soros györgy
Kovács Zoltán: A hírügynökség eltorzította azt is ami Európa olyan részeiben történik, ahol az emberek nemet mondanak a bevándorlásra
A szerkesztőnek címzett, a Bloomberg honlapján szerdán megjelent írásában Kovács Zoltán úgy vélte: a hírügynökség a vádak szokásos litániáját tette közzé, egyúttal eltorzította azt is, ami Európa olyan részeiben történik, ahol az emberek nemet mondanak a korlátozás nélküli, tömeges bevándorlásra. -Írja a Magyar Idők.Németh Szilárd: Világosan leszögeztük, nekünk Magyarország az első!
A biztonságpolitikai kihívásoknak és az új Magyar Honvédség megszervezésének egy katona által vezetett minisztérium tud megfelelni a legjobban Németh Szilárd szerint. -Írja a Magyar Idők. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek adott interjúban országvédelmi akciótervről, a nemzetállamok ellen indított támadásról, a magyar ellenzék honvédelemhez való viszonyáról is beszélt. Az is kiderült, hogy míg a V4-ek uniós forrásai csökkennek, Németország fejpénzt kaphat a migránsok után.Az ember, aki ott se volt: a Stop Sorosnak semmi köze a migrációs válsághoz, a civil társadalom ellen szól
A héten megkezdődik a Stop Soros-törvény vitája a parlamentben és alig telt el nehány ólomnehéz óra Iván Júlia futása óta, de az objektivitásáról hírhedt Guardian összefoglaló-jellegű propaganda-riportot közölt a déli határ borzalmairól (Tilos a bejárás: Magyarország megtorolja a segítséget). A cikkben - természetesen - megszólal a messiásszindrómában szenvedő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi sztárpolgármester, aki kijelentette:Soros szervezetei az új migrációs útvonalat is uralják
Soros György emberei az új migrációs útvonalon is megvetették a lábukat - írja az Origo, amely most összeszedte, hogyan hálózta be Soros György az új nyugat-balkáni útvonal országait, azaz Albániát, Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, Horvátországot és Szlovéniát.Országos Bírósági Hivatal: Soros szervezetei folyamatos nyomást gyakorolnak a bírókra
Az Országos Bírósági Hivatal közlése szerint többször érték a bírákat befolyásolási szándékú támadások egyes civil szervezetek, külföldi hatalmak és brüsszeli politikusok részéről, amikor azok folyamatban lévő ügyekben próbáltak meg nyomást gyakorolni a magyar igazságszolgáltatásra - ismertette Hende Csaba. Az Országgyűlés alelnöke a Hivatal információira hivatkozva hozzátette, Soroshoz köthető szervezetek a tudtuk nélül szerveztek migrációs tárgyú képzéseket bírák számára.Soros szervezetei az Ügyvédi Kamarát is megkörnyékezhették
A Tűzfalcsoport legújabb elemzésébeb arról számol be, hogyan hálózzák be a Magyarországon működő Soros-szervezetek a Budapesti Ügyvédi Kamarát. A kamara számos továbbképzést szervezett Ügyvédakadémia néven, ahol több vezető előadó a Helsinki Bizottság, vagy más álcivil szervezet tagjai közül került ki. A Helsinki Bizottság bizonyíthatóan igyekszik befolyását erősíteni a jogász hallgatók körében is, többek között a Jogklinika néven működő programon keresztül, ahol a menedékjogi eljárások fortélyaiba vezetik be a kiválasztottakat. A Tűzfalcsoport arról is ír, a Budapesti Ügyvédi Kamara által kiadott Pesti Ügyvéd tele van a Transparency International javaslataival, de az Alapvető Jogok Biztosának hivatala körül is „ólálkodnak”.Soros jótékonysági szervezete képtelenségnek tartja a magyar kormány vádjait
Szijjártó Péter csütörtökön az amerikai CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány azért hagyja el Magyarországot, mert nem akarja felfedni pénzügyi forrásait.Szájer József: Soros nyilvánosságra hozta a második tervét Európa szétzilálására (PS-interjú)
Itt a kettes számú Soros-terv, amit nem lehet félvállról venni, fel kell vennünk a kesztyűt ismét - mondta a PestiSrácok.hu-nak Strasbourgban adott interjúban Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, a Fidesz egyik alapítója azután, hogy a spekuláns saját lapjában nyilvánosságra hozta a bevándorlók Európájáról alkotott újabb vízióját. A politikus szerint a milliárdos célja, hogy manipulálja az Európai Uniót és beavatkozzon annak irányításába. Soros azon vádját, hogy Orbán Viktor a kereszténydemokrácia legfőbb európai pártfogója, Szájer József rendkívüli dicséretnek tartja. - Bár Soros ezt a fogalmat nyilván szitokszóként használja, a kijelentése mégis jelzi, hogy a küzdelmünknek van értelme. Ez a dicséret nagymértékben megerősíti az elszántságunkat - érvelt a képviselő. Szájer arra is felhívta a figyelmet, hogy a spekuláns civil hálózata kimutatta foga fehérét, hiszen az eredetileg az emberi jogok védelmére létrehozott Human Rights Watch most azzal tölti idejét, hogy megkísérelje kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból. - Az emberi jogokért való aggódás tehát csak hablatyolás - nyomatékosította, hozzátéve, hogy a Fidesznek nem kell aggódnia, hiszen nem a magyar konzervatívok lógnak ki a sorból, hanem például Juncker, aki elment Marx-szobrot avatni.Ajánljuk még

















