soros györgy
Elfogadták a Stop Sorost: a Jobbik is a kormánypártokkal szavazott
A parlamenti viták után, elérkezett a szavazás napja a kormány által benyújtott hetedik alkotmánymódosításról, illetve a Stop Soros néven emlegetett törvénycsomagról. Az alaptörvénymódosítási javaslat elfogadásához a képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az ellenzéki pártok a Jobbik kivételével előre közölték, hogy egyik kormánypárti javaslatot sem fogják megszavazni. A Soros György által támogatott, illetve hozzá köthető civil szervezetek egyelőre akciót, demonstrációt nem jelentettek be. Végül Stop Soros kétharmados passzusaira a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a független Dúró Dóra és Ritter Imre nemzetiségi képviselő szavazott igennel, míg az MSZP, a Párbeszéd, a független Bősz Anett, valamint az LMP-ből kilépését jelző Hadházy Ákos nemmel voksolt. A többi képviselő nem vett részt a szavazásban. Kik azok a politikusok, akiknek orvoshoz kellene fordulniuk? - Orbán Balázs miniszterhelyettes a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
A tervezett Merkel-Orbán találkozót, Soros fehérgalléros embercsempész NGO-it, a Stop Soros törvénycsomagot, az alkotmánymódosítást, a kereszténydemokrácia reneszánszát és az európai paradigmaváltást vitatja meg a mai PS-Polbeatben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese Stefka Istvánnal és Szarvas Szilveszterrel az R56 Sörözőben. A 19 órakor kezdődő élő műsorban Orbán Viktor hétvégén elhangzott, Európát észhez térítő javaslatairól is szó lesz, mint ahogy arról is, hogy Orbán Balázs szerint az európai politikusok mentális problémákkal küzdenek, a beteg gyógyulását pedig elő kell segíteni. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt! Orbán Viktort és a magyarokat sztárolják a Breitbart olvasói
Orbán Viktorról cikkezett a Breitbart London. A lap a magyar miniszterelnök Kossuth rádiónak adott interjúkját idézi fel, melyben Orbán kifejti, a kormány elérte, hogy a migránsok már elkerülik Magyarországot, és arra figyelmeztet, hogy új migrációs áradat várható. A cikk alatt beindult a kommentroham, a Breitbart olvasói dícsérik a magyarokat, hősnek tekintik Orbán Viktort, de olyan is akad, aki Budapestre jönne nyaralni, mert szerinte nincs hazánknál európaibb ország. Közben Soros György is megkapja a magáét a magyarokkal szimpatizáló hozzászólóktól.