spanyol bajnokság
Messi távozása továbbra is napirendi téma Barcelonában
Egy spanyol rádióadó szerint Lionel Messi megszakította a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat a Barcelona labdarúgócsapatával. A Cadena Ser értesülései alapján az argentin sztár készen áll arra, hogy jelenlegi kontraktusa jövő júniusi lejártakor elhagyja a katalánokat.Megérdemelten húzta be az el Clásicót a Real Madrid a második félidőben szürkén játszó Barca ellen
Ma ismét az El Clásico tartotta lázban a focit szerető tömegeket, a Real Madrid és a Barcelona 244-ik találkozóját Madridban rendezték meg. Az örökmérleg alapján 95 madridi és 97 barcelonai sikerrel, 405, ill. 402 rúgott góllal álltak a csapatok. A meccs első félidejében jobb volt a Barcelona, a második félidőben azonban a Real akarata érvényesült, ez pedig gólban is megnyilvánult, majd a hosszabbításban egy újabb találattal véglegessé tette győzelmét a hazai csapat, akik ezzel átvették a vezetést a spanyol bajnokságban, egy ponttal előzik a ma legyőzött Barcelona csapatát.Kint a katalán függetlenségért tüntettek, bent nem bírt a Barcelona a meggyőzőbb Reallal
Hatalmas tüntetést tartottak Barcelonában a Real Madrid elleni rangadóra időzítve a katalán függetlenségért. Bár joggal féltek attól, hogy a meccsen is balhé lesz, ez végül elmaradt. De ez az El Clásico saját jogán sem lett emlékezetes. A Barcelona kifejezetten halványan játszott a sokkal meggyőzőbb Real ellen, így a 0–0 igazából a hazai együttesre nézve volt hízelgő. A Barca játéka nem először okozott elég nagy csalódást: ez a mérkőzés sem erősíti meg az edző Valverde helyét.Messi megint varázsolt: két gyönyörű szabadrúgásgólt lőtt a városi rivális Espanyolnak
Pelé a minap azt nyilatkozta, hogy Lionel Messi nem tud cselezni, és csak az egyik lába jó. A bal, az viszont eléggé: a szombati, Espanyol elleni városi rangadón lőtt két csodálatos szabadrúgás gólt, és adott – szintén ballal – egy gólpasszt Dembelének. A Barcelona 4–0-ra nyert.Öt meccse nyeretlen a Real Madrid, szombaton a Levantétől kapott ki
Így múlik a világ dicsősége: öt meccse nyeretlen az a Real Madrid, amely tavasszal megnyerte a Bajnokok Ligáját. Cristiano Ronaldo távozása is megviselhette a csapatot, amely szombaton hazai pályán kapott ki a Levantétől. Kilenc forduló alatt mindössze négyszer győzött a Real.Zseniális Iniesta-passzok, ötöt lőtt a Villarrealnak a Barcelona
Hatalmas teljesítményt tett le a gyepre szerda este a már bajnok Barcelona a Villarreal ellen. A veretlen csapat ötöt lőtt, az eligazoló Iniesta elképesztő labdákat adott.Messi mesterhármasával lett spanyol bajnok a Barcelona
A Real Madrid ellen már csak „gálamérkőzés” vár a Barcelonára, miután a Deportivo ellen bebiztosította a bajnoki címét. A La Liga mostani sorozatában továbbra is veretlen Barcelona 4–2-re nyert, Messi klasszikus mesterhármast szerzett.Messiék legyőzték a Valenciát, a borzalmas római kaland után írt történelmet a Barcelona
Felállt a padlóról a Barcelona, még akkor is, ha a Bajnokok Ligája-kiesést a szurkolók egy ideig még nem bocsátják meg. A katalán csapat sorozatban 39. meccsét (!) is megnyerte a spanyol bajnokságban, ezzel történelmi rekordot állított fel. A Barcelona ráadásul rangadón győzött: a Valenciát verte meg 2–1-re.Messiék a hajrában villantak, harminchét bajnoki óta veretlen a Barcelona
Továbbra is veretlen a Barcelona a spanyol bajnokságban, de valami egészen elképesztő két perc kellett ehhez. A Sevilla a második félidőben teljesen megérdemelten két góllal vezetett, simán lőhetett volna négyet-ötöt is, de kihagyta a helyzeteket, és a Barcelona büntetett. Suárez a 88. percben szépített, Messi a 89.-ben egyenlített. Harminchét bajnoki óta nem kaptak ki.Ajánljuk még

















