soros györgy
Szélsőbaloldali aktivisták oktatják populizmusra az amerikai Demokrata párti jelölteket
Hazánk és az USA között jelenleg az a közös, hogy a hangos kisebbség egyik helyen sem tudta elfogadni a demokratikus választások eredményét – írja legújabb cikkében a Tűzfalcsoport. Ebben a Progressive Change Campaign Committee (Haladó Változás Kampánybizottság) nevű, a Soros család által finanszírozott, szélsőbaloldali csoportról számol be, amely kiképzést tart több száz Demokrata párti jelöltnek az Egyesült Államokban.Ismét a magyarokat támadja Soros György fia
Kizárólag baloldali szervezeteket támogat Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata – állítja a milliárdos fia, Alexander Soros, aki a múlt héten interjút adott az izraeli Jediót Ahronótnak. Alexander Soros az OSF alelnökeként nyilatkozott, írja a Magyar Idők, és lényegében egyenlőségjelet tett az emberi jogokat, a demokráciát, az átláthatóságot, a szólásszabadságot, a kisebbségeket támogató, a zsarnokság és a korrupció ellen küzdő szervezetek és a baloldaliság közé, s ennek a nyíltan vállalt baloldaliságnak tudta be azt, hogy őt, de mindenekelőtt apját világszerte támadások érik.Kiállt Soros György mellett, és Magyarországot bírálta a baloldali osztrák államfő
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajnálatát fejezte ki, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt. A miniszter ezt arra reagálva közölte vasárnap az MTI-vel, hogy a Profil politikai hetilap interjút közölt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel. A lap kiemelte: Van der Bellen védelmébe veszi Soros Györgyöt, aki már volt nála vendégségben a Hofburgban.Norvég újságíró: Soros György alapítványa listázta a velük szimpatizáló EP-képviselőket
Thomas Vermes az ABC Nyheter norvég internetes hírportál újságírója részletes cikket szentel a Soros György által alapított Open Society által megrendelt tanulmánynak, amely az Európai Parlament velük szimpatizáló képviselőiről szól. Kiemeli, hogy a magyar kormány azért támadta a magyar születésű, amerikai pénzügyi befektető és spekuláns, Soros Györgyöt és az általa alapított Open Society alapítványt, mert az „politikai aknamunkát" folytat a magyar kormány ellen. Az Open Society-től egy olyan anyag szivárgott ki, amely értékeli az Európai Parlament képviselőit, és amely a 751 képviselőből 226-ot tekint „megbízhatónak”.FPÖ: Márpedig a Soros-egyetem Bécsbe nem jön!
A „Heute” nevű osztrák lap arról jelentett, hogy a bécsi városi tanácsban az Osztrák Szabadságpárt egyöntetűen és egységesen az ellen szavaz, hogy az osztrák fővárosban telepedjen le a Soros-egyetem. Lovas István az Echo TV-ben leadott sajtószemléjében idézte a forrást, miszerint a párt bécsi vezetője, Johann Gudenus azt mondta, az Orbán Viktor által bírált Sorosnak a budapesti egyeteme egy „baloldali ideológiába mártott káderkeltetőgép”.Soros nem érzett bűntudatot a zsidók vagyonának elkobzása miatt
Ismét ellentmondásba keveredett Soros György. Egy 20 évvel ezelőtti interjúban azt nyilatkozta, hogy nincs bűntudata amiatt, hogy figyelemmel kísérte, ahogy 1944-ben elkobozták a zsidó emberek vagyonát. Fia, Alex Soros most azt mondta, hogy apja szeretne segíteni a szegény embereknek, mert a zsidó hagyományok erre tanították őt. Amellett, hogy próbálta mentegetni a milliárdos édesapját, ismét bírálta hazánkat. Közben arra is fény derült, hogy Gulyás Márton valóban Soros-aktivista.Alexander Soros: Orbán Viktor nem cselekszik racionálisan
Terjedelmes interjút adott a Yedioth Ahronot izraeli lapnak Soros György második házasságából származó fia. Alexander Soros elsősorban azért keltette fel a magazin munkatársának érdeklődését, mert Alex apjának politikai örököse, és mert vállalta zsidó örökségét is - írja a hvg.hu. Azt már a 888.hu teszi hozzá, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány alelnöke az interjúban nem mulasztotta el kritizálni Orbán Viktor miniszterelnököt.Ajánljuk még

















