Pesti Srácok

soros györgy

Szájer József: Soros nyilvánosságra hozta a második tervét Európa szétzilálására (PS-interjú)

PPestiSrácok.hu Arcok 2018 május 31.
Itt a kettes számú Soros-terv, amit nem lehet félvállról venni, fel kell vennünk a kesztyűt ismét - mondta a PestiSrácok.hu-nak Strasbourgban adott interjúban Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, a Fidesz egyik alapítója azután, hogy a spekuláns saját lapjában nyilvánosságra hozta a bevándorlók Európájáról alkotott újabb vízióját. A politikus szerint a milliárdos célja, hogy manipulálja az Európai Uniót és beavatkozzon annak irányításába. Soros azon vádját, hogy Orbán Viktor a kereszténydemokrácia legfőbb európai pártfogója, Szájer József rendkívüli dicséretnek tartja. - Bár Soros ezt a fogalmat nyilván szitokszóként használja, a kijelentése mégis jelzi, hogy a küzdelmünknek van értelme. Ez a dicséret nagymértékben megerősíti az elszántságunkat - érvelt a képviselő. Szájer arra is felhívta a figyelmet, hogy a spekuláns civil hálózata kimutatta foga fehérét, hiszen az eredetileg az emberi jogok védelmére létrehozott Human Rights Watch most azzal tölti idejét, hogy megkísérelje kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból. - Az emberi jogokért való aggódás tehát csak hablatyolás - nyomatékosította, hozzátéve, hogy a Fidesznek nem kell aggódnia, hiszen nem a magyar konzervatívok lógnak ki a sorból, hanem például Juncker, aki elment Marx-szobrot avatni.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.