli hajóit. Pedro Sánchez, az ország baloldali miniszterelnöke a madridi miniszterelnöki rezidencia épületében, a Moncloa-palotában találkozott a milliárdos spekulánssal szerda este. Soros rajta kívül Josep Borrell i Fontelles külügyminiszterrel, az Európai Parlament 2004–2007 közötti elnökével is megbeszélést folytatott. Bizonyára mindkettejükkel mélyen civil, és egyáltalán nem politikai természetű dolgokról ejtett szót a „nagy filantróp”...Stumpf András Soros civiljeivel és a fideszgyűlölő német államtitkárral egyeztetett Berlinben
Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára (és nem mellesleg Magyarország egyik fő bírálója) tegnap kisebb kupaktanácsot hívott össze Berlinben, ahol a magyar "függetlenobjektív" média munkatársainak színe-java képviseltette magát néhány Soros György által támogatott NGO-val, például a Mérték Médiaelemző Műhellyel egyetemben. A témákon persze senki nem lepődik meg: a bevándorlás, a sajtószabadság fenyegetettsége és az európai értékek védelme. A szeánszon Roth Twitter-falának tanúsága szerint Stumpf András, az immár csak weben megjelenő Heti Válasz újságírója is ott pózolt.A Fidesz szerint a magyar baloldal is nyakig benne van a Sargentini-jelentésben
Szégyen, hogy a magyar baloldal ismét részt vett egy Magyarország elleni támadásban; nemcsak a bevándorláspárti brüsszeli politikusok és a Soros-hálózat, hanem a magyar baloldal is nyakig benne van a "Soros-jelentés" elkészítésében - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.Kampányeszköz Magyarország démonizálása
„Illegitim banánköztársaságnak” próbálják láttatni Magyarországot a Soros Györgyhöz közel álló európai erők a saját hatalmuk védelme érdekében. Erről Morvai Krisztina, független Európai Parlamenti képviselő beszélt a Karc FM-en, miután az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága elfogadta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést. A magyar politikus emlékeztetett: ugyanezen a napon előterjesztettek egy olyan határozatot is, amely elfogadhatatlannak minősítené a migránsoknak segítséget nyújtó civil szervezetek kriminalizálását, vagyis a nemrég elfogadott Stop Soros törvényt.Soros hajói tovább szállítják Európába az illegális bevándorlókat
Több kapcsolódási pont van Soros György és azon álcivil szervezetek között, amelyek illegálisan hajózzák be a migránsokat a Földközi-tengeren keresztül Európába. Az érintett „civilek” forrásai nagyrészt a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól érkeznek, de van olyan adományozó, aki korábban a csúfosan megbukott Hillary Clinton kampányát támogatta - írja az Origo.Ajánljuk még

















